A gyűlölet és az együttműködés kettőssége, Kossuth szelleméből Dubaj modern csillogásáig.
Lesz-e "repülőrajtja" a magyar gazdaságnak? A miniszterelnök természetesen optimistán tekint a jövőbe, és úgy véli, hogy jó úton haladunk. Bár az eddigi adatok nem feltétlenül igazolják ezt az erős bizakodást, a miniszterelnök hivatalból arra törekszik, hogy hitet és reményt sugározzon a polgárok felé. Ugyanakkor az óvatos derűlátás indokolt, hiszen néhány biztató jel valóban felbukkant a láthatáron: az európai unióban rekordot döntő infláció jelentősen csökkent, a reálbérek növekedésnek indultak, a fogyasztás ismét magára talál, a turizmus új csúcsokat döntöget, és úgy tűnik, kilábaltunk a technikai recesszióból, ami azt jelenti, hogy két egymást követő negyedévben tapasztaltunk visszaesést. Ahogy korábbi írásaimban is megemlítettem, a gazdasági helyzet jelentős hatással lesz a választási esélyekre, ezért érdemes az év eleji első számok tükrében átgondolni, mire is számíthatunk a közeljövőben.
A miniszterelnök, Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter, valamint a Központi Statisztikai Hivatal bejelentették, hogy a magyar gazdaság túllépett a recesszión. Az erről szóló hírek hallatán különös figyelemmel kísértem a fejleményeket, hiszen nemrégiben, egy televíziós vitában, a jobboldali ellenfeleim határozottan állították, hogy Magyarországon egyáltalán nem létezik recesszió. Most viszont kiderült, hogy a valóság másképp alakult. Bár ez biztató hír, sokan mégis óvatosan kezeljük a helyzetet, hiszen hasonló ígéretek már korábban is elhangzottak, majd a gazdasági visszaesés ismét beköszöntött. A trend tartósságának megítéléséhez hosszabb távú és megbízhatóbb adatokra lesz szükségünk a következő hónapok folyamán.
Szeretném tehát először is tisztázni, hogy liberálisként miként viszonyulok a kormányzathoz. Ellentétben azzal a politikai hagyománnyal, amely a megosztottságra helyezi a hangsúlyt, én inkább a közös gyökereinkre és összekötő tényezőinkre összpontosítok. Számomra a szabadság, amely a szabadelvű eszmék alapját képezi, csupán akkor nyer értelmet, ha társul hozzá a tisztelet és az együttműködés másokkal. Demokráciában, függetlenül attól, hogy melyik politikai erő kerül hatalomra, fontos elismerni, hogy a kormányzás joga az itt élő polgárok döntéseiből fakad. Minden kritikánk mellett lényeges hangsúlyozni, hogy közös érdekünk, hogy a kormány a lehető legjobban teljesítsen a gazdasági színtéren. Éppen ezért nem érdemes arra várni, hogy a kormány kudarcot valljon, hiszen a politikai csatározások végén mindannyian megérzik a következményeket. Fontos, hogy bíráljuk a kormányzatot, ha hibát követ el, de ugyanakkor el kell ismerni és támogatni azokat a döntéseket is, amelyek helyes irányba mutatnak. Az a gondolkodásmód, amely a másik oldal képviselőit hazaárulónak vagy nemzetvesztőnek bélyegzi, 2002 után fokozatosan teret nyert a Fidesz retorikájában, majd 2010 után a baloldalon is eluralkodott. Ez a megközelítés csupán arra vezet, hogy a különböző táborok tagjai egymást, sőt saját hazájukat is gyűlölik, ami hosszú távon nem szolgálja senkinek az érdekét.
Az egymás iránti gyűlölet évszázados árnyéka kíséri történelmünket - a kurucok és labancok harcától kezdve a Széchényi és Kossuth közötti feszültségekig, valamint a népi-urbánus ellentétekig - mindezek gyakran drámai eseményekhez vezettek. Az igazi sikereink azonban akkor születtek, amikor a politikai táborok, bár éles viták közepette, mégis közös, nagy célok felé haladtak, mint például az Osztrák-Magyar Monarchia időszaka, a rendszerváltás 1988-90 között, vagy a 2004-es uniós csatlakozás előtti évtized. Az elmúlt 35 év során Magyarország lenyűgöző átalakuláson ment keresztül, és míg a szovjet megszállás alatt álló közép- és kelet-európai országok között vezető szerepet töltöttünk be, addig 2004 óta folyamatosan hátrányos helyzetbe kerülünk. A fő ok, számos részletes probléma mellett, az, hogy 1988 és 2004 között öt jelentős nemzeti cél köré alakult konszenzus, amely összekapcsolta a politikai erőket és a társadalmat. Ezek a célok a következők voltak:
Immár 21 éve nincsenek nagy közös célok, nincs együttműködés, viszont működnek a felkorbácsolt indulatok, aminek látjuk is az eredményét.
