Miután a halál szele átsuhant felette, az olimpiai bajnok úgy érezte, mintha elvesztette volna önmagát.
Két hónapja jelentette be visszavonulását, azóta viszont csak hatalmas ürességet érez, és nem találja a helyét az életben Daniel-André Tande, a norvégok olimpiai bajnok, világbajnoki ezüstérmes síugrója.
A fiatal sportoló, aki mindössze 30 éves, életében egy három és fél évvel ezelőtti tragikus baleset okozott súlyos törést. 2021. március 25-én, egy planicai verseny bemelegítő ugrásai során, váratlanul elvesztette az egyensúlyát, és körülbelül 100 km/h sebességgel csapódott a földbe, mozdulatlanul csúszva le a pályán. Edzője elmondása szerint fél órán keresztül attól félt, hogy tanítványa életét vesztette. Ám a norvég fiú, miután néhány napig kómában volt, végül felépült, és pár hónappal később visszatért a sport világába.
De többé már nem volt olyan, mint régen.
Ébredésem után hirtelen tudatosult bennem, hogy azon a napon a halál árnyékával néztem szembe, és valami mélyen gyökerező lelki gát alakult ki bennem. Sok alkalommal sikerült átlépnem rajta, de minden egyes alkalommal egyre inkább megerősödött. Végül a félelem győzedelmeskedett, és elnyelte a bátorságomat.
- Fejtsd ki részletesebben, Tande! - kérte.
Miután lezárta sportpályafutását, amely nemcsak szenvedélyt, hanem életének középpontját is jelentette, mély depresszióval és a jövőbeli karrierlehetőségek hiányával néz szembe.
A korábbi síugró az NRK norvég televízióban adott interjújában osztotta meg tapasztalatait a mindennapi élet kihívásaival kapcsolatban, amelyek számára úgy tűnnek, mint egy végtelen akadálypálya.
"Annyira kevés dolgom van minden nap, hogy nehezen tudok felkelni az ágyból. Aztán ha megteszem, egész nap a kanapén fekszem. Nincsenek terveim, a jövőt pedig az ürességgel és a sötétséggel társítom" - mesélte.
A legnagyobb kihívás számára az, hogy nem volt felkészülve a civil életre, és hirtelen kellett szembesülnie a valósággal. Az a tény, hogy a munkaerőpiacon korlátozottak a lehetőségei, mivel a sportkarrierje mellett háttérbe szorította a tanulmányait, jelentős nehézséget jelent számára.
Felismerte, hogy a múltban diszlexiával harcolt, és ez az írás és olvasás terén egész életében kihívásokat jelentett számára.
"Gyűlöltem az iskolát. Az egyetlen hely, ahol igazán önmagam lehettem, az a síugrósánc volt. Ahogy teltek az évek, nem gondoltam a múló időre. De végül is, a karrier nem tart örökké" - vallotta be.
Szerencsére a Norvég Síszövetség nem hagyta magára, felvette a "Neste steg" (Következő lépések) programba, amelynek célja, hogy támogassa a korábbi sportolókat az új szakmai út megtalálásában.
A programot rendkívül hasznosnak találom, ezért felvettem vele a kapcsolatot. Ennek köszönhetően lehetséges, hogy egy hónap múlva az út sokkal simábbnak és könnyebbnek fog tűnni, mint jelenleg.
„Tedd egyedivé a szövegedet” – mondta az, akinek a szóban forgó fény az alagút végén reményt hoz, hiszen még mindig a munkanélküliek nyilvántartásában szerepel.
