A király, akinek a testét a sors kegyetlenül megfeszítette, végül a földön heverő, robbanásra kész holttestté vált.
I. Vilmos temetése a kortársak leírása szerint igencsak hátborzongató élmény volt.
A világ ezekre a különös szokásokra legutóbb II. Erzsébet temetésekor figyelt fel, ahol rengeteg kérdést felvetett, miért egy rendkívül nehéz, ólommal bélelt koporsóban helyezték örök nyugalomra az uralkodót. Ennek oka, hogy így a test akár egy évnél tovább is épen marad, hiszen a nedvesség távoltartásával radikálisan lassul a bomlás.
Noha a tudomány már közel másfél évszázada ismeri a formaldehides balzsamozást, a britek mégis ragaszkodnak a tradícióhoz. Ám nem mindig volt ez így.
A XI. században I. Vilmos sorsa figyelmeztető példaként szolgálhat minden utódja számára. Miután egy ostrom során szerzett sérülés következtében elhunyt, a királyt magára hagyták. A főurak, akikkel életében szoros kapcsolatban állt, a halálos ágyánál cserbenhagyták, és inkább saját ügyeik intézésével foglalkoztak, semmint a népszerűtlen uralkodó méltó búcsújáról gondoskodtak volna. A holttest végül egy kőlapon heverve kezdett el bomlani. Az egyház, felismerve a szégyenletes helyzetet, egy lovagot küldött, hogy a királyt Rouenből a 112 kilométerre található Caenbe szállítsa, ahol a temetését tervezték. Itt, a híres Abbaye aux Dames kolostorban, amelyet Vilmos alapított, végre méltó módon nyerhetett örök nyugalmat.
Amikor a test végre megérkezett, már annyira megdagadt, hogy nem fért bele a koporsóba. A jelenlévők elmondása szerint ennek ellenére bele akarták tuszkolni a szűk szarkofágba, de a maradvány hirtelen szétrepedt, mintha egy bombát robbantottak volna.
A duzzadt bélrészektől felszakadt a csend, és elviselhetetlen szag áradt szét, megcsapva a járókelők orrát, akik a tömegben tartózkodtak - mondta egy szerzetes.
Vilmos holtteste azóta sosem talált igazán nyugalomra; 1087 óta többször is felforgatták. Először 1522-ben, a pápa parancsára nyitották ki a koporsót, majd negyven évvel később, a francia vallásháborúk idején, a sír fosztogatás áldozatául esett, és a csontok szétszóródtak.
Végül csupán egy combcsont maradt fenn, melyet egy évszázaddal később újra eltemettek. A XVII. század folyamán pedig egy díszesebb síremléket is emeltek a tiszteletére. Azonban a francia forradalom idején ezt a síremléket is lerombolták. Ezt követően készült el az a márványlap, amely a mai napig hirdeti Vilmos örök nyughelyét.
