Hegyi Zsolt: A Keleti pályaudvar felújítása sürgető feladat A Keleti pályaudvar megújítása már régóta esedékes, és nem tűr halasztást. Az épület állapota, valamint a környezetének fejlődése azt követeli, hogy sürgős lépéseket tegyünk a modernizáció érdek

A Keleti pályaudvar megújítása nem halogatható tovább, eljött az idő, augusztus 25-től hozzákezdünk a megvalósításhoz - írta Hegyi Zsolt, a MÁV csoport vezérigazgatója kedden a közösségi oldalán közzétett bejegyzésben.
Úgy fogalmazott, tisztában vannak azzal, hogy a lezárás sokak számára kellemetlenséggel jár, ezért a lehető legnagyobb odafigyeléssel szervezték meg az utasok utaztatását, a BKK-val szoros együttműködésben villamosjárat-sűrítéssel, buszpótlással, valamint megerősített helyszíni jelenléttel segítik a zavartalan közlekedést és a folyamatos tájékoztatást.
A szükséges közlekedési információkat egy dinamikusan frissülő aloldalon találhatjátok meg.
- közölte a vezérigazgató.
A MÁV legfrissebb közleménye szerint augusztus 25-től egy hónapon keresztül leáll a vonatforgalom a Keleti pályaudvaron. Ezért augusztus 25-től szeptember 20-ig jelentős változásokra lehet számítani a Keleti pályaudvart érintő közlekedési rendben. Kérjük, hogy az utazók figyelmesen kövessék a friss híreket, és tervezzék meg útjaikat ennek megfelelően!
A MÁV saját forrásaiból mintegy 4,4 milliárd forintos beruházást valósít meg, amely során 400-450 szakember és számos munkagép, valamint vasútüzemi és közúti jármű lesz a projekt szolgálatában. A tervezett szerelési munkálatoknak köszönhetően a Keleti pályaudvar berendezéseinek üzembiztonsága jelentősen javulni fog, így várhatóan csökkenni fognak a meghibásodások és üzemzavarok száma - áll a közleményben.
- felhívták rá a figyelmet.
A vasúttársaság arra kéri az utasokat, hogy a vágányzár előtt már tájékozódjanak a legfrissebb információkról a mavcsoport.hu/keleti weboldalon. Itt folyamatosan frissítjük a menetrendi változásokkal kapcsolatos adatokat, alternatív közlekedési lehetőségeket és javaslatokat. Emellett az utazás megtervezését segítő térképek is rendelkezésre állnak. A közeljövőben egy interaktív térképet is elérhetővé teszünk, amely még könnyebbé teszi az utazás szervezését.
A MÁV-csoport Budapest területén több új átszállási csomópontot hoz létre, amelyek kiváló összeköttetést biztosítanak a HÉV, a VOLÁN és a BKK járataihoz. Ezek a pontok lehetővé teszik, hogy a főváros bármely részéből könnyedén megközelíthetők legyenek. A részletes információk és további ismertetők az online tájékoztató felületeken elérhetők majd.
A vasúttársaság tájékoztatása szerint a frissített menetrendek várhatóan augusztus 10-től válnak elérhetővé az online platformjainkon, mint például a MÁV applikáció, az EMMA, illetve a jegy.mav.hu weboldalon. Ekkortól már az új menetrendek szerint lehet keresni a vonatokat a MÁV és a MÁV+ alkalmazásokon keresztül is.