A mindennapjaink rohanása gyakran a saját magunk ellen fordul, pedig ez nemcsak a lelkünkre, hanem az egészségünkre is káros hatással van. Érdemes lenne egy pillanatra megállni és átgondolni, mennyire fontos a belső egyensúly megőrzése.
A mai társadalomban a rohanás szinte természetes életformává vált, még akkor is, ha nincs rá valódi okunk. De akkor mi áll a jelenség hátterében? Hogyan alakították ki az evolúciós beidegződések, a technológiai fejlődés és a normák ezt a sietős, senkinek sem komfortos életmódot?
Reggel az ébresztő megszólalása után rohanunk a fürdőszobába, a buszra vagy autóval száguldozunk a forgalomban, sietünk az ebéddel, sietve trappolunk a munkahelyünk folyosóján a kávénkért - a hétköznapi rohanásunk pedig a hétvégi bevásárláskor, a vasárnapi ebéd elkészítésekor, de még a gyerekek lefektetésekor is felüti a fejét a mindennapjainkban.
A modern társadalmakban a folyamatos rohanás és a napirendek túlzsúfoltsága már szinte a mindennapok része lett. Olyannyira hozzászoktunk ehhez a tempóhoz, hogy gyakran sietünk, még akkor is, ha valójában nincs is sürgős teendőnk. E jelenség mögött azonban nem csupán a megszokás áll, hanem mélyebb pszichológiai és evolúciós okok is rejlenek. Mi formálta ezt a jelenséget, és milyen hatással van ez életminőségünkre? Az emberi történelem során az idővel való versenyzés sokáig a túlélés egyik kulcseleme volt, hiszen az erőforrásokért folytatott harc során a gyorsaság és a hatékonyság döntő szerepet játszott. Ma azonban, amikor a legtöbbünk számára a mindennapi élet nem a túlélésről szól, ez a rohanás inkább stresszt és feszültséget generál, mintsem valódi előnyöket biztosítana. Az állandó időnyomás következtében nemcsak a fizikai, hanem a mentális jóllétünkre is negatívan hat. A folyamatos sietség elhomályosítja a pillanat szépségeit, és csökkenti a kapcsolatok minőségét, hiszen alig jut idő a valódi kapcsolódásra. Az életminőségünk javítása érdekében érdemes lenne tudatosan lassítani, és értékelni a pillanatok szépségét, hiszen a nyugalom és a tudatosság éppen annyira fontos a boldog élethez, mint a hatékonyság.
A modern világ felgyorsult ritmusának okait hosszasan lehetne boncolgatni, de kétségtelen, hogy a társadalmi elvárások és a folyamatos termelékenységre való fókuszálás kulcsszerepet játszik ebben a jelenségben. Ez a gondolkodásmód, amely mára szinte észrevétlenül belénk ivódott, az ipari forradalom korában kezdett el teret hódítani, amikor a termelési teljesítmény és az emberi értékek közötti kapcsolat átalakult, és a munka eredményessége lett a mérce.
A "folyamatos cselekvés" mentalitása mára már szerves részévé vált a kultúránknak. Ennek következtében gyakran ösztönösen pörgetjük magunkat, még akkor is, amikor talán jobb lenne megállni és pihenni. Az üresjáratokat hajlamosak vagyunk lustaságnak tekinteni, holott ezek fontos pillanatok a feltöltődéshez és a kreatív gondolkodáshoz.
Persze a modern kor vívmányai és a technológia fejlődése is komoly nyomot hagyott a viselkedésünkön, hiszen az okostelefonok és a 24/7-es elérhetőség érzése még inkább felgyorsította az életünket. Az azonnali válaszadások, értesítések és határidők állandóan a fókuszunkat követelik. Ennek következményeként sokan úgy érzik, hogy minden pillanat számít, és nincs helye tétlenkedésnek. Ez a rohanás pedig az életünk összes más területére hatással lehet.