A kormány gazdaságpolitikáját is ebből a szempontból érdemes megítélni. Hazánk gazdasági válsággal küzd 2020 óta, amelyet először a koronavírus-járvány idézett elő, majd a kilábalás időszakában a kabinet 2022-es választások előtti túlköltekezése mélyített tovább. Erre jött rá az európai energiaválság és az Ukrajna elleni orosz invázió hatása. A 2010 és '20 közötti időszak folyamatos gyarapodást hozott, viszont régiós versenytársaink jobban tudtak élni az EU által biztosított hatalmas lehetőséggel. Szlovénia, Csehország, Lengyelország, Észtország és Litvánia lehagyott minket, Románia és Horvátország pedig behozta lemaradását velünk szemben.
Ebből a szempontból sajnos jónéhány olyan tényezővel is szembe kell néznünk, ami bizonytalanná teszi a reménykedést. Egyrészt
2010 és 2014 között, a legnehezebb körülmények ellenére, az unortodox gazdaságpolitika váratlanul sikeresnek bizonyult. Orbán Viktor vezette kormánya egy válságos helyzetben vette át az ország irányítását, és az EU-tól sem kapták meg azokat a támogatásokat, amelyekre joggal számítottak. Mindezek ellenére radikális irányváltással szakítottak a megszokott megoldásokkal, és ennek eredményeként sikerült kilábalniuk a nehézségekből. Rendszeresen jelentek meg elemzések vezető közgazdászoktól, amelyek arról szóltak, hogy az ország összeomlása csak hetek kérdése. Ezért mindenképpen elismerés illeti a miniszterelnököt, a kormányát és Matolcsy Györgyöt is, ám azóta is adósak a válaszokkal arra a kérdésre, hogy miért marad el a fejlődésünk üteme versenytársainkétól. Szerintem a válasz kulcsa egyértelműen a kül- és belpolitikai együttműködés hiányosságaiban rejlik. Miközben húsz éves EU-tagságunk alatt a hazai GDP 250 százalékkal nőtt, addig a lengyel gazdaság 370, a szlovák 340, a cseh pedig 300 százalékos bővülést könyvelhetett el.
Felveti a kérdést, hogy aggasztóan tévesek voltak a Fidesz-kormány előrejelzései a 2023-as és 2024-es évek gazdasági kilátásait illetően. Míg a 2023-as évre 4%-os növekedést prognosztizáltak, a valóságban 0,8%-os visszaesés (recesszió) következett be. Tavalyra szintén 4%-os gyarapodás volt a cél, de a legfrissebb adatok szerint csupán 0,6%-os növekedés valósult meg. A fogyasztás ösztönzésére irányuló túlfűtött gazdaságpolitika komoly kockázatokat rejt magában, különösen, ha a szövetségi politikai viszonyok továbbra is feszültek maradnak partnereinkkel. Orbán-kormány számára a Donald Trump megválasztása talán új lehetőségeket hozhat, ahogy már korábbi írásaimban is utaltam erre. A magyar kabinet vezetője ismét kockázatot vállal, ahogyan tette azt 14-15 évvel ezelőtt is, amikor ez a stratégia még kedvező eredményeket hozott. Az ország érdeke, hogy most is sikerüljön túllépni a stagnálás és a visszaesés évein. Érdemes megemlíteni, hogy az ellenzéki Tisza párt részéről nem hallani komoly javaslatokat az évtizedes problémák megoldására; csak a nyugdíjak, bérek és egészségügyi kiadások emelésére tesznek ígéreteket, ami nem tűnik reálisnak. A Demokratikus Koalíció is hasonló ígéretekkel állt elő évekkel ezelőtt, de a konkrét megoldások hiányoznak.
Mindezek mellett a hétköznapi politikai csaták során a Fidesz-KDNP pártszövetség egyre több téves lépést tesz. Kiemelkedő példa erre Magyar Péter folyamatos démonizálása a jobboldali sajtóban, az egészségügyi rendszer és a MÁV válságos állapota, az Erasmus ösztöndíjak visszaszerzésének kudarca, Menczer Tamás kulturálatlan megnyilvánulásai, Rogán Antal kitiltása az Egyesült Államokból, valamint a legújabb botrány a budapesti mini-Dubaj projekttel kapcsolatban. Ezen utóbbit érdemes egy pillanatra alaposabban megvizsgálni.
