Kalasnyikov az iskolapadban: Három film a megállíthatatlan harcokról A Kalasnyikov név sokak számára a fegyverek és a háborús konfliktusok világát idézi. De mi történik, amikor ezt a szimbólumot az iskolai környezetbe helyezzük? Három lenyűgöző film muta

Idén január 25. és február 2. között újra megrendezésre kerül a Budapesti Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztivál (BIDF), ahol számos új és néhány régebbi dokumentumfilm várja a közönséget a világ különböző tájairól. Korábbi cikkünkben három olyan filmet ismertettünk, amelyek a Putyin-rezsim és az orosz-ukrán háború témáit boncolgatták. Most viszont más régiók felé fordulunk: Bosznia-Hercegovinát, Hegyi-Karabahot és Brazíliát helyezzük a középpontba. Bár a filmek különböző témákat érintenek, mégis közös bennük, hogy mindhárom a tartós küzdelmeket állítja a középpontba: a civilek harcát a halálos légszennyezés ellen, a hegyi-karabahi örmények mindennapjait a konfliktus árnyékában, valamint Luiz Inácio Lula da Silva brazil elnök küzdelmét a korrupciós váddal szemben.

A müezzin hangja visszhangzik a bosznia-hercegovinai Zenica városában, de a felvételen nem a minaret látványa fogad minket, hanem a sűrű, fekete füstöt okádó gyárkémények szomorú képe. Két hidzsábot viselő asszony járja a gyártelep környékét, ahol a lakók sorsa szorosan összefonódik a környezettel. Minden házban ott lapul valamilyen súlyos betegség, leggyakrabban a rák, és nincs olyan otthon, ahol ne gyászolnának valakit, aki túl korán távozott. Az egyik asszony, idősebb korával és saját rákos betegségével a vállán, míg a másik asszony fia az első típusú cukorbetegség súlyát cipelheti. A város életében a fájdalom és a betegség jelenléte már-már a mindennapok része lett.

Hamar kiderül, hogy a fekete füstöt okádó kémények és a betegségek, halálozások között kapcsolat lehet: Zenica Európa egyik legszennyezettebb levegőjű városa, a rákos megbetegedések pedig szinte minden családot érintenek, aki a gyárak közelében lakik. A város egyik fő munkaadója az ArcelorMittal, a világ egyik legnagyobb, multinacionális acélgyártó cége, amelynek Zenicában is van egy üzeme, azonban a gyár kéményeiből tisztítatlanul ömlenek ki a mérgező gázok, ami aztán a halálos betegségekhez vezet.

A két fejkendős asszony az Eko Forum nevű helyi civil szervezet elkötelezett önkénteseként dolgozik, akiknek célja, hogy biztosítsák, hogy az ArcelorMittal betartja a környezetvédelmi előírásokat, és ne bocsássa ki tisztítatlanul a káros anyagokat a levegőbe. A sziszifuszi harc élharcosa Samir Lemeš professzor, a helyi egyetem műszaki karának tanára, aki kitartóan keresi fel a polgármestert, az illetékes minisztert, vagy akár az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) képviselőit. Célja, hogy nyomást gyakoroljanak az acélgyártó vállalatra a súlyos légszennyezés csökkentése érdekében.

A "Zenica felett az ég" című film a zenicai származású, ám Londonban élő dokumentumfilmes, Zlatko Pranjić, valamint a dán alkotó, Nanna Frank Møller közös munkája. Ez a film egyedi perspektívát nyújt, amelyben a személyes történetek és a társadalmi valóságok összefonódnak, bemutatva a város és lakói életének mélységeit.

Lemeš professzor és segítőinek több évig tartó küzdelmét mutatja be a gyárral és a hatóságokkal.

A civilek nem azt akarják elérni, hogy bezárjon a gyár, hanem hogy úgy működjön, mint Németországban, Belgiumban vagy más nyugati országban, ahol szintén vannak üzemei a multicégnek.

Olyan benyomásom van, mintha a boszniai emberekre alsóbbrendű lényekként tekintenének. Pedig csupán alapvető és normális dolgokat kérünk: tartsák be a törvényeket, és ne mérgezzék meg a gyermekeink jövőjét. Hiszünk abban, hogy mi is éppolyan értékesek vagyunk, mint bárki más a világ bármely részén, legyen az Nyugat vagy más régió.

