A természet csodái: Egy kalendárium a természet ritmusáról (DCLXXXIV.)
Csillagszikrák zenéje. Horváth István Ózdot idéző versével indulok, ha nem is a végtelent, de a véges múlt természettudományos emlékeit felderíteni így, augusztus végén. Kedved ha engedi, tarts velem, kedves Olvasóm!
218 évvel ezelőtt, 1807. augusztus 31-én távozott az élők sorából Andrád Sámuel, a neves orvos. Tanulmányait Nagyenyeden és Kolozsvárott végezte, majd Bécsben szerezte meg orvosi diplomáját. Mielőtt azonban letelepedett volna, barátjával, Gyarmathi Sámuellel együtt gyalog bejárta Németországot. 1786-ban súlyos szívrohamot szenvedett, amelyből soha nem tudott teljesen felépülni, ezt követően Sepsiszentgyörgyön találta meg új otthonát. Képességeit nemcsak orvosként, hanem költőként is kamatoztatta, hiszen latinul és magyarul is írt verseket. Ő jegyezte fel először számos anekdotát irodalmunkban, és 1789-90 között megjelent könyve, az "Elmés és mulatságos rövid anekdoták", az első magyar anekdotagyűjteményként vonult be a köztudatba (újra kiadta a Kriterion 1988-ban). Természettudományos érdeklődését pedig a Bécsben 1793-ban napvilágot látott "Legelső virágos kert" című munkája is jól tükrözi.
(...) augusztus utolsó vasárnapján - az idén éppen 31-én - ünnepeljük magyar nyelvű református egyházunkban az "újzsenge", illetve az "új kenyér" gondviselés-ajándékozta hála-alkalmát. "A mi mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma" - írja Tőkés István a Hétköznapok - ünnepnapok című művében.
A szeptember hónap a régi római naptárban a hetedik helyet foglalta el (a "septem" szó jelentése hét), és ezt a megnevezést megőrizte akkor is, amikor később a kilencedik hónap lett. A rómaiak a görögöktől kölcsönözték a hetes számra vonatkozó "hepta" kifejezést, amely a "hepo" igéből származik, s ennek jelentése: ujjal rámutatni, követni vagy üldözni valakit. A görögök ugyanis a régi időkben az ujjaikkal számoltak, és az egyet a bal kéz hüvelykénél kezdték, míg az ötös számot a bal kéz kisujjánál tartották. A jobb kéz hüvelykujjával a hatost jelölték, így a jobb kéz mutatóujja lett a hetes szám szimbóluma.
Szeptembert egy vidám, fiatal figura testesíti meg, aki bíbor színű öltözetben tündököl, fejét kölesből készült koszorú díszíti. Jobb kezében egy mérleg található, amely a hónap szimbólumát képviseli, míg baljában bőségszaru, tele zamatos szőlővel és egyéb gyümölcsökkel. Az ifjút akár Ceres is kísérheti, aki a föld termékenységét jelképezi. A bíbor ruha - ahogyan Cesare Ripa is megfogalmazta - a "királyi" hónaphoz illő viselet, hiszen Szeptember bőkezűsége és gazdagsága miatt kiemelkedik társai közül.
A hónap régi magyar elnevezései közé tartozik a mérleg hava és Szent Mihály hava. Az első név a Mérleg csillagjegy uralmának kezdetére utal, amely szeptember utolsó tíz napjára esik. Érdekes megjegyezni, hogy az időszámításunk előtti időszakban az őszi napéjegyenlőség a Mérleg csillagképhez kapcsolódott. Szent Mihály arkangyal, aki szeptember végén és a Mérleg első dekádjában kiemelkedő szentnek számít, szintén hozzájárul a hónap jelentőségéhez. Jankovics Marcell a Jelkép-kalendáriumban részletesebben is kifejti ezt a szimbolikát.
Szent Mihály havának első napja Egyed városával veszi kezdetét. A népi hagyományokban felfedezhetjük a valóság egy-egy szegletét. Bár nem feltétlenül éppen elsején, de a hónapváltás idején tapasztalt időjárás már a kora ősz érkezését sejteti.
