Adrian Brody fiamnak szólított, ami nem véletlen egybeesés: egy különleges interjú a világsztárral, ahol betekintést nyerhetünk a művész világába és az életéről alkotott gondolataiba.

A friss Golden Globe-díjas Adrien Brody egy magyar építészt alakít A brutalista című minden szempontból monumentális filmben, amit nagyrészt hazánkban vettek fel. A sztár már előre örült, amikor megtudta, hogy egy magyar beszélgetőpartnert kap Zoomon, és tartogattam számára egy meglepetést is.

Helló! (bársonyos mosollyal köszönt) Hogy vagy ma?

Tudom, hogy mindez csupán a sors furcsa játéka, de nem bírom magamban tartani...

Gyerünk, ne tartsd magadban!

Az apukám neve Tóth László, míg az anyukám Tóth Erzsébet. Érdekes, hogy ez a névcsalád pontosan olyan, mint a filmben látható házaspáré, ahol te játszod a férfi főszereplőt.

Hú, ez igazán izgalmas! Ma reggel, amikor végigpörgettem a beosztásomat, észrevettem, hogy egy Tóth vezetéknevű újságíróval fogok beszélgetni Magyarországról. Már ez önmagában elég érdekes, de ráadásul a szüleid neve is ugyanaz, mint a történetünk szereplőié! Képzeld el, milyen érzés lehetett neked a filmet nézve, mintha a nagyapád mesélne neked, vagy valami hasonló, igaz?

A hasonlatod olyan szempontból mindenképp stimmel, hogy az egyik dédapám tényleg kivándorolt Kanadába. Aztán - már amennyire ismerem a sztorit - egy év után az itteni családja soha többé nem hallott felőle.

Sajnálom.

Volt már alkalmad beszélni Brady Corbett-tal arról, hogy mi inspirálta a karakterei nevének megválasztásában? Érdekes lehetne megtudni, mi áll a döntése mögött, és hogyan tükrözik ezek a nevek a film mélyebb tematikáit.

A tudásom és tapasztalatom alapján, Brady eredeti elképzelése az volt, hogy felfedez egy valóban létező, jelentős hírnevet szerzett építészt, aki a tengerentúlon kezdett új életet, és ahogyan otthon, úgy ott is kiemelkedő eredményeket ért el. Olyan figurát keresett, mint például Breuer Marcell. Azonban sajnálatos módon nem akadt rá senki, aki a mai napig életben lenne, és képes lett volna megosztani a saját történetét. Ebből kifolyólag úgy határoztak, hogy feleségével, Monával (Mona Fastvold, forgatókönyvíró - a szerző) inkább egy teljesen új karaktert alkotnak, és az ő kalandjait, élményeit mesélik el.

A Tóth névről azt hallotta, hogy ez egy nagyon gyakori vezetéknév nálatok, és ha jól tudom, ezért döntött mellette. Nagyon érdekesnek találom, hogy ilyen majdhogynem véletlenszerű választás mennyivel közelebb hozta ezt a filmet hozzád és mennyire megváltoztatta azt, ahogyan gondolkodsz róla. Abban biztos vagyok, hogy Brady nem konkrét személyek nyomán akarta elnevezni a karaktereket, közben meg a film és a történet mégis számos utalást tartalmaz a korszak olyan építészeire, mint a már említett Breuer Marcell.

Úgy vélem, sokan ismerik a történetedet, hiszen édesanyád magyar menekültként érkezett az Egyesült Államokba, ami nyilvánvalóan mélyen hatott rád. Éppen ezért A brutalista című film különösen személyes számodra. Elmesélnéd, hogyan építetted bele ezt az érzelmi háttért a színészi teljesítményedbe? Milyen módon tudtad hasznosítani az érintettségedet az alakításod során?

A magyar gyökereim már gyermekkoromban mélyen belém ivódtak. Nem csupán a szüleim, hanem a nagyszüleim történetei is formálták identitásomat. Élénken él bennem a kép, ahogy nagyapám a régi, vonalas telefon mellett állt, miközben munkával kapcsolatos telefonhívásokat bonyolított. Az ő vaskos magyar akcentusa, ahogy akadozva próbálta megfogalmazni mondandóját angolul, mindig megmosolyogtatott, de egyben szomorúsággal is eltöltött. Soha nem tudott teljesen beilleszkedni az amerikai társadalomba, és ez a küzdelem hatalmas stresszt jelentett számára.

Szerencsére nagyanyám öt vagy hat nyelvet beszélt, így könnyebben talált munkát, bár nem olyan jót, mint amit az óhazájában végzett. Irodai pozíciót kapott, ami legalább annyira szellemi tevékenység volt, hogy a nyelvtudása révén érvényesülhetett.

Édesanyám története is ugyanolyan jelentős hatással volt rám, mint a művészetére. Az ő tapasztalatai, a nehézségek, amelyeken keresztül ment, mély tiszteletet és megértést ébresztettek bennem azok iránt, akik hasonló sorssal néznek szembe. Ezek a kihívások formálták az életemet, és hozzájárultak ahhoz, aki ma vagyok. Képzeld csak el, milyen fájdalmas és megpróbáltatásokkal teli lehetett számára, amikor kislányként el kellett hagynia az otthonát. A háború zűrzavarában a kukoricamezők rejtekén bújt meg, majd menekültként Bécsbe érkezett, onnan pedig az új világba, Amerikába indult, hogy új életet kezdjen és művészi álmokat valósítson meg. Ez a történet számomra rendkívül személyes, és egyértelműen visszatükröződik a munkámban is, gazdagabbá téve azt egy olyan mélyebb perspektívával, amelyet csak az ő tapasztalatai adhatnak.

