Az AfD (Alternatíva Németországnak) növekvő népszerűsége: Milyen tényezők hozzájárulnak a sikerükhöz?

A keleti és nyugati Németország régiói között politikai eltávolodást tapasztalható

Amikor 1989 novemberében megszűnt a berlini fal, Willy Brandt, egykori nyugatnémet kancellár, optimistán nyilatkozott arról, hogy az újraegyesítés lehetőséget ad arra, hogy "ami egyesít minket, az közösen fejlődjön."

Harmincöt év elteltével az adott vízió már távolinak tűnik. A tavaly szeptemberi történelmi jelentőségű thüringiai és szászországi választási eredmények egy olyan Németország képét rajzolják ki, ahol Kelet- és Nyugat-Németország régiói - ha másban nem is - egyre inkább eltávolodnak egymástól.

A szélsőjobboldali, bevándorlásellenes Alternatíva Németországért (AfD) párt népszerűsége folyamatosan növekszik Németországban, amely Európa legnagyobb gazdasági hatalma. A legújabb közvélemény-kutatási adatok alapján az AfD potenciálisan a Bundestag második legnagyobb frakciójává emelkedhet.

A párt azonban elsősorban Kelet-Németország tartományaiban számíthat komoly politikai befolyásra. Thüringiában az AfD helyi vezetője, Björn Höcke bejelentette igényét a kormányalakításra, miután pártja a szavazatok legalább 30 százalékát megszerezve először végzett az élen egy tartományi választáson.

Németországban évek óta az a meggyőződés él, hogy amint a keleti tartományok gazdaságilag "felzárkóznak" az ország nyugati részéhez, politikai nézeteik is közeledni fognak. Ezen érvelés szerint az AfD erősödése elsősorban a jövedelmi, foglalkoztatási és életszínvonalbeli egyenlőtlenségek elleni tiltakozó szavazatként értelmezhető.

A gazdasági és demográfiai tényezők csupán részben világítják meg a tavalyi választások eredményeit. Noha a keleti tartományok lakossága idősebb a nyugati régiókhoz viszonyítva, demográfiai szempontból már nem tapasztalják azt a mértékű elvándorlást, ami az NDK utolsó éveiben és az azt követő két évtizedben jellemezte őket. Sőt, 2017 óta évről évre több ember költözik nyugatról keletre, mint ahányan a másik irányba.

A munkanélküliség kelet-Németországban valamivel magasabb, de a különbség nem jelentős - az élesebb kontraszt inkább Észak- és Dél-Németország között figyelhető meg. Ráadásul az elmúlt két évben a keleti tartományok gazdasága gyorsabb növekedést mutatott, mint a nyugati régióké, részben olyan nagyvállalatok beruházásainak köszönhetően, mint a Tesla és az Intel, amelyek gyárakat építettek az egykori NDK területén. Érdekes módon a bevándorlás aránya a vasárnap választásokat tartó keleti tartományokban az egyik legalacsonyabb egész Németországban.

Az Olaf Scholz kormánya által az év elején közzétett felmérés szerint a keletnémetek körében a megkérdezettek körülbelül 19%-a érzi magát lemaradottnak, ami a nyugatiak esetében mindössze 8%-os arányt jelent. Érdekes módon, a keleti tartományok lakóinak 80%-a nem tartja magát vesztesnek, ami azt mutatja, hogy sokan elégedettek a helyzetükkel. Ugyanakkor, a fent említett felmérés ellenére, jelentős számú keletnémet választó olyan pártra szavazott, amelynek türingiai tagozatát szélsőjobboldalinak minősítették.

