A kisgyerekkori emlékek hiánya egy izgalmas és összetett jelenség. Az agyunk fejlődése során, különösen az első néhány évben, a memóriánk még nem áll készen arra, hogy tartós emlékeket rögzítsen. Az agy bizonyos részei, mint például a hippokampusz, amely

Felnőtt szemmel nézve egy-két éves kisgyereknek lenni könnyű. Csak esznek, alszanak, nem kell kitalálniuk, hogy mit vegyenek fel, vagy mi legyen a vacsora. Ha pedig valami nem tetszik nekik, elég, ha sírnak, jön valaki és ad nekik enni, ha pedig nem elégedettek az étellel, akár a földhöz vághatják.

Ahogy felnövünk, sokszor elfeledkezünk a gondtalan gyermekkorunkról. Sigmund Freud 1905-ben a gyermekkori amnézia kifejezést használta erre a jelenségre. Fontos megjegyezni, hogy ez nem egyfajta emlékezetkiesés, hanem egy teljesen természetes folyamat, amely minden gyermek életében megfigyelhető.

A legtöbb felnőttnek nincsenek emlékei két-három éves kora előttről, mondta a Guardiannek Qi Wang, a Cornell Egyetem professzora. Hétéves korunkig csupán foltokban emlékszünk életünk eseményeire. Sokáig a kutatók is az gondolták, hogy a kisgyerekek agya nem elég fejlett ahhoz, hogy elraktározza az emlékeket, azonban egy, a nyolcvanas években készített tanulmány szerint kétéves kortól kezdve keletkeznek emlékek a gyerekek agyában, és azokra több hónap után is vissza tudnak emlékezni. Emellett a gyerekkori traumákat elszenvedők nagyobb arányban esnek később depresszióba, így nehéz azt elképzelni, hogy abban a korban az agy ne lenne elég fejlett az emlékek kialakításához. Cristina Alberini, a New York-i Egyetem idegtudományi professzora azt vizsgálta ezzel kapcsolatban:

Hogyan lehetséges, hogy egyes események, amelyeket már régóta elfelejtettünk, még mindig befolyásolják életünket?

Az állatoknál és az embereknél is az agynak ugyanazon része a felelős a hosszútávú memória kialakításáért és raktározásáért, ez pedig a hippokampusz. Alberini szerint a gyermekkori amnézia a hippokampusz fejlődéséből eredhet. "Ha a gyerekek kora gyermekkorban nehéz helyzeteket élnek meg, talán nem emlékeznek a konkrétumokra, de az agyuk az adott tapasztalatnak megfelelően alakul" - mondta.

Az emlékeink kialakulására nem csupán az agyunk működése van hatással, hanem a neveltetésünk és a kultúra is. Egy érdekes kutatás szerint az amerikaiak 3,5 éves koruk körül kezdenek felidézni gyermekkori pillanataikat, míg a kínai emberek esetében ez a korhatár fél évvel későbbre tolódik. Ennek hátterében az áll, hogy az ázsiai kultúrákban nem az egyén különlegessége a középpontban, hanem a társas kapcsolatokban betöltött szerep. Ez a különbség rávilágít arra, hogyan formálja a környezetünk a memóriánkat és az emlékeinket.

A maoriak emlékezetének különlegessége már az amerikaiakét megelőzi, ami a kulturális környezetükre vezethető vissza – állítja Elaine Reese, az Otagói Egyetem professzora. Ő úgy véli, hogy a maori hagyományok szóbeli átadása kulcsszerepet játszik a féléves eltérés magyarázatában. A professzor kutatásai során megfigyelte, hogy a vizsgált tizenévesek gyakrabban osztották meg családi múltjuk emlékeit, ami hozzájárul a gazdagabb emlékezeti élményekhez. Továbbá, a nagycsaládos háttér is jelentős hatással van arra, hogy a gyerekek korábbi emlékekkel rendelkeznek saját gyermekkori élményeikről.

Reese így foglalta össze tapasztalatait: "Tudjuk, hogy a gyerekek már hat hónapos koruktól kezdve képesek mentális képet alkotni valamiről, ami az előző napon vagy héten történt. Ezt a mentális képet átvenni és szavakkal leírni az, ami nagyon fontos ahhoz, hogy egy életen át megőrizzék ezt az emléket."

Az agyunkban tárolt emlékek nem pusztán digitális fájlok, mint amilyeneket a számítógépekben találunk. Amikor egy emléket előhívunk, az nemcsak felidéződik, hanem erősebbé is válik. Reese szerint viszont minden egyes visszaemlékezéskor hajlamosak vagyunk módosítani az eredeti eseményeket. Egy 2018-as kutatás során a résztvevők 39 százaléka a kétéves korából vagy még korábbi időkből idézett fel első emlékeket. A szakértők úgy vélik, hogy ez a korai emlékekre való visszaemlékezés valószínűtlen, és valószínűbb, hogy ezek az emberek egy kép vagy történet hatására alakították ki magukban az emléket.

Ám ha valahol elraktározzuk a nagyon korai emlékeket is, miért nem tudjuk visszaidézni őket? Alberini feltételezése szerint a korai, fel nem idézett emlékek olyan sémákként működhetnek, amelyekre a felnőttkori emlékek épülnek. Mint egy ház alapjai, ezek rejtve maradnak, de létfontosságúak.