Itt az újabb zebra-gate: merőleges csíkokkal hódít meg egy német kisváros!

Bár nem ez az első ilyen próbálkozás a történelemben, mindenképpen érdekes, hogy egy németországi kisváros, Erfurt városvezetése és egyetemének diákjai 90 fokkal elforgatnák a csíkokat a gyalogátkelőhelyeken. Véleményük szerint a keresztcsíkok sokkal inkább megálljt parancsolnak az autósoknak, mint a hosszantiak, míg a gyalogosoknak egyszerűbb lesz a dolga: csak követni kell a csíkot a túloldalra.
Egy német kisváros, Erfurt, egyedülálló ötlettel rukkolt elő, amely a gyalogátkelőhelyek felfestésének módját célozza meg. A város vezetése úgy döntött, hogy a megszokott, közlekedési sávokkal párhuzamos festés helyett a gyalogátkelőket 90 fokkal elforgatva, merőlegesen festik fel. Ez a kísérleti megoldás azt a célt szolgálja, hogy a gyalogosok átkelése még biztonságosabbá váljon. A szakértők szerint a járművezetők számára a keresztbe felfestett fehér csíkok vizuális akadályként fognak megjelenni, így fokozva a figyelmet és a veszélyérzetet - számolt be a Thüriinger Allgemeine.
Az ötlet egyébként nem a sajátjuk, ugyanis a Bécsi Egyetem volt professzora, Justus Alois Dahinden is ezen az állásponton volt, ugyanis szerinte az úttal párhuzamos sávok a továbbhaladást ösztönzik a vezetőkben, míg a keresztirányúak "optikai sorompóként" működnek, amelyre sokkal előbb felkapják a figyelmüket az autósok, akadályként érzékelve azokat.
A zebrák jelenlegi formájukat 1953-ban kapták, és tíz év elteltével elvárás lett, hogy az autósok megálljanak előttük. A korábbi időkben azonban a gyalogosok biztonságos átkelését segítették, nem pedig a járművek megállítását célozták.
- magyarázta Stefan Andreas, a városvezetés szakértője a Thüringer Allgemeine újságnak. Rendelkezésre állnak olyan bizonyítékok is, amelyek azt mutatják, hogy az autizmussal élők számára kihívást jelenthet a zebrára merőleges átkelés. Érdekes módon, még az állatok, mint a kutyák vagy a lovak is gyakran elkerülik az ilyen típusú jelzéseket.
A diákok javaslatát gyorsan körbejárták a közösségi médiában, ahol sok felhasználó nem osztotta az ötlet lelkesedését. "Ezekkel a diákokkal bajban vagyunk!" – írta az egyik kommentelő, míg mások a kísérletet feleslegesnek tartották, vagy nem értették meg a mögöttes indokokat. Egy újabb felhasználó így vélekedett: "Nem értem, miért kellene most szivárványszínűre átalakítani őket. Ez csak egy újabb felesleges költséget jelentene."
Az ötletek támogatói között is akadnak érdekes hangok. "A fiatalok folyamatosan képezik magukat, részt vesznek a kutatási projektekben, és olyan kreatív elképzelésekkel állnak elő, mint ez. Sajnos a komment szekcióban sokan csak arra használják az alkalmat, hogy sértegetjék és rágalmazzák őket" - írja az egyik hozzászóló. Az elrendezésről van szó, nem a "szivárványos" csíkokról. "A keresztben úgy néz ki, mint egy stop tábla, ami inkább a megállás szabályára utal" - részletezi a felhasználó.
Az olykor gúnyos reakciók ellenére a koncepciót nagyrészt támogatják. Erfurt polgármestere, Robert Bednarsky a Bildnek azt mondta, hogy nyitott a hosszanti csíkokra. "Lehet, hogy szokatlan, de teljesen logikus! A gyalogosok a csíkok mentén járnak. Van itt egy hosszú utca, ahol iskola van és sok idős ember él" - magyarázta a Bildnek. Ezért is szeretne két-három új zebraátkelőhelyre pályázni ebben a formában.