Az Egyesült Államok egy különleges művelet keretében lelőtte saját légijárművét a húszi lázadók ellen vívott harc során.
Az amerikaiak a jemeni fővárosban, Szanaaban található célpontok ellen hajtottak végre légicsapásokat, amikor az incidens történt.
Az Egyesült Államok hadserege véletlenül saját repülőgépét lőtte le a Vörös-tenger felett – erről számolt be a BBC. Az incidens a húszi lázadók ellen irányuló katonai művelet során történt, amikor az amerikai erők légicsapásokat hajtottak végre Jemen fővárosában, Szanaaban, a lázadók fegyverraktárai és parancsnoki központjai ellen.
A lelőtt repülő egy F/A-18 vadászgép volt, amely az amerikai haditengerészet kötelékébe tartozott. A személyzet mindkét tagja időben elhagyta a gépet, egyikőjük kisebb sérüléseket szenvedett. Az amerikai parancsnokság szerint az akció során több húszi drónt és hajók ellen bevetett cirkáló rakétát is sikeresen megsemmisítettek. A parancsnokság közleményében azt is megerősítette, hogy a USS Gettysburg hajóról lőtték le a gépet, amely a USS Harry S Truman fedélzetéről szállt fel nem sokkal korábban.
A húszi lázadók a gázai konfliktus tavaly október 7-i kirobbanása óta folyamatosan célba veszik a Vörös-tengeren haladó teherhajókat, akcióikat pedig a palesztinok iránti szolidaritással indokolják. Ezek a támadások komoly fenyegetést jelentenek a globális ellátási láncokra, és januárban például az esztergomi Suzuki-gyár is kénytelen volt leállítani működését a vörös-tengeri incidensek következtében.