A Rákosrendező területének fejlesztése a kormány részéről üdvözlendő kezdeményezés, amely a lakosság érdekeit szolgálja. Úgy tűnik, hogy a fővárosi vezetés, mintha csak egy Csipkerózsika álmából ébredne, most végre észrevette, hogy érdemes lenne megfontolnia a szeméthegyekkel tarkított környezet megvásárlását, és valami értékeset, hasznosat indítani ott. Az ilyen lépések nemcsak a terület revitalizációját segíthetnek elő, hanem a város fejlődését is szolgálhatják.
Miért nem az a megszokott eljárás egy ilyen ügyben, hogy a kormány és a főváros leülnek egymással, és közösen próbálnak egy ésszerű, működőképes megoldást találni a terület jövőjére vonatkozóan? A kormány részéről nemcsak szükséges, hanem üdvözítő is lenne, ha a budapesti vezetést bevonnák egy ilyen projektbe, akár van elővásárlási joguk, akár nincs.
Igaz, biztosan él a gyanakvás a kabinet oldaláról abban a tekintetben, hogy minden komolyabb fővárosi beruházással kapcsolatban ellenállást tanúsított a Karácsony Gergely vezette város és az előző ciklusban fontosabbnak érezte az áldozati szerep fenntartását, mint a megegyezést a politikai ellenfélnek tekintett kormányzattal. Elfogadhatatlan és indokolhatatlan tiltakozást folytattak a Liget programmal kapcsolatban, amit aztán az élet cáfolt meg: a lepusztult Városliget újjászületett, világszerte elismert és díjazott, szép és különleges kulturális intézmények jöttek létre az ország javát szolgálva (hasonló történt az üres és leromlott állapotú területeken épült Atlétikai Stadionnal, MVM Dómmal és a korábban elkészült Duna Arénával is.) Ugyanez zajlik a Budai Vár rekonstrukciója kapcsán is, ami persze vitatható, de a kormány által támogatott koncepció is vállalható, és biztosan a főváros különlegesen szép részeit gyarapítja majd, ha egyszer elkészül.
A budapesti vezetésben is nyilvánvalóan megvan a gyanakvás a másik fél iránt, hiszen a kormány az adóelvonásokkal tovább nehezítette a helyzetüket. A Lánchíd felújítása körüli viták heves érzelmeket váltottak ki, míg a Közlekedési és a Természettudományi Múzeum ügyének megoldása még mindig várat magára, annak ellenére, hogy ígéretek hangzottak el. Ráadásul a kormány folyamatosan, látszólag értelmetlenül fenyegetőzik a vidékre költöztetéssel, miközben a Nyugati tér rendezési terve is háttérbe szorult. Mindezek következtében a kölcsönös gyanakvás egyre inkább erősödik, ami gátolhatja a fejlődést Budapesten.
A kérdésben a főváros álláspontját támogatom. A mini-Dubaj terv legnagyobb gyengesége abban rejlik, hogy a hivatalos fővárosi vezetés és közgyűlés kifejezetten elutasította azt. Az építészeti szempontok és jogi keretek figyelmen kívül hagyása, a mecsetek építésének lehetősége, valamint Belgrád negatív példája mind csupán a jéghegy csúcsát jelentik ahhoz képest, hogy a főváros képviselői egyértelműen ellenzik ezt a kockázatos beruházást.
Az idei év egyik leglényegesebb kihívása a magyar gazdaság újraindítása. Mindenki érdekét szolgálja, hogy a kormány sikerrel vegye ezt az akadályt, ugyanakkor elengedhetetlen, hogy tanuljon az előző évek tapasztalataiból és hibáiból. Különösen fontos lenne, hogy az utóbbi évek stagnálása után végre lendületet kapjon fővárosunk, Budapest, és kiemelkedő szerepet töltsön be a régiós fejlődésben. Ehhez azonban nem csupán politikai küzdelmekre lesz szükség, hanem a közös munkára és együttműködésre is. Ez a hozzáállás nemcsak a nemzetközi színtéren, például az Európai Unióval és az Egyesült Államokkal való kapcsolatokban, hanem a belpolitikai életben is kulcsfontosságú, különösen Budapest fejlesztésének esetében.
A szerző a Közép-európai Rendszerváltást Kutató Intézet élén álló jogász, aki liberális politikai nézeteivel és korábbi miniszteri tapasztalataival jelentős hatást gyakorolt a régió politikai tájára.
