Egykoron a politikai színtér prominens alakjai az Alkotmánybíróság falai között: Sólyom Lászlótól Hende Csabáig.

Az Alkotmánybíróság több mint három évtizedes működése alatt folyamatosan terítéken volt a bíróválasztás kérdése, amelyet számos kritika ért. Felmerül a kérdés: ki is jelölheti az alkotmánybírókat, milyen követelményeknek kell megfelelniük a jelölteknek, és vajon politikai személyiségek is szóba jöhetnek-e? Miközben a bírálók a jelölési folyamat politikai aspektusait emelik ki, fontos megjegyezni, hogy a testület hatásköre jelentős változásokon ment keresztül. Emellett nem elhanyagolható, hogy külföldi példák is bőségesen szolgálnak tanulságokkal: az Egyesült Államokban az elnök felelőssége, hogy kinevezze a Legfelsőbb Bíróság tagjait, Finnországban parlamenti bizottság végzi a normakontroll feladatát, míg a skandináv országokban és Hollandiában nincs is alkotmánybíróság, sőt, az Egyesült Királyságban még alkotmány sem létezik.

Az alkotmánybíró-választások időszakában, ahogyan az a legutóbbi hetekben is tapasztalható volt, rendszerint heves viták robbannak ki arról, hogy kiket képviselnek az Alkotmánybíróság tagjai, és mennyire független valójában ez a testület.

A legutóbbi események során, Polt Péter és Hende Csaba megválasztása kapcsán Hack Péter jogászprofesszor, aki 1990 és 2002 között az SZDSZ országgyűlési képviselője volt, az Indexnek nyilatkozott. A professzor kifejtette: "Az Alkotmánybíróság a megválasztásukkal még inkább kiszolgáltatottá válik azoknak a kritikáknak, amelyek azt állítják, hogy nem pártatlan szakmai testületként működik, hanem a kormányzati érdekek szolgálatába áll."

Hack szerint 2010-ig megvolt a konszenzuskényszer, akkor azonban a kormánypárti többség úgy változtatta meg az alkotmánybíró-választás szabályait, hogy a jelölés mandátumarányos bizottságban történik, tehát nincs szükség konszenzusra.

Az azóta megválasztott alkotmánybírók a jelenlegi kormánytöbbség jóakaratából lettek a testület tagjai, ennek rossz üzenete van. Ráadásul ez azt valószínűsíti, ha az ellenzéknek valamikor kétharmados parlamenti többsége lesz, akkor valamit kezdenie kell az Alkotmánybírósággal. Magyarországon nincs komoly jogász, aki azt mondaná, hogy a mai testület leképezi a társadalom ideológiai sokszínűségét. Gyakorlatilag csak konzervatív alkotmánybírók vannak, miközben a választóknak körülbelül a fele nem konzervatív

- mondta az ELTE jogi karának professzora.

Hasonló kritikát fogalmazott meg Baka András, a Legfelsőbb Bíróság korábbi elnöke is a bírák tüntetésén: "Ha az alkotmánybíróság nem független, ha az alkotmánybíróságot kizárólag egy politikai oldal adja, ha tagjait egyetlen párt választja meg, akkor az alkotmányossági vizsgálat nem az egyéni jogvédelem erősítését szolgálja, hanem a bíróságok feletti politikai kontroll fenntartásának eszközévé is válik."

Az első öt alkotmánybírót 1989. november 23-án, a rendszerváltozás előtti utolsó pártállami parlament választotta meg. Közülük két kiemelkedő bíró a politikai spektrum jobb- és baloldali oldaláról származott.

A testület első elnöke, Sólyom László, a nyolcvanas években a zöldmozgalmak jogi tanácsadójaként, valamint a Duna Kör tagjaként tevékenykedett. Később a Nyilvánosság Klub ügyvivői posztját is betöltötte, emellett aktívan részt vett a Független Jogász Fórumban és a Márton Áron Társaságban is. Politikai pályafutása során nem távolodott el a pártpolitikától sem; az MDF alapító tagjaként, amely az első szabad választásokat megnyerte, elnökségi szerepet is vállalt. Hozzáállását világosan kifejezte az "Alkotmánybírák talár nélkül" című interjúkötetben, ahol gondolatai mélyen tükrözik elkötelezettségét és filozófiáját.

