Aki megtalálja és visszaszerzi a feszületet, az egy teljes esztendőt át élvezheti a jó egészséget.
Az ortodox és a római katolikus egyház közötti ellentét már évszázadokkal ezelőtt is nyilvánvalóvá vált, de az, hogy az ortodoxok miért január 7-én tartják a karácsonyt december 25. helyett, valójában egy sokkal egyszerűbb magyarázatra vezethető vissza: eltérő naptári rendszereket alkalmaznak.
Bár sokan már a bejglivel teli ünnepi időszakot is maguk mögött hagyták, az ortodox katolikus vallásúak milliói csak január 7-én köszöntik egymást karácsony alkalmából. Ennek hátterében az áll, hogy míg a nyugati katolikus közösségek a Gergely-naptárt követik, a keleti katolikusok közül sokan a Julius Caesar által, i.e. 46-ban bevezetett Julián-naptárt használják. Caesar, mint a legfelsőbb pap, jelentős reformokat hajtott végre, amikor a római naptárt teljes mértékben átalakította; így jött létre a 365 napos év és a négyévenként ismétlődő szökőév. Az új naptár csillagászati összhangba hozása érdekében az i.e. 46. év 445 naposra nyúlt.
A Julián-naptár megbízhatatlansága a Kr. u. 325-ös niceai zsinat idején vált nyilvánvalóvá, ahol a fő cél a húsvét időpontjának meghatározása volt. A csillagászati számítások során a Julián-naptárt használták, amelyet Szoszigenész, egyiptomi csillagász, mintegy 3000 évvel korábban dolgozott ki. Sajnos ez a módszer nem bizonyult pontosnak, mivel Szoszigenész a napév hosszát 11 perccel túllőtte, ami az évszázadok során jelentős eltérést okozott a naptári és a valódi napév között. A probléma végül 1582-ben oldódott meg, amikor a Julián-naptár helyett a Gergely-naptár került bevezetésre, amely XIII. Gergely pápához fűződik. E reform célja az volt, hogy a húsvétot közelebb hozzák a tavaszi napfordulóhoz, ami következtében az ünnepek időpontja 13 nappal előrébb tolódott.
Az ortodox keresztény országok némelyike azóta szintén átvette a Gergely-naptárt, köztük Románia, Albánia, Görögország, Bulgária, Ciprus és Jeruzsálem, így a karácsony náluk december 25-én van, akadnak viszont olyan államok, ahol minden maradt a régi rendszer, a Julián-naptár szerint. Ezen országok közé tartozik Szerbia, Oroszország, Grúzia, Belarusz, Moldova, illetve Egyiptom és Etiópia. A sorból ugyanakkor némileg kilóg Ukrajna, ahol korábban szintén januárban tartották a karácsonyt, ám az orosz-ukrán konfliktus kitörését követően 2023-ban áttették az ünnepet december 25-re.
Az igazsághoz hozzátartozik, hogy miután 1918-ban az akkor már kommunista Szovjet-Oroszország, 1923-ban pedig Görögország is bevezette a Gergely-naptárt, 1923 májusában a konstantinápolyi, ciprusi, görög, román, orosz és szerb pátriárkák pánortodox kongresszust hívtak össze. A kommunizmus nyomása miatt a túlélés szempontjából fontos lett az ortodox egyházaknak, hogy alkalmazkodjanak a Gergely-naptárhoz, amire Milutin Milankovis szerb tudós azzal az ötlettel állt elő, hogy készítsenek egy új típusú Julián-naptárt, amelynek dátumai egyeznének a Gergely-naptáréval, de a szökőévek nem mindig lennének azonosak.
A megújított Julián-naptár bevezetésével több ortodox nemzeti egyház, például Románia, Görögország és Ciprus is átvette ezt az időszámítást. Ennek következtében ezekben az országokban a karácsony ünnepét december 25-én tartják, míg más régiókban továbbra is a régi naptárt követik. Ez a különbség azért fontos, mert ha nem így tettek volna, a zsidó pászkaünnep és a keresztény húsvét időpontja néha egybeesett volna, ami ellentmondásba került volna az ortodox szent iratokkal. Jelenleg becslések szerint körülbelül 260 millió ortodox keresztény ünnepli Jézus Krisztus születését januárban.
A karácsony ünneplése az ortodox katolikus közösségekben számos szempontból eltér a nyugati hagyományoktól. Az egyik legjelentősebb különbség a böjtölés, amely 40 nappal a karácsony előtt kezdődik. Ez az időszak a hívők számára lemondással és önfegyelemmel telik, és az étkezésekből a hús teljes mértékben kiiktatásával jár. A böjt vége a hagyomány szerint az első csillag megjelenésével érkezik el az égen, amikor a családtagok együtt ünnepelnek. Ilyenkor a "Krisztus megszületett!" köszöntéssel üdvözlik egymást, amit a "Dicsőség neki!" válasz követ. Fontos megemlíteni, hogy a Julián-naptár szerint a szenteste január 6-ra esik, amely a Gergely-naptárban a Vízkereszt ünnepével esik egybe. Ezen a napon Krisztus emberi testet öltött, és a háromkirályok – más néven napkeleti bölcsek – is meglátogatták őt, miután egy csillagot követtek, amely elvezette őket Betlehembe. Ez a csillag nemcsak a háromkirályok érkezését jelzi, hanem a böjt végét is az ortodox hívők számára.