Egyed, latinul Aegidius, franciául Gilles, a középkor egyik legismertebb szentje volt. Élete körüli információk meglehetősen szűkösek. Ő egy görög származású bencés szerzetes, aki Provence területén, Arles közelében választotta a remetelét. Itt alapította meg monostorát, amelynek első apátja lett, valószínűleg 725 körül hunyt el. Magyarországon számos templom és kolostor viseli nevét, köztük a Szent László által létrehozott somogyvári apátság (1091) és a garamszentbenedeki apátság plébániatemploma (1209).
Egyed elsősorban a koldusok, nyomorékok és leprások védelmezőjeként ismert, de a szoptató anyák is gyakran fordultak hozzá, kérve közbenjárását.
2017. szeptember 2-án, a tudomány világában egy jelentős figura távozott: Nicolaas Bloembergen, a holland származású amerikai fizikus. Bloembergen pályafutása alatt jelentős mérföldköveket ért el, többek között részt vett az első mágneses magrezonancia-készülék kifejlesztésében a Harvard Egyetemen, még 1945-ben, a II. világháború utáni újjáépítés időszakában. A '60-as években a mikrohullámú spektroszkópia területén végzett úttörő munkát. 1981-ben pedig Arthur Leonard Schawlow-lal közösen kapták meg a fizikai Nobel-díjat, elismerve a lézerspektroszkópia fejlesztéséért végzett kiemelkedő kutatásaikat. Bloembergen öröksége ma is inspirálja a tudományos közösséget.
Fritz Pregl, az osztrák vegyész, 1869. szeptember 3-án látta meg a napvilágot Ljubljanában. Már 1912-ben képes volt precízen meghatározni a mindössze 7-13 milligrammnyi kiindulási anyag szén-, hidrogén-, nitrogén- és kénkoncentrációját. Innovatív mikromódszereket dolgozott ki, amelyek lehetővé tették az atomcsoportok pontos mérését. Tudományos munkásságának csúcsaként 1923-ban Nobel-díjat kapott a szerves vegyületek mikroanalitikai technikáinak fejlesztéséért.
Ugyanezen a napon, 1905-ben látta meg a napvilágot Carl David Anderson, a California Institute of Technology kiemelkedő kísérleti fizikusa, aki egészen 1991-es haláláig hűségesen szolgálta intézményét. 1927-től kezdve a röntgensugarak által előidézett fotoelektronok tanulmányozására összpontosította figyelmét. 1930-ban pedig új fejezetet nyitott a gamma-sugárzás és a kozmikus sugárzás kutatásában, amikor mágneses térbe helyezett ködkamrákat alkalmazott a jelenségek megfigyelésére. Két évvel később, 1932-ben, a gamma-besugárzás segítségével elektron-pozitron párokat hozott létre, amely felfedezés jelentős hatással volt a fizika világára.
A pozitron párkeltésének felfedezése révén tette le névjegyét a tudomány történetében, hiszen ezzel rávilágított a pozitron létezésére, amelyet Paul Dirac már 1928-ban megjósolt. 1936-ban újabb jelentős áttörést ért el, amikor felfedezte a mü-mezont, egy másik elemi részecskét. Az év folyamán a pozitron felfedezéséért Nobel-díjat kapott, amelyet az osztrák Victor Francis Hess-szel közösen érdemelt ki, aki a kozmikus sugárzás felfedezője volt. A II. világháború alatt rakétatechnikai kutatásokkal foglalkozott, és csak 1976-ban lett professzor emeritus a saját egyetemén, ezzel is jelezve, hogy pályafutása még korántsem ért véget.