A technológia hatása mellett a közösségi média, amelyet gyakran kritizálnak, sem mentes a felelősségtől. A Facebook és a TikTok világában könnyen hajlamosak vagyunk összehasonlítani saját életünket másokéval. A sikeres és aktív élet ideálja gyakran nyomást gyakorol ránk, hogy versenyezzünk azokkal, akik azt sugallják, hogy folyamatosan elfoglaltak, fontosak és mindig a csúcson állnak. Ez a jelenség, amit „fear of missing out”-nak, azaz FOMO-nak hívunk, arra sarkall bennünket, hogy olyan mértékben próbáljunk teljesíteni, hogy az már jóval meghaladja a valós szükségleteinket.
Itt jön képbe a rendkívül elterjedt multitasking fogalma, amelyet hosszú időn át a hatékonyság fokozásának eszközeként tartottak számon. Azonban a legfrissebb kutatások azt mutatják, hogy ez a megközelítés inkább rontja a teljesítményt, és jelentősen növeli a stressz szintet, ahelyett, hogy elősegítené a munkavállalók produktivitását. Ennek ellenére sokan még mindig úgy vélik, hogy az időgazdálkodás érdekében elengedhetetlen, hogy egyszerre több feladatot végezzenek. Így hát, ha csak az irodában egyik helyről a másikra sétálnak, máris száguldanak, mintha ezzel bizonyítanák, hogy mennyire elfoglalt és fontos személyek.
Temérdek más oka is lehet annak, hogy azt érezzük, állandóan rohannunk kell, amelyek között fontos kiemelni az idő szubjektív érzékelését is. A modern társadalmakban az időt lineárisan, mérhető egységekben fogjuk fel, szemben a premodern kultúrákkal, amelyek ciklikus időszemlélettel éltek (pl. évszakok váltakozása). Az órához kötött idő azt az illúziót kelti, hogy az idő mindig kevés, és ezt a szubjektív érzést a technológiai fejlődés csak felerősítette.
Az evolúció dinamikus folyamata elengedhetetlen része az emberi fejlődésnek. A túlélés érdekében az embereknek folyamatosan alkalmazkodniuk kellett, így a gyors reakciók és a hatékonyság kiemelkedő előnyöket biztosítottak számukra.
Bár a mai világban már nem gyakori, hogy életünkért harcolnunk kell, az evolúciós örökségünk továbbra is mélyen gyökerezik bennünk.
A rohanás gyakran azt az illúziót kelti bennünk, hogy mi irányítjuk az életünket. Amikor elfoglaltak vagyunk, hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy hasznosan töltjük el a napjainkat, még ha a tevékenységeinknek valójában nincs is valós eredménye. A stressz, különösen ha tartós, jelentős szerepet játszhat ebben a sietős életformában. Sok ember úgy próbálja kezelni a belső feszültségeit, hogy folyamatosan elfoglalja magát különféle tevékenységekkel, ezzel elkerülve a valódi problémákkal való szembenézést - írja a Medium.
A történelem során azonban nem mindig volt ez így. A mezőgazdaságra épülő társadalmakban az emberek az évszakokhoz igazították a munkájukat, és az időt nem mérte pontos óra. Az ipari forradalom azonban megváltoztatta ezt: a gépek tempója és a munkaidő pontos beosztása új ritmust hozott. Ezt fejelte meg a kapitalista gazdaságok felfogása, miszerint az idő pénz. Ez a gondolkodásmód aztán arra ösztönte az embereket, hogy az időt erőforrásként kezeljék, amelyet maximálisan ki kell használni, a "több munka = nagyobb siker" elve pedig máig meghatározza a társadalmi normákat.
De kell nekünk az, hogy az állandó rohanás miatt kiégjünk, stresszesek legyünk, ami az alvásra és az egészségünkre is káros hatást gyakorol? Tényleg megéri, hogy elhanyagoljuk a személyes kapcsolataikat, ami miatt magányosak és elégedetlenek leszünk? Aligha.
