A Rákosi-korszak is terítékre került a történelem érettségi vizsgán.
Elsüllyedt egy influenszerekkel teli luxushajó Miamiban, VV Iza is a fedélzeten volt - fotó, videó
A magyar és matematikai érettségihez hasonlóan tavaly a történelem vizsga is átalakult, bár a struktúrája változatlan maradt: mind a közép-, mind az emelt szinten két részből áll. Az átalakítás során néhány témakört áthelyeztek az emelt szintről a középszintre, illetve más tantárgyakhoz kapcsolódtak. A középszintű írásbeli vizsga első szakaszában a diákok rövid válaszokat igénylő kérdéseket kapnak, míg a második részben két esszét kell megfogalmazniuk az előre megadott négy lehetőség közül választva. A feladatok megoldására összesen 180 perc áll rendelkezésükre.
Az Eduline által közzétett információk alapján a vizsgalap kezdeti szakaszában többek között az alábbi témák kerülnek előtérbe:
A Blikk szerkesztősége folyamatosan nyomon követi a vizsgaidőszak eseményeit. A magyar-, matematika- és történelemérettségik írásbeli feladatait a Rapid Education tanárainak közreműködésével, élő adás keretében oldjuk meg, közvetlenül a vizsgák után. A magyarérettségi feladatait Szklenka Patrik, magyar-történelem szakos tanárunk segítségével elemeztük, és az adást itt tudja visszanézni. A matematikai kihívásokra pedig a "matematika rocksztárjaként" ismert Gódor Zoltán Zolával közösen kerestük a megoldásokat, amelyeket itt tud újra átvenni.