Magyarországon egy rendkívül ritka állatfaj megfigyelésére került sor, ami igazi szenzációt keltett a természetkedvelők körében.


Gyászba borult a mentőszolgálat: Morvai Imre mentésvezető hazaért a munkából, majd összeesett, és meghalt

November 14-én, a Fehér-tótól délnyugatra fekvő barackosi területen, a szürkemarha gulyával legeltetett gyepen egy reznek jelent meg. Amikor mintegy 60-80 méterre megközelítették, felröppent, majd néhány száz méterrel odébb, egy lucernatáblában leszállt és ott táplálkozott. Később visszatért eredeti helyére, a legeltetett gyepre, ahol még másnap délelőtt is látták, és akkor is egyedül volt. Ivarát nem sikerült megállapítaniuk, színezete alapján azonban kizárható, hogy öreg hím lett volna, valószínűleg tojó, vagy fiatal madár volt - írja knmp.hu.

A ritka madárfajnak számító reznek és a hazánkban költő túzok rokonságban állnak, ezért sem véletlen, hogy a népnyelv gyakran hívja őket reznektúzoknak, angolul pedig kis túzokként emlegetik. A "kis" megnevezés pedig abból fakad, hogy a reznekek testmérete jelentősen kisebb, közel azonos egy fácánéval. A reznekek általában az Ibériai-félszigeten, Franciaország délnyugati részén, Szardínián, Észak-Afrika egyes területein és Ázsia sztyeppterületein élnek. A rokonság miatt több hasonlóság is megfigyelhető a reznekek és a túzokok között, mind a két faj rejtőzködő állat, ám a ritka madárfaj tollazatának hála még a túzoknál is jobban beleolvad a környezetébe. A kakasoknak dürgési időszakban fekete nyaksávjuk van, de dürgési viselkedésük különbözik a túzokokétól.

A reznek kis számban hazánkban is fészkelt még a XX. század elején, utolsó költését 1973-ban jegyezték Kardoskúton, a Fehér-tó térségében. Azóta valódi ritkaság találkozni vele, kórborlóként bukkannak csak fel az egyedek - a mostani a kilencedik megfigyelés Magyarországon. Korábban 2022-ben, Battonyán, a Körös-Maros Nemzeti Park illetékességi területén szúrtak ki rezneket. Az európai állomány az élőhelyek beszűkülése miatt csökkenő tendenciát mutat. Az elmúlt negyed évszázad során a spanyol, a portugál és a francia állomány a felére csökkent, ezért a reznek felkerült az európai vörös listára. Fokozottan védett faj természetvédelmi értéke 500 000 forint.

Related posts