- mondja az egyik aktivista asszony az EBRD látogatásra érkező képviselőinek. (Az EBRD egy a gyárral kapcsolatban álló erőmű fejlesztéséhez ad támogatást.)

A helyzet messze nem olyan egyszerű, mint ahogyan azt elsőre gondolnánk: a félperifériás ország lakói nem csupán egy nagy multinacionális vállalat ellen küzdenek. Bosznia-Hercegovina, amely az európai viszonyok között szegénynek számít, égetően szükségét érzi a külföldi befektetéseknek. Ennek következtében az állami és helyi vezetők mindent megtesznek, hogy kedvezzenek az ArcelorMittalnak. A zenicai közösség számára pedig a 2500 embert foglalkoztató üzem nem csupán munkahelyet, hanem a megélhetésük alapját jelenti. A film egyik érzelmes jelenetében egy helyi lakos, aki maga is rákbeteg, hangot ad aggodalmának, mondván, hogy nem kívánja nevét adni olyan kezdeményezéshez, amely elbocsátásokhoz vezethet. A cégnek nem áll érdekében, hogy pénzt fektessen a szűrőberendezések telepítésébe, míg a lakosok számára elviselhetetlen lenne, ha bezárna a gyár. Így hát néhány civil aktivista, akiknek a küzdelme szinte reménytelennek tűnik, folytatja harcát, holott a valódi szándék a változtatásra egyelőre hiányzik.

A Zenica felett az ég című film alkotói egyértelműen Lemeš professzor és segítőinek küzdelme mellett állnak, ugyanakkor nem multiellenes kiáltványt látunk. A dokumentumfilm érzékletesen mutatja be a helyzet összetettségét, az egymással vetélkedő érdekek szövevényét. Végül kiderül, hogy a küzdelem nem volt teljesen hiábavaló, de egy igazi megoldás továbbra is várat magára.

A film különleges vetítései január 25-én és 31-én, továbbá február 1-jén és 2-án várják a budapesti közönséget. Emellett számos vidéki városban is élvezhető lesz a mozi varázsa. A részletes vetítési időpontokat és a film adatlapját itt találod.

2023 szeptemberében az azeri hadsereg villámháborút indított az örmények lakta szakadár Hegyi-Karabahi Köztársaság ellen, és két nap alatt elfoglalta a területet, amelyért korábban két nagyobb háborút is vívott Örményország és Azerbajdzsán. Az első háború még a Szovjetunió felbomlása körüli időkben volt - ez örmény győzelemmel végződött. A második 2020 őszén, amikor az azeriek a terület egy jelentős részét elfoglalták, később pedig az Örményország és Hegyi-Karabah közötti egyetlen utat is elzárták.

A fekete kert című dokumentumfilm a 2023-as villámháború előtti időszakról tudósít. A film szereplőinek története 2019-ben indul a nem hivatalos hegyi-karabahi-azeri határ közvetlen közelében fekvő faluban, Talishban. A települést az azeri erők egy 2016-os betörés nyomás lerombolták, a lakók egy része aztán 2019-ben visszatért. De nem sokáig maradhattak, mert kitört a 2020-as háború, így a szereplők egy része az örmény fővárosba, Jerevánba, más részük Hegyi-Karabah székhelyére, Sztyepanakertbe menekült.

Az örmény gyökerekkel rendelkező, de Párizsban élő Alexis Pazoumian rendezésében készült film középpontjában a fiatal Szamvel és barátja, Avo, valamint az egyetemistaként élő Erik, és a háborús veterán, Karen életének drámai alakulása áll. Karen az első háborúban harcolt, míg Erik éppen katonai szolgálatát teljesíti, amikor 2020-ban az azeri erők támadást indítanak a szakadár terület ellen. Erik, aki szobrásznak tanul, a harcok során súlyosan megsérül, és elveszíti bal lábát. Jerevánban próbál rehabilitációval visszatérni a normális életbe, míg Szamvel és Avo családjaikkal együtt menekülnek a fővárosba. Karen pedig a zűrzavaros Sztyepanakertben küzd, hogy új életet kezdjen a háború nyomán.

