A gyermekeik felügyeleti jogáért harcoló szülők gyakran szélsőséges módszerekhez folyamodnak.
A válás küszöbén álló szülők gyakran minden eszközt bevetnek, hogy megszerezzék gyermekük felügyeleti jogát. A jogi csatározások nem ritkán büntetőfeljelentésekhez vezetnek, ahol a felek egymást súlyos vádakkal illetik: bántalmazással, veszélyeztetéssel és egyéb súlyos vádakkal. Bár a jogszabályok a közös felügyeletet támogatják, a családi kötelékek felbomlása miatt a legnagyobb áldozatok mindig a gyermekek, akiknek a jóléte és érzelmi stabilitása a legnagyobb kockázatnak van kitéve.
2024-ben Magyarországon 46 550 házasságkötés és 16 900 válás valósult meg, ami azt jelenti, hogy ezer házasságra 363 válás jutott. Az idei év első három hónapjában 6614 esküvő zajlott, ami a tavalyi év hasonló időszakához (7066) képest enyhe csökkenést jelez. Érdekes módon, másfél évtizede a helyzet még súlyosabb volt: 2010-ben csupán 35 520 pár kötötte össze az életét, miközben 23 872 válást regisztráltak, így ezer házasságra 672 szakítás jutott, ami figyelemre méltóan magas arányt mutat.
A szülői felügyeleti jogok rendezése, korábbi nevén gyermekelhelyezési per, alapvetően arra irányul, hogy tisztázza, különélés esetén ki fogja nevelni a gyermeket, illetve ki gyakorolja majd a felette a szülői jogokat a jövőben. A folyamat célja, hogy a gyermek érdekeit helyezze a középpontba, biztosítva ezzel a stabilitást és a megfelelő nevelési környezetet.
A házassági bontóperek során gyakran a feleségek lépnek először, hogy kezdeményezzék a válást. Amennyiben a felek között sikerül konszenzusra jutni a közös szülői felügyelet kérdésében, az ügy viszonylag egyszerűen rendeződik, hiszen a bíróság a gyermek érdekeit tartja szem előtt, és ha az egyezség valóban megfelel ezeknek, akkor azt jóváhagyja. Viszont ha a felek nem tudnak dűlőre jutni, a bíróságra hárul a feladat, hogy döntsön a szülői felügyeletről. Ilyen körülmények között a bíróság a kapcsolattartás részleteit is meghatározza: a megszokott gyakorlat szerint a külön élő szülő általában kéthetente egy hétvégét, vagy esetleg egy hétköznap délutánt tölthet a gyermekével.
Az Országgyűlés két és fél éve módosította a Polgári törvénykönyvet. A változtatás lényege: 2022. január 1-jétől lehetővé tették a közös szülői felügyelet bírói elrendelésének lehetőségét a gyermek érdekében abban az esetben is, ha azt csak az egyik szülő kéri. A szabályozás három legfontosabb rendelkezése így szól:
Évente körülbelül huszonöt-harmincezer gyermek válik a szülők házasságának felbomlása miatt kialakuló lelki szenvedés áldozatává. Különösen nehéz helyzetbe kerülnek azok a fiatalok, akiknek a szülei nem tudnak vagy nem hajlandók megegyezni a gyermekek elhelyezéséről a válási ügyek során. Ilyenkor a pereskedés gyakran nemcsak a gyermekek jövőjéről, hanem a közös vagyon feletti harcról is szól, ami tovább bonyolítja a helyzetet és a gyerekek érzelmi jólétét is veszélyezteti.
A válási ügyek és a szülői felügyelet rendezésére irányuló perek során a bíróságok egyre inkább igénylik pszichológus szakértők bevonását. Ezek a szakemberek gyakran olyan szülőkről készítenek szakvéleményt, akik a gyermeknevelés szempontjából megfelelőnek bizonyulnak. Fontos, hogy figyelembe vegyék a gyermekek érzelmi kötelékeit, a szülőkhöz és testvérekhez fűződő kapcsolataikat, valamint a családi dinamika egyéb aspektusait is.
Agárdi Tamás, a klinikai szakpszichológus és igazságügyi szakértő, határozottan hisz abban, hogy:
A versengés a szülők között a piros és fekete pontok gyűjtésének terén egyre intenzívebbé válik. Például előfordult, hogy egy anya minden olyan héten, amikor az apás napok nem következtek, bejelentette a gyermekének, hogy érte jön az apja. Gondosan felöltöztette a kislányt, majd az ablakhoz vezette, jól tudva, hogy a férfi ezúttal nem fog megérkezni. A kisgyermek a sok hiábavaló várakozás következtében az "elfelejtett" apát kezdte el hibáztatni. A szülők az érzelmi manipulációt sem túlzottan idegenkedve alkalmazzák. Mint abban az esetben, amikor egy anya azzal indította el gyermekét, hogy "kicsim, menned kell apához, bármennyire is nehéz lesz, mert különben anyát börtönbe zárják, és te az intézetbe kerülsz!" Vagy máskor: "Menj csak, ez a két nap hamar véget ér, ígérem, hogy nem fogok sokat sírni, amíg távol leszel."
