Fenyő Miklós távozása után, új néven folytatja működését a Fenyő Gyöngye zenekar.


Új fejezetet nyit a Fenyő Gyöngye együttes, immár Fenyő Miklós nélkül - derült ki a zenekar közleményéből, mely szerint az együttes új néven folytatják tovább a működését.

Örömmel értesítjük Önöket, hogy Fenyő Miklós és a Fenyő Gyöngye zenekar hosszú évtizedek és számos felejthetetlen koncert után külön utakon folytatják zenei pályafutásukat. A Fenyő Gyöngye zenekar tagjai, akik együtt maradtak, a jövőben Budapest Rock'N'Roll Band néven viszik tovább a rock'n'roll hagyományait, és jókedvvel folytatják közös munkájukat. A zenekar élén Zsoldos Gábor "Dedy" áll, aki 1982-83-ban az eredeti Hungária együttes tagja volt, és az Aréna valamint a Finálé című albumok is az ő nevéhez fűződnek.

Ahogy a hírekben is olvasható, a zenekar tagjai a magyar rock'n'roll színtér legkiemelkedőbb alakjai közé tartoznak.

Related posts