Dél-Korea égboltján újabb repülőgép-baleset történt: ezúttal egy másik Jeju Áir járat is problémákba ütközött.
Csve Szangmok dél-koreai ideiglenes államfő hétfőn bejelentette: a hétvégi súlyos repülőszerencsétlenséget követően elrendelte a teljes légi közlekedési rendszer átvizsgálását.
Az ország eddigi legsúlyosabb légi katasztrófája vasárnap következett be: egy Thaiföldről érkező Boeing 737-800 típusú repülőgép a Szöultól mintegy 288 kilométerre délnyugatra fekvő Muan nemzetközi repülőterén leszállás közben letért a kifutópályáról, majd a kerítésfalnak ütközött; a tragédiában 179-en meghaltak.
A katasztrófavédelem vezetőivel tartott találkozón Csve a dél-koreai sajtó szerint azt hangoztatta, hogy most a legfontosabb feladat az áldozatok azonosítása, családjuk támogatása, a két túlélő gyógyulásának segítése és a történtek alapos kivizsgálása. Amint azonban a szerencsétlenséggel kapcsolatos sürgős tennivalók lezárulnak, a közlekedési minisztériumnak azonnali biztonsági vizsgálatot kell tartania a légi közlekedés teljes rendszerében, hogy biztosan megelőzzék a hasonló katasztrófákat - tette hozzá.
Dél-Koreában hétfőn gyásznapot hirdettek a tragikus esemény következtében. A közlekedési minisztérium tájékoztatása szerint eddig több mint 140 halálos áldozatot sikerült azonosítani. A thaiföldi kormány korábbi nyilatkozata alapján a baleset során két thaiföldi állampolgár is a fedélzeten tartózkodott, sajnos mindketten életüket vesztették. A szerencsétlenségnek csupán két túlélője van, akik a repülőgép személyzetéhez tartoztak.
A közlekedési tárcát képviselő Dzso Dzsongvan hétfőn elmondta, hogy a Boeing szóban forgó típusához tartozó valamennyi dél-koreai üzemeltetésű gépet át fogják vizsgálni. Hétfőn a Jeju Air fapados légitársaság egy másik Boeing 737-800-asáról is futóműproblémát jelentettek, és a gép kénytelen volt visszatérni kiindulási repülőterére, Dzsimpóba. Ennél az incidensnél senki nem sérült meg.