Ma a büszkeség napja, holnap pedig a mi hangunké!
A Pride események korlátozása a gyülekezési jog súlyos megsértését jelenti, ami mindannyiunk számára következményekkel járhat. Sokan sokszor hangoztatták már, hogy a NER újabb szintre lép, de ez a támadás valóban az egész társadalom biztonságát és szabadságát veszélyezteti. Az ilyen intézkedések nem csupán a LMBTQ+ közösség jogait támadják meg, hanem a demokrácia alapelveit is aláássák. Az elnyomás elleni küzdelem mindannyiunk közös ügye.
A számító gonoszság és az arrogancia ünnepe zajlik, miközben a világot nem értő, megismerni sem kívánó szűklátókörűség teret hódít. A Fidesz-kormány, amely 14 éven át, szinte megszakítás nélkül, kétharmados hatalommal irányít, eddig legfeljebb annyira foglalkozott a nem heteroszexuális emberek hátrányos megkülönböztetése ellen szervezett felvonulásokkal, hogy Bayer Zsolt a tévében valamilyen dörmögéssel megemlítette azokat. Most azonban, hirtelen, létfontosságúvá vált számukra a Pride eseményének mihamarabbi ellehetetlenítése, vagy legalábbis a zárt kapus rendezvényekké való átformálása.
A legutóbbit nem igazán tudom hova tenni. Tényleg azt akarják, hogy körbe-körbe vonuljunk a Kongresszusi Központban? A Mi Hazánk, amely valószínűleg éppen a kormánypárt szavazóit célozza meg a belső méréseivel – hiszen a kormány, úgy tűnik, nem éppen a legboldogabb a népszerűségével – lásd például a készpénzhasználat alkotmányba iktatására tett javaslatot – most valami nagy dobásra készül. Ők a legaktívabb feljelentők, akik már kiagyalják, milyen újabb gumiparagrafust lehetne a gyülekezési törvénybe illeszteni a 2018 óta létező szabályok mellé, hogy látszólag ne sérüljön a gyülekezés szabadsága, miközben valójában a Pride esemény teljes háttérbe szorítására törnek.
Ez nem csupán egy egyszerű szabadságkorlátozás, hanem egy olyan intézkedés, amelyet már nyíltan vállalnak. Bár próbálnak egy kis gyerekvédelmi köntöst adni neki, ez csupán átlátszó leplezés. Valójában egyetlen gyermek biztonsága sem sérül attól, hogy a Pride résztvevői az Andrássy úton vonulnak fel, és azt követelik, hogy senkit se zárjanak ki a polgári házasság jogából.
Legfeljebb néhány szülő önérzete sérül, ha az egyre nehezedő helyzetben nem tudják továbbra is a boldogan mosolygó, egymás kezét fogó embereket társadalomromboló, sátáni lényekként beállítani. Olyanokká, akiket gyűlölni kell, és akik ellen rendszeresen petíciót kell indítani orosz háttérrel rendelkező lobbioldalakon. Azokat lehet elárasztani félelmet keltő, más eseményekről készült propagandaképekkel a budapesti Pride-ról, akik soha nem tapasztalták meg az eredeti rendezvény valóságát.
Aki kimegy, jó hangulatú tömegekkel találkozik, akikből szinte mindenki átlagos öltözéket visel pár színes kiegészítővel. Olyan, mint egy sima tüntetés, csak többen vannak ott, mint a demonstrációk többségén, és általában a zene is jobb. Valóban előfordulnak tűsarkús férfiak és más extravagáns outfitek is, de az ilyesmi aligha okoz bárkinek sérülést. A hőségben póló nélkül hűsölő férfiakat vagy bikinifelsőt viselő nőket a strandon is láthatnak a gyerekek, és ott sem maradnak vissza miatta a fejlődésben. Ha pedig a több tízezres tömegben az egyik résztvevő mégis olyat villant, amit nem kéne, büntessék őt, ne az egész rendezvényt!
Kétségtelen, hogy a tisztelt urak ellenére ismét a identitáspolitika került a középpontba, miközben az infláció témája háttérbe szorul. E pillanatban, amikor a szélsőjobbos szavazók elérése és a Tisza erősödésének megakadályozása kulcsszerepet játszik, a fókuszunk eltolódik.
