A volt Hells Angels-tag számára váratlanul érkezett a helyzet, amikor egy lövedék szinte a péniszébe fúródott.
A Bild címlapján Saman B. mosolygós arckifejezéssel pózol, pedig a hírhedt ex-Hells Angels tag életében nem éppen a boldogság uralkodik. Két golyó fúródott a testébe egy múlt heti támadás során, és az egyik éppen a legérzékenyebb pontját érintette. Mindezek ellenére, a kamerák előtt hősiesen mosolyog, mintha semmi sem történt volna.
A golyózápor még múlt héten csütörtökön kora délután érte Samant, a spanyolországi Marbella "Real Club Padel" klubbja előtt, ahol . A hírhedt ex-Hells Angels, testépítő általában Marbella, Dubai és Köln között ingázik, így volt ez akkor is, amikor az említett városban a luxus fitneszközpont előtt rálőtt egy már a környéken ólálkodó maszkos, fegyveres elkövető. Ezt követően igazi, akciófilmbe illő jelenet bontakozott ki, a férfi véresen vonszolta vissza magát az épületbe, a fegyveres pedig követte őt, és tovább tüzelt. Saman B. életét az mentette meg, hogy elakadt a maszkos alak fegyvere.
A klub bejáratánál összeesett Saman B.-ről az edzőtermi látogatók gondoskodtak a mentők kiérkezéséig, majd a Costa del Sol kórházba szállították. A hatóságok kiérkezésekor, a támadónak már hűlt helye volt, mert a lövöldözés után motorra pattant és elhajtott a helyszínről.
A lap forrása, aki közel áll a nehézfiúhoz, részletezte, hogy az egyik lövedék Saman B. fenekén hatolt át, ezzel érintve a péniszét. A második golyó a végbélnyílásánál csapódott be, míg a harmadik a bal lábát keresztezte. Az informátor megjegyezte, hogy szerencsére a lövedékek kis kaliberűek, mindössze 7,65 milliméteresek voltak. A legfrissebb hírek szerint a nemi szerv környékén fúródott golyókat valószínűleg csak a sebek gyógyulása után távolítják el. "Saman számára a legfontosabb, hogy odalent minden rendben legyen. Az orvosok szerint nem várható maradandó károsodás" - árulta el a forrás az újságnak.
És bár Saman B. sok vért vesztett a lövöldözésben, a támadás napján saját felelősségére kiengedték a kórházból.
A nyomozók jelenleg titokban tartják a bűncselekmény részleteit, de annyi információ kiszivárgott, hogy Spanyolországban intenzív hajtóvadászat zajlik. Két gyanúsítottat keresnek: az egyik egy lövöldöző, míg a másik egy lehetséges bűntárs, aki megfigyelőként működött.
Ez nem az első alkalom, hogy a Hells Angels európai nehézfiúi látszólag indok nélkül erőszakhoz folyamodnak. Legutóbb tavaly februárban számoltunk be egy különös esetről, amely a kölni Halle Tor 2 táncklubban zajlott, ahol minden a feje tetejére állt.
A Hells Angels (magyarul A Pokol Angyalai) a világ leghíresebb és legrégebb óta működő motorosklubja. 1948. március 17-én, Sonny Barger alapította, ekkoriban főleg arról voltak ismertek, hogy Harley-Davidson motorokat vezettek. Ahogy teltek-múltak az évek, a világ számos pontján megjelent a nevük, terjeszkedtek. Filmekben, könyvekben is szerepeltek, a popkultúra részeivé váltak. Az Amerikai Egyesült Államokban bűnszervezetként tartják nyilván őket, ám a klub soraiba tartozni egy különleges életérzésnek számít. Botrányok hosszú sora kötődik a szubkultúrájukhoz, a leghíresebb zűrzavart az 1969-es altamonti fesztiválon, a The Rolling Stones koncertjén okozták, ahol a Hells Angels tagjai szolgáltak biztonságiakként, és ahol az egyik tag hátba szúrta Meredith Huntert a közönségből, mert az késsel rátámadt Mick Jaggerre - a védelmező tagot a bíróság később felmentette a vádak alól. Az esetről egy közelmúltig ismeretlen felvétel is előkerült 2022-ben. A 26 perces felvételt, amely 8 milliméteres filmre készült, és zavaró módon néma, a Kongresszusi Könyvtár mutatta be honlapján és itt írtunk róla bővebben.
A klub továbbra is aktívan működik. A történet középpontjában Jay Dobyns, egy korábbi ügynök áll, aki sikeresen infiltrálta a híres Hells Angels motorosklubot. Az ő beépülése révén több tucat tag ellen emeltek vádat, amiről itt részletesen beszámoltunk.