Gerald Neugebauer, a szeptember 3-án született kiemelkedő csillagász, 1932-ben látta meg a napvilágot Göttingen városában. Tanulmányait a Cornell Egyetem fizikaképzésén végezte, majd 1960-ban a California Institute of Technology-n doktorált. Ezt követően a fizika professzoraként tevékenykedett az intézményben. 1980 és 1994 között a Palomar Obszervatórium vezetőjeként irányította a csillagászati kutatásokat. Neugebauer az infravörös csillagászat egyik úttörőjeként nagy hatással volt a bolygók, csillagok, a Tejútrendszer és számos galaxis földi és műholdas megfigyelésében. Robert Leightonnal közösen elkészítették az égbolt első teljes infravörös térképét, amely mérföldkőnek számít a tudomány történetében. Emellett jelentős szerepet játszott a Hawaii szigetén található Keck Obszervatórium megvalósításában is. A Mauna Kea vulkán csúcsán, 4194 méteres tengerszint feletti magasságban elhelyezkedő kettős tükörtávcsöves obszervatórium a világ harmadik legnagyobbja, és ritka helyszín, ahol a felhők ritkán zavarják meg a csillagászati megfigyeléseket.
Íme egy egyedibb változat a szövegedről: - Íme a varázslatos népi jövendölés világa. Rozália, a katolikus barokk népi kultúra egyik legkiválóbb képviselője, aki a múlt járványainak árnyékában hazánk védelmező szentjeként tündököl.
Szeptember 4-én (1948-ban) született Horváth Antal szőlész. Európai szőlőfajták keresztezésével sikerült új fajtákat előállítania. Az elsők között hívta fel a figyelmet az országban a filoxéra jelentette veszedelemre. Összegyűjtötte a Krím és Gibraltár közötti európai szőlőfajtákat, és azokat fajtahitelesen fenntartotta. Nagy része volt a filoxéravész utáni pécsi szőlőrekonstrukcióban, ezen a téren európai hírnévre tett szert.
E napon, 1913-ban, Gyergyóalfaluban született Székely Károly, a neves kutatóorvos, akinek életútja tele volt kihívásokkal és eredményekkel. A marosvásárhelyi Római Katolikus Főgimnáziumban érettségizett 1931-ben, majd a kolozsvári I. Ferdinand Egyetem hallgatójaként indította el egyetemi tanulmányait, kezdetben német-angol szakon, később pedig fizikából és kémiából ismereteit bővítette. Végül az Orvosi Karon fejezte be az első évet, mielőtt 1935-ben a iaşi-i Kogălniceanu Egyetem Orvosi Karán folytatta tanulmányait. Már abban az évben a szövettani tanszéken önkéntes gyakornokként kezdett dolgozni, 1939-re pedig díjas gyakornokká avanzsált. 1940-ben a Ferenc József Tudományegyetem Orvosi Karára átiratkozva, 1942-ben megszerezte orvosi diplomáját. A következő négy évben a szövettani és fejlődéstani tanszék gyakornokaként, majd tanársegédjeként dolgozott. A háborús évek alatt, 1944-45 között, az orosz fronton teljesített szolgálatot, ahol hadifogságba került, de a tábori orvosi feladatokat ellátva szerzett tapasztalatai nem múltak el nyomtalanul. Hazatérve 1947-től az OGYI Orvosi Karán a szövettani és fejlődéstani tanszéken adjunktusként, majd 1948-tól a biológiai tanszéken előadótanárként dolgozott. 1952-ben tanszékvezető professzorrá nevezték ki, és ezt a posztot nyugdíjazásáig, 1977-ig betöltötte, azt követően konzultáns professzorként és doktorátusvezetőként folytatta munkáját. Az 1948-49-es tanévben a Közegészségtani Kar dékánja, 1951-52-ben pedig rektori feladatokat is ellátott. 1949-től 1972-ig részt vett az Orvostudományi Akadémia marosvásárhelyi kutatóállomásának munkájában is. Kutatási területe az embriológia, hisztogenézis, hisztokémia, genetika és növényélettan volt. Az általa kifejlesztett Székely-Goldner-féle hármas festés eljárás hamarosan világszerte ismertté tette nevét, és eredményeit számos hazai és nemzetközi szaklapban publikálta. Székely Károly élete és munkássága maradandó nyomot hagyott a tudományos közéletben.
Mai kódorgásunkat zárva, újra a Nyárádmentére kanyarodom, ahol Jánosházy György „Valahol van egy ház” című versét idézem. Ez a költemény 1994-ben látott napvilágot a Népújság Múzsa mellékletének 135. számában.
