Kifosztott üzletek, benzinkorlátozások és térerő, ami már-már a múlté: így él át a mindennapokat az iráni lakosság.

Az Euronews Perzsia tudósítóját, Kamiar Babakot faggattuk a teheráni és vidéki viszonyokról, valamint arról, hogy milyen érzései vannak a közelmúlt izraeli támadása után. Kíváncsiak voltunk, mit vár az iráni közvélemény a jövőt illetően, és hogyan reagál a társadalom a kialakult helyzetre.

Tanács Gábor: Milyen a jelenlegi helyzet Iránban a lakosság perspektívájából, és miként reagálnak az izraeli támadásokra?

Kamiar Babak szavai szerint Teheránban rengetegen próbálnak meg távozni, de a főváros lakossága már önmagában is tízmillió főt számlál, és a munkanap során ez a szám 13-15 millióra is nőhet, a városban tartózkodó munkavállalók miatt. Ezért érthető, hogy nem mindenki képes elhagyni a várost. A legfrissebb információk szerint körülbelül két-hárommillió ember már elhagyta Teheránt. A középosztály, valamint azok, akik anyagi lehetőségekkel rendelkeztek, már korábban elindultak az országból. Azonban sokak számára a pénzhiány vagy az, hogy nem tudják, hova mennének, megakadályozza a távozást. Ráadásul sokan még mindig dolgoznak, ami tovább nehezíti a helyzetüket.

Milyen a helyzet Teheránban? Érdekelne, hogy működnek-e a közszolgáltatások, és nyitva vannak-e a boltok?

A központi bazár már 3-4 napja zárva tart, ami szokatlan helyzetet teremtett. A bankrendszer nem zárta be kapuit, de a működése erősen akadozik; az iráni bankok gyakorlatilag a legalacsonyabb fordulatszámon pörögnek. Számos kibertámadás történt, és az internet sebessége drámaian lelassult, míg az áramkimaradások is folyamatosan jelentkeznek, ami miatt sok vállalkozás kénytelen felfüggeszteni tevékenységét. Tegnap még a mobilhálózat is teljesen leállt 5-6 órán át. Az iskolai vakáció már elkezdődött, így az iskolák amúgy is zárva lennének, de az egyetemi vizsgákat is elhalasztották. Megdöbbentő látvány, hogy az utcák teljesen üresek, ami szinte példa nélküli egy olyan városban, ahol békeidőben naponta 15 millió ember jár. A benzinkutak is korlátozottan üzemelnek; egy autóba mindössze 15 litert lehet tankolni, ami tovább nehezíti a közlekedést.

Milyen helyekre találhatnak menedéket az emberek?

Sokan mentek északra, a Kaszpi-tenger partvidékére például. Két-három család összebútorozik egy helyen, és várják, hogy mi lesz. Reménykednek, hogy viszonylag gyorsan hazatérhetnek. A legnagyobb gond az, hogy a vidéki városokban az infrastruktúra meglehetősen korlátozott, nem arra tervezték, hogy milliónyi menekültet lássanak el, gyakorlatilag már most túl van a rendszer terhelve. Mindenütt közlekedési dugók, mert az utak nem bírják a forgalmat; minden piacot és élelmiszerboltot kiürítettek, a bizonytalanság miatt az emberek minden élelmiszert felvásároltak. De a legrosszabb, hogy igazából nem lehet azt mondani, hogy Teheránon kívül biztonságban lennének, hiszen más városokban is vannak bombázások.

Vannak olyan elképzelések, hogy az izraeli légicsapások elősegíthetik a rezsim megdöntését, a te tudásod szerint hogyan vélekednek erről az emberek Iránban?

Az iráni társadalom rendkívüli sokszínűsége és megosztottsága megjelenik a különböző vélemények és álláspontok tükrében, amelyeket három fő csoportra oszthatunk. Az első csoportba tartoznak a rezsim hívei, akik jelenleg talán még többen is lehetnek, mint korábban, mivel sokan úgy vélik, hogy a közös ellenség, az izraeli támadás ellen össze kell fogniuk. A Legfelsőbb Vezető nyilatkozata is ezt a gondolatot erősítette meg, amikor hangsúlyozta a nemzeti ellenállás szükségességét, és figyelmeztetett, hogy nem bízhatnak más államokban a béke és boldogság elhozatalában. Ezek az emberek általában fogékonyak a hatalom üzeneteire és a rezsim propaganda hatására. A második csoport a csendes, apolitikus többséget képviseli, akik inkább a mindennapi túlélésre összpontosítanak. Számos gazdasági kihívással kell szembenézniük, és napi szinten küzdenek meg a megélhetésért. Az Irak-Irán háború keserű emlékei még mindig élénken élnek bennük, és a háború, valamint az újabb szankciók lehetősége rettegéssel tölti el őket. Számukra a legfontosabb a béke és a stabilitás megőrzése. A harmadik csoportot a rezsim ellenzékéhez tartozók alkotják. Kezdetben támogatták az izraeli beavatkozást, ám ahogy a konfliktus a civil lakosságot is érintette, egyre inkább elítélték azt. Habár sokan egyetértenek a rezsim ellen irányuló csapásokkal, hiszen ezek a hatalom megdöntéséhez vezethetnek, nem kívánják a káoszt és az instabilitást. Donald Trump nyilatkozata, amelyben arra utalt, hogy megölhetnék a Legfelsőbb Vezetőt, de egyelőre mégsem teszik, szintén óvatosságra intette őket. Ezt sok iráni ellenzéki úgy értelmezte, hogy a jövőbeli kompromisszum a rezsim megőrzése lehet, csupán egy gyengített formában, amely tartalmazza Izrael, az Egyesült Államok és esetleg az Öböl-államok együttműködését is.

Ha a jelenlegi kormányzati rendszert sikerülne megdönteni, milyen erők vagy személyek léphetnek a hatalom színpadára?

Hát ez nagyon érvényes kérdés, az országban nincs senki, aki el tudná vállalni ezt a felelősséget. Nincs egy közös ideál, ami mellett többséget lehetne teremteni. Számtalan ellenzéki csoport van az országban, de egyik sem lenne képes az ország vezetésére. Két évvel ezelőtt, amikor a Mahsza Amini halála miatti tüntetéseket tartották, szóba került a forradalom során elűzött sah fia, aki az Egyesült Államokban él. Most kiderült az is, hogy szoros kapcsolatot ápol Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnökkel. Talán ő a leginkább legitim, vagy ha nem is legitim, de favoritnak számító jelölt, de ő sem bírja az iráni társadalom teljes támogatását. Ilyen értelemben mindegy is, a fiatalok egyszerűen azt akarják, hogy a mostani rezsimnek legyen vége. Szenvednek az emberi jogok semmibe vétele, a nők elnyomása, a gazdasági válság miatt, de nem nagyon érdekli őket, hogy ki vezeti majd az országot.