Elméje szétesett, és senki sem akadt, aki képes lett volna megmenteni őt.

Új vetélytárs lépett a Bridgerton nyomdokaiba, és most mindenki ezt a sorozatot bámulja.

Szinte elképzelhetetlen feladat, hogy a lélek mélyén rejlő borzalmat hitelesen bemutassuk. Azonban a kivetülése, a megjelenés módja az, amit már érzékelhetünk: száguld felénk, kezében a kés, a szent őrület táncol a retinánkon, és nyomában árad a félelem. Mindaz, ami emberi, isteni vagy netán démoni. Ezt a komplex és zavarbaejtő világot igyekszik feltárni Rózsa Gábor legújabb filmje, amely a „Reménytelenül” címet viseli.

Talán nem vétetlen, hogy az iskolákban úgy tanítják, mintha értelemre és érzelemre ható mester volna, a szerencsétlen sorsú fiú, aki csak arra vágyott, hogy öt forintért kuglert vegyen... Aztán felnőtt, bele a XX. század minden borzalmába, lelkén könnyedén átszakadt a valóság, ő meg zuhant utána, s egy tovatűnő vonat végül örökre elvette minden fájdalmát.

A démonaival küzdő József Attiláról forgatott filmet Rózsa Gábor. Olyan független filmes ő, aki a fejébe vette, hogy minden képesítés nélkül rendező lesz. Az Index olvasói az országban - de az egész világon is - először olvashattak legelső filmjéről (Mentés másképp), majd a másodikról (Legénybúcsú extra), és akkor azt írtam a filmről szóló kritikában, hogy "Úgy tartják, hogy egy rendező második filmjének sikeressége mindig az első sikerén múlik. Ahhoz viszont, hogy megtudjuk, mit is tud ez a rendező, a harmadik filmnek is el kell készülnie. Abból már az is kiderül, mit tanult az előző kettőből."

Természetesen! Íme egy egyedi változat: "Nos, itt van a Reménytelenül harmadik része. Nem tudnám megállni, hogy ne osszam meg a gondolataimat erről a filmről. Most következik a véleményem!"

Véletlennek nagyon véletlen volna, hogy a József Attila mentális zavarairól szóló filmet ne a költő 1933 márciusában írt verséről neveznék el. A Reménytelenül záró sorai így szólnak:

Bajszom mint telt hernyó terül

elillant ízű számra szét.

Fáj a szívem, a szó kihül.

Persze, íme egy egyedi megfogalmazás: "De vajon kinek is címezhetném ezeket a gondolatokat - -"

A téboly és a zűrzavar, a világgal folytatott harc, valamint a lélek sötét árnyaival vívott állandó küzdelem valószínűleg minden elmében pusztítást végez – ha nincs, aki kiutat mutasson vagy segítséget nyújtson. József Attila sajnos nem találta meg ezt a megoldást.

Rózsa Gábor most egy újabb kihívást vitt vászonra, ezúttal is alacsony költségvetéssel és állami támogatás nélkül. Azonban szponzorai ezúttal már sokkal inkább a művészeti szcénához kapcsolódnak, mint korábban. Filmje, bár számos pillanatban színházi jelenetekre emlékeztet, már tartalmaz olyan elemeket is, amelyek egyértelműen filmes megoldásokra utalnak.

Természetesen! Íme egy egyedi változata a "kibontva" szónak: Feltárva: Ez a kifejezés azt sugallja, hogy valami rejtett vagy titkos dolog most végre a felszínre kerül, és lehetőséget ad arra, hogy alaposabban megértsük vagy felfedezzük. Ha van más kontextus, amire gondolsz, kérlek, oszd meg, és segítek még inkább személyre szabni!

Az átkötő jelenetek mesterien illeszkednek a film narratívájába, keretet adva a történetnek és tagolva azt. A vágás (Michl Júlia) kifogástalan ritmusérzékkel bír, míg az operatőri munka (Garai Gábor) a fény és árnyék harcának polgári hangulatát idézi meg. A film atmoszférája tökéletesen megidézi a XX. század elejének szellemét.

A film nem éppen a klasszikus értelemben vett mély lélekdrámaként működik, amelyet egy ilyen jellegű mozifilmtől elvárnánk. Mégis, valami különlegeset nyújt, hiszen jóval több annál, mint egy csupán szépen megvalósított színpadi produkció. Rózsa Gábor, az író-rendező-producer, mesterien tárja elénk József Attila szenvedését, a költő elméjének töredezettségét, és terapeuta, Gyömrői Edit küzdelmeit is. Bár ő lehetett volna az, aki megmenti a költőóriást, a történet árnyaltabb, hiszen talán éppen ő az, aki miatt József Attila démonai végül diadalmasan ünnepelhettek a költő szétesett elméje és zűrzavaros élete felett.

Michl Júliáról elhisszük, hogy ő Gyömrői Edit. Minden mozdulatában benne lakozik a magabiztosság, és ugyanakkor a bizonytalanság is. Egy viharban szárnyaló elmét nem könnyű megszelídíteni. Pontosan érezni, hogy csodálja és rettegi paciensét, talán már szereti is, vonzódik hozzá, de, persze, leginkább a feladathoz, ami az is lehet, hogy meghaladja terapeutai képességeit, ugyannakkor gyógyítóként áldozhatna az empátia oltárán.

Sütő András József Attilájáról mindez már nem igaz. A rendező által a költő Szabad-ötletek jegyzékéből kiemelt szavak rendkívül hatásosak, de ezek a szavak éppen azon okok miatt nyernek jelentőséget, amelyek miatt József Attila 1936. május 22-én papírra vetette őket.

Az a szegény lélek, aki ezeket a sorokat írta, szüntelen vágyakozik a szeretetre, abban a reményben, hogy a szeretet megóvja őt azoktól a tettektől, amelyeket mélyen megijedve kerül. Ő az a gyermek, akinek soha nem adták meg a szeretet ajándékát, és akit éppen ezért bántalmaztak, mert nem tudták elviselni az ürességet, amit a szeretet hiánya okozott. Így hát ő a szeretetet keresi, hogy ne legyen áldozat. Jelenleg pedig ez a szomorú figura, akit a világ bolondnak tart, hatalmas érzelmeket táplál az analitikusával szemben, mindössze azért, mert úgy érzi, hogy az a személy nem fogja őt megbántani.

Ezek a szavak azonban csak szavak maradnak Sütő András ajkain, nem jön át rajtuk és velük a dráma, miközben a jegyzékbe vetett szavak pokoli mélységben járnak: "itt egy nő / nősül / nőszni / baszni / báva / kiszela méla bávatag / buta mint egy fasz / fekete Péter / elvisz az ördög", "ez szerelem? / ez szar / minden nő dögöljön meg / impotencia / túl az ó potencián."

Olyan ez, mintha a rendező mélyebben átlátná ennek a mondanivalóját, hiszen filmje minden egyes képkockája ezt tükrözi: a tébolyt. Azonban akinek feladata lenne ezt a látomást megjeleníteni, inkább a szavakra hagyatkozik a démonok hatalmának kifejezésében. Néha, bár Sütő András tekintetében felcsillan a szent őrület lángja, a mimika és a mozdulat képes azt elnyomni.

Ezzel együtt a Reménytelenül érdekes kísérlet arra, hogy megismerjük azt a József Attilát is, akit a középiskolában nagyon nem így tanítanak, pedig leginkább így volna érthető az ő költészete és személyes tragédiája.