G.w.M úgy döntött, hogy végleg búcsút int a zenei pályafutásának: "Nagyon kimerültnek érzem magam, és belefáradtam az emberekbe" - olvasható a Metropolban.


G.w.M, Magyarország gengszterrappere nem kis hírnévre tett szert. Korábban is dúdolgatták a dalait, a hatalmas áttörés azonban akkor jött, amikor Kulcsár Edinával bejelentették, hogy együtt vannak. Igazi legendás páros lettek ők, akik mindent együtt csinálnak, mindenben támogatják egymást, a sikerekben és a nehézségekben is osztoznak.

G.w.M azonban igazi botrányhős, és bizony sok kritikusa van. Régebben nagyon a szívére vette az áskálódásokat, most azonban fontos döntésre szánta el magát: vége van, befejezi azt, azt hogy mások véleményével foglalkozzon. Innentől kezdve csak magának, a feleségének és a gyerekeinek akar megfelelni, és soha többé nem hallgatja meg a "károgókat":

Nagyon kimerültnek érzem magam, és az emberekbe való fáradtság egyre inkább terhet jelentett számomra. Próbáltam mindig a szépet és a jót szem előtt tartani, de rájöttem, hogy végső soron minden út ugyanoda vezet. Olyan időszakok voltak, amikor még a béka segge alatt is jobb lett volna, mint ahol éppen tartózkodtam. Akkoriban nem vágytam senki társaságára; csupán magamban bíztam, és meg akartam mutatni magamnak, hogy nincsen lehetetlen, és hogy bármit valóra lehet váltani. Az egyetlen eszközeim a zene és a saját belső világom voltak, ami a legjobb lelki terápia lett számomra. Nem volt kinek elmondanom a bennem zajló érzéseket és tapasztalatokat, így a közönségemnek "zenék" formájában adtam át mindazt, ami a szívemet foglalkoztatta.

Related posts