A január 6-i esti mise után, amely nem kötelező, elegendő a január 7-i reggeli istentiszteletet látogatni, a családok rendszerint összegyűlnek, hogy megünnepeljék a böjt utolsó napját egy közös lakomával. Ez az alkalom különleges, hiszen a karácsonyi menü nem tartalmaz húst vagy alkoholt; helyette hal, sütemények, levesek és savanyúságok kerülnek az asztalra. Néhány közösségben az étkezés előtt éneklés is szokás. Az ukrán és orosz ortodox hívők pedig a hagyományok szerint tizenkét különböző fogást készítenek, amelyek a tizenkét apostolt szimbolizálják. Ezek között megtalálható a káposztaleves, a sült alma és a kutia, egy édes gabonaétel. Karácsony napján pedig általában liba vagy nyárson sült malac kerül az ünnepi asztalra. Érdekes, hogy az ortodox közösségekben nem jellemző az ajándékozás karácsonykor; a legtöbben inkább december 19-én, Szent Miklós napján vagy újév éjszakáján adják át ajándékaikat.
Bár az ortodox közösségek többsége a Gergely-naptárra alapozza mindennapi életét, az ünnepeikhez a Julián-naptár időpontjait követik. Elterjedt szokás az ortodox országokban, ahol a Gergely-naptár van érvényben, hogy a papok vízbe dobnak egy feszületet. A hívők ilyenkor lemerülnek a folyókba és tavakba, hogy visszaszerezzék azt. A néphit szerint, aki sikerrel jár, az megszabadul a rossz szellemektől, és az elkövetkező évben jó egészségnek örvendhet.
Mint ismert, az ortodox egyház a kereszténység három fő ágának egyike (a másik kettő a katolicizmus és a protestantizmus), továbbá a keleti kereszténység egyik irányzata a keleti katolikus és az ókeleti katolikus egyházak mellett - ezek mindegyike a késő ókortól, a római egyházon kívül, a keresztény mediterrán térség keleti régióiban alakultak ki. Az ortodox kereszténység hívei így elsősorban az egykori Keletrómai Birodalom területén vannak, illetve a Balkánon, a Közel-Keleten és a volt szovjet országokban.
A kereszténység gyökerei a Római Birodalom mélyén találhatók, de az ortodox egyház és a római katolikusok közötti ellentétek már hosszú ideje feszülnek. Amikor Nagy Konstantin 330-ban Rómából Bizáncba helyezte át a birodalom székhelyét, a konstantinápolyi püspök, vagyis a pátriárka hatalma is egyre inkább megerősödött. Ezzel párhuzamosan a császár hű szolgájává vált, míg a római püspökök még inkább a maguk fölényében érezték magukat, ami feszültségeket generált közöttük. A valódi fordulópont a Nyugatrómai Birodalom összeomlásával érkezett el, ekkor még inkább felszínre kerültek a keleti és nyugati egyház közötti eltérések, amelyek a vallási élet számos aspektusában megnyilvánultak. Ezek a különbségek csúcsosodtak ki az 1054-es nagy egyházszakadás során, amikor a római pápa és a konstantinápolyi pátriárka kölcsönösen kiátkozták egymást.
Fontos hangsúlyozni, hogy az ortodox egyház nem egységes szervezet, hanem 15 autokefál egyház (például a görög, orosz, román, szerb, bolgár és albán) és 10 félig önálló egyház (mint például a finn, japán, észt és ukrán) alkotja. Ez a sokszínűség azt jelenti, hogy minden egyház saját magát irányítja, mivel nincs központosított egyházi struktúra. Ugyanakkor a liturgiával, szentségekkel és egyházvezetési kérdésekkel kapcsolatban a nézeteik nagyrészt megegyeznek. Az ortodox egyházak élén álló pátriárkák közül a konstantinápolyi pátriárkát tartják az egyetemes vezetőnek. Az ő szerepe a római katolikus pápa szerepéhez hasonlítható, ám a címzésük eltérő. A konstantinápolyi pátriárkát "primus inter pares"-nak, azaz "az első az egyenlők között"-nek nevezik, míg a pápa "Vicarius Christi", azaz "Krisztus földi helytartója". Érdemes megjegyezni, hogy a konstantinápolyi pátriárkának nincsen beleszólása a többi ortodox egyház ügyeibe.
Az ortodox keresztények hitvallása szerint ők az egyedüli jogos örökösei az egyetemes kereszténységnek, amit az egyházuk neve is tükröz: az "ortodoxia" görög eredetű fogalom, amely az igaz hitet jelenti. E meggyőződésük alapja, hogy ők egyedül képesek megőrizni Jézus és a tizenkét apostol tanításait változatlan formában, ahogyan azt a hét egyetemes zsinat is megfogalmazta. Ennek következtében nem fogadják el a 4. század utáni zsinatok által bevezetett dogmákat, így például nem hisznek Mária szeplőtelen fogantatásában, akit Istenszülőként tisztelnek. Az ortodox egyház és a katolicizmus között azonban számos dogmatikai kérdésben konszenzus van: közösen vallják a Szentháromságot, Jézus feltámadását, a hét szentséget és a szentek tiszteletét.
A Julián- és a Gergely-naptár eltérő értelmezése a történelem során számos mulatságos helyzetet eredményezett. Például az 1908-as londoni olimpián az orosz csapat csak két héttel a versenyek kezdete után tette tiszteletét a helyszínen. Szerencséjükre azonban az olimpiai játékok akkoriban fél évig tartottak, így csupán néhány versenyszámról maradtak le, nem pedig az egész eseményről.
