Egy lépésnyire a végzet kapujától: Hitler ínycsiklandó előételének kóstolója.
Helikopteres járőrök vigyáznak az ültetvényekre, de vajon mi indokolja a pisztácia magas árát?
Tíz évvel ezelőtt távozott az élők sorából Margot Wölk, aki a történelem egyik legmegdöbbentőbb szereplője volt: ő volt az egyik a tizenöt nő közül, akik a Führer ínycsiklandó ételeit tesztelték. Míg a második világháború alatt a német lakosság számára a legegyszerűbb alapélelmiszerek, mint például a vaj, is nehezen hozzáférhetőek voltak, Margot számára a luxus étkezések mindennapossá váltak. Azonban a gasztronómiai élvezetek nem tudták feledtetni vele a folyamatos veszélyt, amely minden falatnál ott leselkedett: bármikor rátalálhatott egy mérgezett falatra, amely az életébe kerülhetett.
Hitler híres volt fura étkezési szokásiról. Azon kívül, hogy nem evett húst egy rossz emlékű vágóhídi látogatás miatt, nagyon édesszájú volt. Rengeteg csokit fogyasztott, de a vonalaira is igyekezett figyelni, úgyhogy a nagy cukros dőzsölést sokszor böjtölés követte.
A náci vezető bélműködése kifejezetten problémás volt; gyakran szenvedett puffadástól és gázosodástól, ami miatt az étkezésekkel való viszonya meglehetősen ellentmondásosnak mondható. Erős gyanúja, hogy a szövetségesek megpróbálják megmérgezni, valószínűleg felerősítette ezt a félelmet. Az, hogy miért volt szükség tizenöt nőre az előkóstolók szerepére, igazi rejtély, hiszen ha a fogásokat elosztanánk, és lenne, aki csak az előételt, más pedig csak a desszertet kóstolná, akkor is elegendő lett volna csupán három-négy ember. Az is érdekes kérdés, miért éppen nők végezték ezt a feladatot. A válasz viszonylag egyszerű: a férfiakat a fronton mozgósították, vagy otthon maradtak betegség, esetleg időskor miatt.
Margot, a 24 éves fiatalasszony, Berlin titkárnőjeként próbálta túlélni a háború sújtotta mindennapokat, miközben férje, Karl, a frontra vonult, és már két éve nem érkezett hírek róla. A lebombázott város kaotikus környezetéből menekülnie kellett, így 1941 telén anyósa kelet-poroszországi Gross-Partsch falujába, a mai Parcz-ba húzódott vissza. A zöldellő táj és a kertes ház ígérete egy kis nyugalmat hozott a fiatal nő életébe, aki remélte, hogy a férje családjával együtt békében élhetnek. Azonban a sors iróniája, hogy mindössze három kilométerre találták magukat Hitler keleti fronti főhadiszállásától, a Farkasbarlangtól, ami folyamatos feszültséget és aggodalmat csempészett a mindennapjaikba.
A falu polgármestere, egy idős náci személyesen ment Wölkhöz, hogy magával vigye a nemes feladatra, a kóstolásra. 14 társával együtt a közeli krausendorfi laktanyába vitték, ahol Hitler ételeit készítették el a kiszemelt szakácsok. A csöppet sem háborús szegénységről árulkodó fogásokat, sütiket, tésztákat, egzotikus gyümölcsöket kellett ízlelgetniük. Wölk 10 éve, mikor halála előtt először és utoljára beszélt erről a borzalmas időszakról, úgy idézte fel az akkori időket, hogy az ételek nagyon finomak voltak, de nem tudták élvezni őket, hiszen egyrészt a félelmetes Führert szolgálták, másrészt Demoklész kardjaként lebegett felettük, hogy bármelyik falat az utolsó lehet.
Margot soha nem került közel a Führerhez, mégis azokon a napokon, amikor Hitler a főhadiszálláson tartózkodott, reggel 8 órakor felkeltették, hogy részt vegyen a kóstolón. A fiatal lány nem osztotta a náci eszméket, sőt kifejezetten megvetette Hitlert. Nem csatlakozott a párthoz, és távol tartotta magát a Német Lányok Ligájától (BDM), a Hitlerjugend női tagozatától is.
1944. július 20-án a főhadiszállás melletti sátorban éppen filmvetítést tartottak, amin a lányok is részt vehettek a náci katonák mellett, mikor hirtelen megrendült a föld és ők leestek a padokról. Megtörtént a Hitler elleni merénylet, csak épp nem babfőzelékbe vagy habos süteménybe rejtve, hanem Claus von Stauffenberg gróf bőröndjébe. A Wehrmacht ezredese a Hitlerrel tartott tanácskozást követően ott hagyta robbanóanyaggal teli táskáját a Führer közelében. Ez volt a Valkűr-hadművelet, ami nem sikerült, a táskát arrébb tette valaki és Hitler szinte sértetlenül megúszta a puccskísérletet. De a megtorlás nem maradt el, több mint 7000 embert tartóztattak le és közülük majdnem 5000-et ki is végzetek.
Ezt követően a nácik szigorították a Farkasbarlang biztonsági intézkedéseit, így a kóstolóknak már nem volt lehetőségük az otthoni tartózkodásra; egy közeli, elhagyott iskola falai között találtak menedéket. Wölk így fogalmazott:
Egy éjszaka az egyik öregebb SS-tiszt megerőszakolta, majd amikor a szovjet hadsereg már csak alig néhány kilométerre volt a Farkasbarlangtól, egy hadnagy feltette egy Berlinbe tartó vonatra és így megmentette az életét. A háború után kiderült, hogy a többi ételkóstoló lányt lelőtték a szovjet katonák.
Berlinben egy orvos fogadta be és bújtatta az őt kereső SS-katonák elől. Lassan visszament anyósáékhoz Schmargendorfba, de a falu már szovjet kézen volt. Margot-t két hétig bántalmazták, erőszakolták a szovjet bakák, olyan súlyos szervi sérülései lettek, hogy később nem tudott teherbe esni. Az öngyilkosság foglalkoztatta, mikor 1946-ban újra találkozott férjével, Karllal, és visszatért életébe a remény. Bár Karl gyenge volt, Margot gondosan ápolta és még 34 évet tölthettek együtt a férfi haláláig. Wölk magába temette rémes emlékeit, sokszor álmodott ezekről a véres évekről, de beszélni nem akart róluk. 95. születésnapján látogatta meg egy újságíró, neki mesélte el élete legrémesebb időszakát. Hitlerről úgy nyilatkozott: "igazán ellenszenves ember volt, és egy disznó".