A keleti származású szociológus, Steffen Mau, új fogalommal, az "osszifikációval" rukkolt elő, hogy megragadja egy különleges társadalmi jelenség lényegét. Ez a kifejezés egyrészt a korábbi NDK polgáraira használt szleng, másrészt egy biológiai folyamatot is jelöl, amelyben a szövetek csonttá alakulnak. Mau legújabb művében, az "Ungleich Vereint" (Egyenlőtlenül egyesült) című könyvében kifejti, hogy Kelet-Németország eltérő szavazási szokásai mögött az a mélyebb ok húzódik meg, hogy a régió már sikeresen felzárkózott, és most jogot formál arra, hogy saját identitását érvényesítse. A Guardian összegzése szerint Mau érvelése rávilágít a keleti és nyugati identitások közötti feszültségre és a társadalmi különbségekre.

Christina Morina, a német demokratikus köztársaságban született történész, legújabb művében, a Tausend Aufbrüche (Ezer kezdet) című könyvében – mely idén a német tényirodalom legnevesebb elismerését nyerte el – arra hívja fel a figyelmet, hogy az AfD keleti területeken elért sikerei szorosan összefonódnak a demokrácia sajátos értelmezésével. Ezt az értelmezést a kommunista rezsim alatt eltöltött négy évtized formálta, s amely továbbra is jelentős eltérést mutat a nyugati felfogásoktól.

Első pillantásra talán ellentmondásosnak tűnik, hogy a Német Demokratikus Köztársaság, mint egypárti diktatúra, ahol a szabad választások elképzelhetetlenek voltak, sajátos módon kisajátította a demokrácia eszméjét. A hatalom megosztásának gondolata is idegen volt a rendszer számára, ennek ellenére a demokrácia fogalmát hangsúlyosan propagálta, mintha csak a saját céljainak legitimálására használta volna.

"Kelet-Németország azt hangoztatta, hogy felfedezte a nemzeti szocializmusra adott demokratikus választ" - nyilatkozta Morina a Guardiannek adott interjújában. "Mindazonáltal a kommunisták által képviselt narratíva a demokrácia működéséről mélyen populista jellegű volt. Az a nézet terjedt el, hogy a keleti rendszer igazságosabb és jobban képviseli az emberek valódi érdekeit, mint a nyugati demokrácia, amely szerintük csupán az osztályhierarchiák fenntartására és a kapitalizmus érdekeinek szolgálatára épült."

Morina érvei szerint ez az áldemokratikus történelmi tapasztalat részben megvilágítja, miért sikerült az AfD-nek keleten jelentősen több korábbi nem szavazót aktivizálnia, mint más politikai erőknek.

Miközben a hagyományos centrista pártok a megszokott kampánygyűlések keretein belül próbálták megnyerni a közönséget, az AfD új utakat keresett: városi sétákat, azaz Spaziergänge-okat szervezett a központokban. Ezek a rendezvények nem csupán a párt politikai üzeneteit hirdették, hanem a szocialista Kelet-Németország békés hétfői tüntetéseinek szellemiségét idézték fel, egyfajta nosztalgikus párhuzamot vonva a múlt és a jelen között.

Ez a párt Németországban az egyetlen, amely azt követeli, hogy az államfőt ne a szövetségi kongresszus, hanem közvetlenül a választópolgárok válasszák meg. Ezen kívül a svájci modellre építve a rendszeres népszavazásokkal működő közvetlen demokrácia bevezetését is hirdeti.

"Az AfD kampányaiban rendkívül hatékonyan épített egy olyan tapasztalatra, amely széles körben elterjedt a keletnémetek körében" - mondta Morina a lapnak. "Sokan úgy érzik, hogy nem a szavazás, a politikai pártokhoz, polgári csoportokhoz vagy szakszervezetekhez való csatlakozás, hanem az utcai tiltakozások és a tömeges mozgósítás a leghatásosabb módja annak, hogy hallassák a hangjukat."

