Sulyok Tamás köztársasági elnök, hivatalba lépése óta most először gyakorolt kegyelmi jogkörét.


Január 1. és június 30. között összesen 311 kegyelmi kérvény érkezett az államfőhöz. Ebből 307-et elutasított, négyszer azonban kegyelmet gyakorolt - szúrta ki a Népszava a Sándor-palota honlapján. Arról, hogy kik kaptak kegyelmet, továbbra sem tájékoztattak.

Májusban a kért kegyelmek száma mindössze 69 volt, ezeket akkor még Sulyok mind elutasította. Ez azt jelenti, hogy bő egy hónap alatt több mint kétszázzal nőtt a kérvények száma.

A legtöbb kegyelmet Novák Katalin adta 2023-ban, összesen 40-et, amiből az egyikbe később bele is bukott. Legutóbb júniusban, Temesváron kérdeztük arról, hogy pontosan miért adott kegyelmet Kónya Endrének, a bicskei gyermekotthon egykori igazgatóhelyettesét, aki arra kényszerített áldozatokat, hogy változtassák meg a vallomásukat a 8 évre ítélt pedofil intézményigazgató, Vásárhelyi János ügyében.

Related posts