Nem áll szándékomban azt állítani, hogy a korábbi törekvéseimet vagy nézeteimet elvetettem volna. Ellenkezőleg, soha nem hoztam nyilvánosságra azt a levelet, amelyet bíróvá választásom után írtam, pedig többen is kérték, hogy osszam meg. Ebben a levélben kifejtettem, hogy alkotmánybíróként is azon célokért fogok küzdeni, amelyekért az MDF-ben is harcoltam.

Kilényi Géza, akit az MSZP jelölt, a pártállam közigazgatási rendszerében végigjárta a ranglétrát. 1973-tól az Államigazgatási és Szervezési Intézet tudományos igazgatóhelyetteseként tevékenykedett, majd 1981-től - saját megfogalmazása szerint - gyakorlatilag ő irányította a hazai közigazgatási kutatások menetét. Amikor pedig elfogadta az alkotmánybíró-jelöltséget, a Németh-kormány igazságügyi miniszterhelyettesi posztját töltötte be.

Rajtuk kívül több alkotmánybíró előzetesen politikusként is megméredzkedett. Bihari Mihályt, aki 2005 és 2008 között az Alkotmánybíróság elnöke volt, 1988-ban kizártak az MSZMP-ből, majd 1994 és 1998 között az MSZP-frakcióban volt országgyűlési képviselő. Pokol Béla, aki konkrétan Bihari kizárása miatt lépett ki az állampártból, 1998 és 2002 között az FKGP parlamenti képviselőjeként az alkotmány- és igazságügyi bizottság elnöki tisztségét is ellátta.

Balsai István és Salamon László az MDF színeiben kezdte meg politikai pályafutását. Balsai, aki az Antall- és Boross-kormány igazságügyi minisztereként sok fontos rendszerváltó jogszabály kidolgozásában játszott kulcsszerepet, 1998-tól 2002-ig az MDF frakcióvezetőjeként tevékenykedett. 2005-től a Fidesz frakciójának tagjaként folytatta a politikai munkáját, majd 2010-től az alkotmányügyi, igazságügyi és ügyrendi bizottság elnökeként tevékenykedett, egészen addig, amíg alkotmánybíróvá nem választották.

Salamon László pályafutása során 1990-től 1994-ig az alkotmányügyi, törvény-előkészítő és igazságügyi bizottság elnökeként szolgált. Ezt követően, 1994-től 1996-ig az Országgyűlés alelnöki tisztségét töltötte be. 1997-től 2006-ig a Fidesz frakció tagjaként dolgozott, majd 2006-tól a KDNP frakciójához csatlakozott. 2010 és 2011 között pedig az alkotmány-előkészítő eseti bizottság elnökeként irányította a jogi reformokat.

2010 nyarán hatalmas felháborodást keltett Stumpf István alkotmánybíróvá való jelölése. Az ellenzék előre jelezte, hogy Orbán Viktor egykori kancelláriaminisztere a kormánypártok szószólójaként fog működni a testületben, és döntéseivel a Fidesz érdekeit fogja szolgálni.

Megszavazta a pofátlan végkielégítések 98 százalékos adójának elkaszálását, de támogatta azt a döntést is, amely alkotmánysértőnek nyilvánította az Alaptörvény átmeneti rendelkezéseit. Előadó bíróként jegyezte az előzetes választási regisztrációt megsemmisítő határozatot.