Magyarként viszonylag gyakran előfordul, hogy halljuk, amint egy külföldi színész magyarul próbál beszélni egy filmben, de azonnal feltűnik, hogy valami nem stimmel...

Hidd el, a külföldi színészek számára a magyar nyelv igazi kihívást jelent. Nagyon nehéz elérni, hogy belemerüljenek a beszéd ritmusába és fonetikájába.

Azt szeretném hangsúlyozni, hogy a brutalista megközelítésetek valóban lenyűgöző. A hamisság teljes hiánya igazán figyelemre méltó. Mennyit kellett gyakorolnotok ehhez?

Nézd, ez tényleg óriási erőfeszítéseket igényelt! Felicityvel, a film női főszereplőjével, egy fantasztikus dialektus szakértő segítségével dolgoztunk. A hangok, mozdulatok, arckifejezések és tonalitások mind-mind olyan elemek, amiket gyerekkoromban a nagyszüleim otthonában szívhattam magamba. Ezért amikor a korszak férfi karaktereinek kutatásába kezdtem, kifejezetten arra törekedtem, hogy az ő dialektusukat megragadjam. Valami hasonlót kerestem, és aztán a dialektus oktatójával együtt finomítottuk ezt a különleges hangzást.

Úgy érzem, hogy amit abból a hangzásból átvettem, valahogy nagyon hasonlított a nagyszüleim hangzására. Szóval végig működött bennem egyfajta belső iránytű, ami megmutatta, hogy mikor találtam el igazán a "tökéletes hangzást", mert tényleg éreztem, hogy a helyén van.

És folyamatosan meg kellett tartanom ezt a dialektust a forgatás alatt, hogy benne maradjak a szerepben, amit nem tudtam volna ilyen szabadon megtenni, ha nem Budapesten éltem volna akkortájt. Amikor elmentem a boltba, vagy valahányszor valakivel szóba elegyedtem, autentikus budapesti dialektust hallottam. Ez sokat segített.

Amikor a Houdini forgatása zajlott nálunk, emlékszem, hogy egy interjúban kifejezted a frusztrációdat, amiért annyira stresszes volt a munka, hogy alig volt időd felfedezni a várost. Szinte minden energiádat és idődet a filmezés kötötte le. A brutalista film készítése során viszont sikerült egy kicsit kilépni a forgatásból? Volt lehetőséged kicsit turistáskodni?

Jellemző rám, hogy hajlamos vagyok túlvállalni magam, és szinte minden szabad percet munkával töltök. Jelenleg Londonban játszom egy darabban, a The Fear of 13 című produkcióban, ahol heti nyolc előadást tartok, ami már önmagában is rengeteg elfoglaltságot jelent. Emellett folyamatosan interjúkat adok A brutalista című film kapcsán, hogy támogassam a projektet. A forgatások során nehezen szakítok időt a pihenésre, de azért mindig becsúszik néhány elcsípett óra. A Brutalista forgatása alatt például volt néhány kellemes estém, amikor a színésztársaimmal és a rendezőnkkel együtt vacsoráztunk a városban.

Olyan feladatokat keresek, amelyek teljes mértékben lekötik a figyelmemet és energiáimat. A "brutalista" egy független film, és a független filmes világban nincs helye a hosszú szüneteknek, sem időben, sem anyagilag: folyamatosan előre kell haladni, lehetőleg minél gyorsabban. Minden nap arra törekszünk, hogy annyi jelenetet forgassunk le, amennyit csak tudunk. Amint visszaérek a szállásra, az időmet arra fordítom, hogy felkészüljek a következő napra, és átnézzem a szövegemet.

A brutalista művészet egyik központi motívuma az amerikai álom, amely a társadalmi és gazdasági lehetőségekről szóló elképzeléseket öleli fel. Te vajon hiszel ebben az ideálban?

Kétségtelen, hogy van egy bizonyos elképzelés ezzel kapcsolatban, és természetesen a valóság is jelen van, nemdebár? Ezt mindannyian jól tudjuk.

Gondolj csak bele, a filmben László csodával határos módon végül kikerült a nyomorúságos körülményeiből és a megalázó építkezési munkákból. Tehetséges és jól képzett építészként lehetőséget kapott arra, hogy megalkosson egy monumentális művet Amerikában. De az ezzel együtt járó fájdalom, szenvedés és megpróbáltatás ettől még nagyon is nyilvánvaló.

Az Egyesült Államokban valóban rengeteg remény és lehetőség rejlik. Még a saját utamat tekintve is: Queensből jövök, és a családomban senkinek sem volt köze a film- vagy szórakoztatóiparhoz, mégis megtaláltam az utat a munkám és az elkötelezettségem révén. Az a tény, hogy ilyen szintű sikert és kapcsolatot értem el a világgal, valóban álomszerű. És ez az, amit Amerika képvisel. Úgy érzem, hogy valóban van esély arra, hogy az ember nagy dolgokat reméljen és érjen el ebben az országban.

Fontos megjegyezni, hogy egy új földrészre való megérkezés és az ottani új élet megkezdése rendkívül kihívást jelent. Ez a nehézség nem csupán az adott ország barátságosságától vagy ellenségeskedésétől függ, hanem attól is, hogy honnan érkezik az ember. Minden új helyzet különböző kihívásokat tartogat, amelyekkel meg kell birkózni.

Ilyenkor az előtted tornyosuló akadályok sokkal nagyobbak, mint azok az akadályok, amiket azoknak kell legyőznie, akik már eleve az adott országban születtek.

Köszönöm szépen, hogy időt szántál rám. Jó volt veled beszélgetni, filmes édesapám.

Veled is jó volt beszélgetni, fiam.