A fekete kert egy különleges világot tár elénk, ahol a sötétség és a titokzatosság találkozik. Itt a növények árnyalt színei és a mély árnyékok játéka egy varázslatos atmoszférát teremt. Minden egyes levél, minden egyes virág egy történetet mesél el, mintha a természet rejtett titkait őrizné. A fekete kert nem csupán egy hely, hanem egy érzés – egy hely, ahol a fantázia szárnyalhat, és ahol a valóság határvonalai elmosódnak. A sötét színek mélyén felfedezhetjük a szépséget, amely a kontrasztban rejlik, és megtapasztalhatjuk, hogy a fény és az árnyék harmóniája mennyi csodát rejt magában.

Az örmények, különösen a hegyi-karabahi közösség életét mélyen áthatja az azeriekkel zajló évtizedes konfliktus, amely nem csupán politikai, hanem kulturális és társadalmi dimenziókat is magában foglal. A mindennapi életükben folyamatosan jelen van a feszültség, amely a közösség identitását és összetartását is formálja. A konfliktus időszakos kiéleződései, mint például a 2020-as katonai összecsapások, nem csupán a biztonságérzetüket veszélyeztetik, hanem a gazdasági lehetőségeiket is. A hegyi-karabahi örmények gyakran kénytelenek alkalmazkodni a körülményekhez, ami megnehezíti a hosszú távú tervezést és a stabil életvitel fenntartását. Ezen kívül a konfliktus generálta traumák és a folyamatosan változó politikai helyzet a közösségi kapcsolatokra is hatással van. Az örmények számára a hazájuk védelme és kultúrájuk megőrzése nem csupán egy politikai kérdés, hanem létszükséglet, amely a mindennapi élet minden aspektusát befolyásolja. A hagyományok, szokások és a közösségi összetartás erősítése kulcsfontosságú a túlélés szempontjából, miközben a jövőjükért folytatott harc továbbra is formálja a társadalmi dinamikát. Összességében a hegyi-karabahi örmények élete a konfliktus árnyékában zajlik, ahol a múlt tanulságai és a jövő reményei egyaránt szerepet játszanak a mindennapi valóságban.

A gyerekek a Kalasnyikov kezelését tanulják az iskolában, otthon és játék közben is hazafias és azeriellenes dalokat énekelnek. A fél lábát elvesztő Erik maradandó sérülése ellenére is újra fegyvert vesz a kezébe, kiképzéseken vesz részt, gyakorlatozik. Karen szintén visszamenne harcolni, de elutasítják, mert már túl öreg hozzá, pedig ő úgy érzi, képes lenne rá.

A dokumentumfilm szereplőinek élete folyamatos felkészülés és várakozás. Békét szeretnének, de folyamatosan készülniük kell a harcra, a menekülésre, otthonuk elvesztésére. Állandóan átmeneti állapotban élnek, amiből nem látszik kiút. Mégis optimisták: folyton az örmények egyszer bekövetkező győzelméről beszélnek. A gyerekek nevetgélve játszanak a talishi iskola romjain: keresik egykori osztálytársaik padlóra szórt füzeteit. Nekik ez az átmenetiség a természetes állapot, és a jobb jövőbe vetett hitük segít a túlélésben.

A film különleges bemutatója január 26-án és 27-én várja a budapesti közönséget. Részletes információk a vetítési időpontokról és a film adatlapjáról ezen a linken érhetők el. Ne hagyd ki!

Oliver Stone a filmvilág egyik meghatározó alakja, aki elsősorban játékfilmrendezőként vált ismertté. Olyan ikonikus alkotások fűződnek a nevéhez, mint a Tőzsdecápák, A szakasz és a Nagy Sándor, a hódító. Az alkotó sosem riadt vissza attól, hogy kényes politikai témákhoz nyúljon: filmjeiben feltárta Richard Nixon és George W. Bush elnökök életét, valamint a JFK - A nyitott dosszié című művében kifejezte véleményét John F. Kennedy meggyilkolásának körüli összeesküvés-elméletekről. Stone munkái nemcsak szórakoztatnak, hanem elgondolkodtatnak is, mélyen belemerülve a politika és a történelem sötét titkaiba.