A két szakértő véleménye alapján joggal érdemes kétségbe vonni az AfD azon állítását, miszerint csupán egy alternatív demokratikus hagyományt képvisel. A hatalomgyakorlásról szóló elmondásuk mögött valójában egy mélyen gyökerező rasszista világkép sejlik fel, amely a keletnémeteket "tisztább" németekként tünteti fel. Ezt az állítást arra alapozzák, hogy ők állítólag ellenálltak a multikulturalizmusnak, valamint azoknak az eszméknek, amelyek az 1968-as diáklázadások nyomán váltak uralkodóvá Nyugat-Németország közéletében.

Mau és Morina egyaránt arra utal, hogy a szélsőjobboldali szavazók visszacsábítása csak akkor lehet eredményes, ha közvetlenül bevonják őket a társadalmi párbeszédbe - méghozzá szokatlan és kreatív módszerekkel, például helyi polgári gyűlések szervezésével. Ha Németország keleti és nyugati része közötti szakadékot meg akarják állítani, majd fokozatosan áthidalni, a politikai centrum képviselőinek új megközelítéseket kell alkalmazniuk, és a megszokott sémákon kívül kell gondolkodniuk.

A szélsőjobboldali Alternatíva Németországért (AfD) vasárnap komoly kritikák kereszttüzébe került, miután Olaf Scholz kancellár egy televíziós vitában határozottan szembeszállt politikai ellenfeleivel, mindössze egy héttel az országos választások előtt.

Scholz kiemelte, hogy Németország tanult a náci időszak hibáiból, hangsúlyozva: "Nincs helye a szélsőjobboldali együttműködésnek."

A kancellár emlékeztetett arra, hogy az AfD egyik társalapítója korábban úgy nyilatkozott, hogy a náci rezsimet csupán "madárszarnak" tekinti a német történelem hosszú, ezer éves ívében.

Az AfD kancellárjelöltje, Alice Weidel a vasárnapi vitában nem volt hajlandó distanciát tartani ettől a megnyilvánulástól, és a pártját "liberális konzervatív" politikai erőként definiálta.

"Ma este bárki sértegethet, ahogy csak szeretne, de ezzel a választók millióit támadják meg" - válaszolta Weidel. "Ez rám nem gyakorol hatást. Az a feladatom, hogy őket képviseljem."

A konzervatív CDU/CSU szövetség vezetője, Friedrich Merz, határozottan kifejezte véleményét az AfD-ről, amelyet "radikális, zömében szélsőjobboldali pártnak" titulált. Merz világossá tette, hogy politikai csoportja a következő parlamenti ciklus során nem kíván együttműködni az AfD-vel.

Korábbi elemzéseinkben már utaltunk arra, hogy a párt stratégiája a hosszú távú tervezésre épül. Jelenleg az AfD számára nem valószínű, hogy kormányzati pozíciókat szerezzen, de a politikai játékban való helyezkedés már a 2029-es választásokra is kiterjed. Sokan úgy vélik, hogy Alice Weidel ambíciói között szerepel a hatalom megszerzése, és elképzelhető, hogy ő lehet a következő kancellár, miután a 2029-es voksolás lezajlik.

A február 23-i választás kimenetele valószínűleg nem fog meglepetéseket tartogatni. A legfrissebb közvélemény-kutatások alapján úgy tűnik, hogy a Kereszténydemokrata Unió (CDU) és a Bajor Keresztényszociális Unió (CSU) pártszövetsége dominálni fog, körülbelül 30 százalékos támogatottsággal.

Győzelmük esetén az uniópártok önálló kormánytöbbségre biztosan nem számíthatnak, így várhatóan rendkívül nehéz koalíciós tárgyalások elé néznek. A parlamenti küszöb átlépése szinte biztosra vehető az Alternatíva Németországért (AfD), a Szociáldemokrata Párt (SPD) és a Zöldek esetében. Ezzel szemben három kisebb párt - a Baloldali Párt (Die Linke), a Sarah Wagenknecht Szövetség (BSW) és a Német Szabaddemokrata Párt (FDP) - a bejutási küszöb környékén ingadozik.