Stumpf egy különleges figura volt az intézmény berkeiben. A 2010-es évek elején még a régi alkotmánybírók csapatával dolgozott együtt, amit egy frappáns metaforával így fogalmazott meg: "én voltam az utolsó, aki még látta Lenint". Az évek során a testületen belüli szerepe jelentős átalakuláson ment keresztül: kezdetben fontos, sorsdöntő ügyekkel foglalkozott, később viszont már a marginális, másodlagos kérdésekre kellett koncentrálnia. A számok világosan tükrözik ezt a változást: míg 2011-ben 41 ügyben volt előadó bíró, addig 2018-ra ez a szám 21-re csökkent. Ami még figyelemreméltóbb, hogy 2011-ben sokkal inkább tudott azonosulni a régi, sokszínű testület többségi álláspontjával, hiszen csupán 7 különvéleményt és 4 párhuzamos indokolást fogalmazott meg. Ezzel szemben 2018-ra már 20 különvéleménye és 18 párhuzamos indoklása volt, ami jól mutatja, hogy a nézetei és a testület közötti távolság jelentősen megnőtt.

Fontos megemlíteni, hogy a 2010-es évek elején nem csupán a bíróválasztási folyamat változott meg, hanem a bíróság hatáskörére vonatkozó szabályok is jelentős átalakuláson mentek keresztül. Az első két évtizedben a jogi kereteket lényegében a bárki által kezdeményezhető utólagos absztrakt normakontroll határozta meg, ami azt jelentette, hogy konkrét ügyek nélkül is lehetett törvényeket és kormányrendeleteket bírálni. Ez a korlátlan felülvizsgálati lehetőség a testületet politikai intézménnyé, sőt, egyfajta második kamarává formálta, ami alapjaiban változtatta meg a bíróság szerepét a jogrendszeren belül.

Míg az Alkotmánybíróság korábban évente több száz határozatot hozott utólagos normakontroll keretében, ez a szám a hatáskör átalakítása, 2012 után évi 8-10-re csökkent. Napjainkban az alkotmánybírák munkájának 95 százalékát alkotmányjogi panaszok elbírálása teszi ki. Ez már nem az a klasszikus normakontroll, ami a bírák kiválasztásának konszenzuskényszeréhez vezetett, hanem csaknem tükörsima bírói tevékenység.

Tekintsük át az Alkotmánybíróság 3. öttagú tanácsának június 24-i ülésén szereplő napirendi pontokat:

Az amerikai alkotmány második cikke alapján a Legfelsőbb Bíróság bíráit az elnök nevezi ki a szenátus tanácsának és hozzájárulásának kikérése után. A kilenc, élethosszig kinevezett bíróból álló grémium, amely egyben betölti az alkotmánybíróság szerepét is, máig nagy befolyással van az amerikai politika alakulására. Például a 2010-es években a kilenc bíróból ötöt republikánus, négyet demokrata elnökök neveztek ki. A nagy horderejű ügyekben a testület 5-4 arányban hozta meg döntéseit, és legtöbbször Anthony Kennedy bíró jelentette a mérleg nyelvét. Ez az idős kaliforniai úr döntött hosszabb-rövidebb töprengés után, hogy

Európában az alkotmánybíróságok kialakulása három jelentős hullámhoz kapcsolódik, melyek mindegyike rendszerváltozásokhoz vezetett. Az első hullám a második világháború utáni időszakra esik, amikor Németország, Franciaország és Olaszország megerősítette jogi kereteit. A második hullám a 1970-es években zajlott, amikor Spanyolország és Portugália a diktatúrák árnyékából a demokrácia felé lépett. Végül a harmadik hullám a kelet-európai rendszerváltozások idején bontakozott ki, így Magyarországon is létrejött az alkotmányvédő intézmény, amely a demokratikus értékek védelmét szolgálja.

Finnországban az előzetes normakontroll feladata a parlament alkotmányügyi bizottságára hárul, amelynek összetétele a politikai pártok képviseletével alakul ki, 17 tagjával. Érdekes módon a többi skandináv országban, mint Svédország, Norvégia, Dánia és Izland, nem található alkotmánybíróság. Sőt, Hollandiában és az Egyesült Királyságban is sikeresen működnek ilyen intézmény nélkül; az utóbbi országban ráadásul alkotmány sem létezik. Ezzel szemben Svájcban a Szövetségi Bíróság, Lichtensteinben az Állambíróság, Belgiumban az Egyeztető Bíróság, míg Franciaországban az Alkotmánytanács felelős az alkotmányosság ellenőrzéséért.