Cristiano Ronaldo, a 40 éves futballista, aki új dimenziókat nyitott meg a labdarúgás világában, olyan egyedi stílust és technikát alakított ki, amely szinte önálló sportággá emeli a játékot.
Mit csinál ez a gyerek? Normális? Kórházba akar kerülni? A futball világában mindig is nagy figyelem övezi azokat a fiatal tehetségeket, akik már a kezdeti lépéseik során is lenyűgöző potenciált mutatnak. Gondoljunk csak a fiatal Cristiano Ronaldóra, aki még tinédzserként kezdte meg pályafutását Manchesterben. Ma már 40 éves, és a sportág történetének egyik legnagyobb alakjaként tartják számon, aki a GOAT (Greatest of All Time/minden idők legjobbja) címét vívta ki magának. Az ilyen fiatal tehetségek sorsát figyelni olyan, mint egy izgalmas film, amelynek minden egyes jelenete újabb meglepetéseket tartogat.
A 40. életévét taposó sportoló, aki már egy egész karrier tapasztalatával a háta mögött áll, nem mindennapi bátorsággal lép a játék színpadára. Az oldalvonalnál, a támadó térfél közepénél, egy olyan szituációt idéz elő, amely szinte már alaphelyzetnek számít a profi futball világában. Két rutinos védő zúdul rá egyszerre, mindketten az angol Premier League élvonalában játszanak, és az ellenfél a Manchester United fiatal csillaga. Az ilyen pillanatokra a gyengébb idegzetűek inkább elfordítják a tekintetüket. De ő, a pálya öreg rókája, nem engedi el a labdát. Ahelyett, hogy keresne egy csapattársat, hiszen a matematikai logika azt diktálná, hogy ha ketten is őt figyelik, akkor valahol másutt biztosan van egy üres ember, ő inkább a saját játékára koncentrál. A gyorsaságát nem használja ki, nem sprintel el a védők elől, hanem megvárja őket, és szembefordul velük, hogy cselezni kezdjen. Ahelyett, hogy elmenekülne a nyomás elől, inkább a kihívást választja, és ezzel a stílusával nemcsak a riválisokat, hanem a nézőket is lenyűgözi.
Cristiano Ronaldo azzá a legendává vált, aki ma, mert képes volt megszabadulni a felesleges sallangoktól. Az ilyen körülményes, húzogatós megoldásokból gól sosem születik.
Ez inkább egy hosszú távú folyamat eredménye volt, mint egyetlen, meghatározó pillanaté. Valószínűleg már Manchesterben kezdett kirajzolódni a tehetsége, ám a Real Madridnál érte el igazán a csúcsot. Számos csapattárs és még több ellenfél formálhatta pályafutását, de edzői közül Sir Alex Ferguson játszotta a legfontosabb szerepet Manchesterben, míg Madridban honfitársa, José Mourinho irányítása alatt emelkedett új magasságokba, aki a trénerek között egyedülálló státusszal bír.
A portugál futballista esetében minden lényeges tényező egyesült: a tehetség, a fizikai felkészültség, a hatalmas elszántság és a szenvedélyes ambíció. Ilyen kombináció ritkán található meg egy labdarúgóban, és sokan már egy-egy ilyen attribútummal is képesek karriert építeni, vagy legalább valamilyen szinten hírnevet szerezni. Cristiano Ronaldo azonban nem elégedett meg ennyivel; ő a maximumot hozta ki magából. Akár azt is vállalta, hogy idővel egyfajta állam lett az államban, egy önálló hadsereg a csapatjáték terén. A körülötte lévő játékosok mind az ő ritmusára táncoltak. Kivételt képezett a válogatott, ahol valóban megértette a nemzeti mez súlyát, és képes volt az egóját a helyén kezelni.
Amióta futball létezik, jellemző a kulcsemberek, a sztárok nagyobb szerepvállalása. A társak őt keresik, vagy a labda amúgy is őket találja meg szinte magától, és onnantól kezdve rájuk vár a megoldás. És nemcsak a pályán lévők, hanem a lelátón, később már tévék előtt is jobban kikerekedik a szem, nagyobb a figyelem, most történik majd az a valami, amit a meccsről elviszek magammal, amire a meccsből még sokáig emlékezek. Mindez sokszor hajlik önzőségbe, ami alól a sikeres megoldás és befejezés ad feloldozást. Elfogultsággal vádolható az, aki Cristiano Ronaldót önzőnek látja. Ő csupán egyéni sportágat kreált egy csapatsportból.
Ismétlődő jelenet, ahogy a gól után az ünneplés középpontjába kerül. A csapattársak azonnal felé sietnek, őt keresik, mindig. Teljesen mindegy, hogy a gól hogyan született, vagy hogy mennyire vette ki a részét a kivitelezésből. Amikor a többiek hosszú munka után végre megteremtik a helyzetet, Cristiano Ronaldo érkezik, hogy befejezze a támadást, mindig a megfelelő pillanatban, a megszokott lendülettel - ez pedig nem véletlen, remek adottság, amit csak kevesen birtokolnak. A helyzetet egy ifjú tehetség is simán megoldhatta volna, de ettől függetlenül őt ünneplik. És akkor is, amikor Ronaldo a gólt szerző társát szolgálja ki, aki szintén kitett magáért az akcióban, csinált egy-két cselt, kicselezte a kapust, vagy éppen a felső sarokba lőtt. Az ünneplés első számú alanyának mindenképpen Cristiano Ronaldo számít.
Ez az egyetlen dolog a páratlan pályaívben, amivel sok pártatlan futballrajongó nem tud mit kezdeni. A többség alighanem viszont nem is akar, felnéz a táblára, ott pedig minden egyértelmű. Van gól? Van. Ki szerezte? Cristiano Ronaldo. Márpedig szerzett párat. Ha pedig gólt kapott a csapat, azt ő kapta, szinte személyes sértésként élte meg.
Azok az idők, amikor a gólokat számolatlanul rúgták és fejelték, nos, úgy tűnt, hogy a '60-as, '70-es évek után végleg eltűntek, mintha csak a dinoszauruszok nyomába léptek volna. Pedig a korszakos zsenik száma bőven elegendő volt ahhoz, hogy a futball színpadát színesebbé tegyék, de velük együtt élve nehéz volt elképzelni, hogy valaha is újra látunk olyan ikonokat, mint Deák Ferenc. Nem a haza bölcséről van szó, hanem a Ferencváros legendás gólvágójáról, aki a pályán igazi varázslatot teremtett. Aztán jött a 2000-es évek, és a futball világát váratlanul megérintette a múlt szelleme. Ráadásul nem is akármilyen formában: Cristiano Ronaldo és Lionel Messi rivalizálása újraélesztette a gólkirályok korát. Olyan erővel hatottak egymásra, hogy szinte hihetetlen volt, hogy a saját elképesztő tehetségük mellett még a másik jelenléte is plusz motivációt adott számukra. Ugyanakkor egyikük sem hordozta a teher érzését; inkább inspirációként élték meg ezt a vetélkedést. A nagyságuk pedig olyan erős árnyékot vetett a futball világára, hogy a sportág legfőbb kérdése már nem az volt, hogy ki a jobb, hanem hogy ki a valaha volt legnagyobb (GOAT). A széna vagy szalma dilemmája helyett az igazi polémia az ő nevük körül forgott, és a rajongók szenvedélyesen vitáztak, hogy ki is a legnagyobb a legnagyobbak között.
A futball mindent überel, a csárdát például azért, mert utóbbiban már két dudás sem fér el egymással, előbbiben viszont egy csapatba tizenegy GOAT is beválogatható.