Oliver Stone jó ideje belekóstolt a dokumentumfilmezésbe is, három filmet is szánt például Fidel Castro kubai kommunista vezetőnek, de forgatott dokut a titkos CIA-iratokat kiszivárogtató Edward Snowdenről, és leült interjúzni Vlagyimir Putyin orosz elnökkel is. Politikai témájú játék- és dokumentumfilmjei meglehetősen ellentmondásos rendezővé tették, Stone ugyanis nem annyira tárgyilagos, komplex képet kíván nyújtani, mint inkább alkotóként maga is politizál. Amerikai létére a mindenkori amerikai politika fáradhatatlan bírálója, elfogultságai azonban átütnek munkáin: nem a politikai helyzetek, események összetettsége érdekli, hanem saját téziseit igyekszik igazolni.

Érzékelhető ez legújabb filmjén, a tavaly Cannes-ban bemutatott, egy másik rendezővel, Rob Wilsonnal együtt jegyzett Lula, az elnökön is. A film főhőse Luiz Inácio Lula da Silva, aki előbb 2003 és 2011 között volt Brazília elnöke, majd 2023-tól ismét a nagy dél-amerikai ország vezetője. Stone a 2022-es elnökválasztás előtt nem sokkal ültette kamera elé Lulát, a film alapjául ez az interjú szolgál, de archív felvételek segítségével röviden bemutatja a szegény sorból kiemelkedett elnök életét, politikai pályafutását a szakszervezeti mozgalmiságtól az első két elnökségen át addig a korrupciós ügyig, amelyben végül elítélték, és több mint másfél évre börtönbe zárták.

A film fókuszában ez a korrupciós ügy áll, amely Autómosó-akció néven vált ismertté. A jogi eljárásban a vezető bíró a fiatal és ambiciózus Sergio Moro volt, aki később igazságügyi miniszteri posztot is kapott Jair Bolsonaro kormányában. A Lula, az elnök az eseményeket koncepciós ügyként mutatja be, amelyben az Egyesült Államok keze is vastagon benne van, és része egy nagyobb politikai műveletnek, a latin-amerikai "rózsaszín hullám" - baloldali, USA-kritikus vezetők hatalomra kerülése - megállításának.

A filmben riporterként feltűnő Stone Glenn Greenwald oknyomozó újságíró segítségével tárja fel a történéseket, aki nem csupán megfigyelője, hanem aktív résztvevője is volt az eseményeknek. Egy hacker közreműködésével fényt derített arra, hogy Sergio Moro nem volt pártatlan bíró Lula korrupciós ügyében; valójában összejátszott az ügyészekkel, hogy a volt elnök elítélését elősegítse. E leleplezés következményeként Lula felmentésére és Moro igazságügyi miniszteri posztjáról való lemondására került sor.

A "Lula, az elnök" című film túlnyomórészt a korrupciós botrány szubjektív aspektusaira összpontosít, miközben Luláról, mint egyénről, alig kapunk mélyebb betekintést. A nézők így elsősorban a politikai kontextusra és a vádakra figyelnek, míg Lula személyiségének és életének árnyaltabb bemutatása háttérbe szorul.

Lula élettörténete valóban lenyűgöző, hiszen a szegénységből az elnöki bársonyszékig ívelő útja szinte mesébe illő. Különösen drámai, hogy életét két súlyos tragédia is árnyékolta: két feleségét is elvesztette, az elsőt még fiatalon, a születendő gyermekével együtt. Mindezek ellenére az életének mérföldkövei, amelyek formálták pályáját és személyiségét, gyakran csupán említés szintjén kerülnek szóba, mintha a mélyebb érzelmi rétegek rejtve maradnának.

Stone számára Lula nem csupán egy politikai figura; ő egy baloldali ikon, aki a lázadás és a forradalom szellemében él. Lula nem csupán elnök, hanem a globális hatalmi játszmák áldozata is, amelyben az amerikai külpolitika gyakran beleszól más országok ügyeibe. A rendező nem csupán egy semleges tudósító, hanem inkább Lula barátja és lelkes támogatója. A film sokszor inkább egy kampányfilm hangulatát idézi, mintsem a klasszikus dokumentumfilmét. A történet 2022-es elnökválasztási győzelmével zárul, ezzel a csattanóval pedig a narratíva teljessé válik, és a nézők egyfajta boldog befejezést kapnak.