Richard Gardner, az amerikai pszichiáter, az a személy, aki bevezette a PAS (Parental Alienation Syndrome), azaz a szülői elidegenítési szindróma fogalmát. A Columbia Egyetem korábbi professzoraként Gardner úgy véli, hogy bizonyos esetekben az egyik szülő tudatosan és szisztematikusan a másik szülő ellen fordítja a gyermeket. Ez gyakran olyan helyzetekben történik, ahol a gyermekelhelyezési jogot elnyerő szülő (általában az anya) a volt partnerét próbálja lejáratni és elidegeníteni a gyermektől. Gardner elmélete szerint ezekben az ügyekben a gyerekek pszichológiai manipulációs eszközként szolgálnak, ami hosszú távú hatással lehet a családi kapcsolatokra és a gyermek fejlődésére.
A szakmai közmegegyezés szerint a PAS-szindróma jelentős akadályt jelent a szexuális abúzusok kivizsgálásában. Ennek oka, hogy a fókusz gyakran a szülő és gyermek közötti kapcsolat elidegenítésére helyeződik, ahelyett, hogy a gyermek által megfogalmazott vádakat alaposan és objektíven elemeznék. Az igazságügyi szakértői tevékenységről szóló 31/2008. (XII. 31.) IRM rendelet hangsúlyozza, hogy a szakértők nem vizsgálják a szülői elidegenítési szindrómát (PAS), de igyekeznek feltérképezni azokat a direkt és indirekt hatásokat, amelyek befolyásolják a gyermek véleménynyilvánítását.
A szülői felügyelet rendezésére hivatott eljárások kereteit maguk a felek feszegetik, a viták nemegyszer eszkalálódnak. A tárgyalások büntetőfeljelentésbe torkollnak, amelyek zaklatás, bántalmazás, veszélyeztetés, személyi szabadság korlátozása és abúzus miatt történnek. Egy apa a pszichológiai vizsgálatakor elmondta, az ügyvédje felkészítette arra, hogy "szatellit eljárások" indulhatnak ellene, azaz számoljon azzal, hogy a válóper során esetleg pedofíliával is megvádolják.
A pszichológiai szakértők véleménye szerint a pedofília gyanúja miatti eljárások gyakran az anyák, vagy esetenként az anyai nagyszülők bejelentésével indulnak. Gyakran előfordul, hogy a feljelentő is kétségek között vergődik: „Nem vagyok biztos a dolgomban, de szeretném tudni az igazságot.” Az eljárás későbbi szakaszaiban azonban a feljelentők már teljes mértékben meggyőződnek arról, hogy a gyermek nem hazudik: „Ő nem tudna ilyet kitalálni.”
A szexuális abúzus nem mindig jelent nemi erőszakot; sok esetben finomabb, mégis rendkívül káros formákat ölthet, amelyek pszichológiai vagy érzelmi bántalmazást is magukban foglalhatnak.
Agárdi Tamás hangsúlyozza, hogy a gyermekek bizonyos csoportja nem feltétlenül éli meg traumaként a történteket. Gyakran előfordul, hogy az áldozatokban szégyenérzés alakul ki, amelynek gyökerei évekig, akár évtizedekig is rejtve maradhatnak. A legnehezebb feladat az, hogy megállapítsuk, valóban megtörtént-e az abúzus, vagy sem. A szakértő nem csupán a tényeket vizsgálja, hanem arra is figyel, hogy vannak-e olyan figyelmeztető jelek, amelyek a gyermek viselkedésének megváltozására utalnak. Fontos hangsúlyozni, hogy nem minden viselkedésváltozás mögött húzódik abúzus. Ha a gyermek egy betanult szöveget mond el, az árulkodó lehet a megváltozott metakommunikáció szempontjából. Emellett a pszicholingvisztikai elemzés is segíthet, mivel ez a nyelvi viselkedés mögött álló pszichológiai folyamatokat kutatja. Az abúzus bizonyítása a preverbális (beszéd előtti) szakaszban különösen nehéz feladat, és három-öt éves gyermek esetén sem lehetséges érdemi, tényalapú vizsgálatot végezni.
