Ő volt az első, aki azt hangoztatta, hogy a vendég mindig joggal vélekedik. | 24.hu

César Ritz története olyan, mint egy varázslatos mese, ugyanakkor a befejezése inkább a Grimm fivérek sötét meséit idézi. A főszereplő nem csupán a legkisebb fiú, hanem a tizenharmadik, utolsó gyermekként érkezett a világra egy apró svájci faluban 1850. február 23-án. Noha 12 évesen jezsuita iskolába adták, hamar világossá vált, hogy az elméleti tudományok nem az ő terepe. Két év elteltével már egy közeli városka szállodájában dolgozott, ahol főnöke állítólag azzal bocsátotta el, hogy az ifjú César a szállodai élethez nem tud felnőni. Ekkor kezdődött el kalandos útja, amely nemcsak a sikerhez, hanem sokszor az árnyékokhoz is vezetett, mint ahogyan a mesékben a hősök sorsa is gyakran fordulatos és kiszámíthatatlan.

Nem fog előre jutni a szállodaiparban, mivel hiányzik belőle az a különleges érzékenység és intuíció, ami elengedhetetlen ezen a területen.

A fiatalember az 1867-es párizsi világkiállítás vibráló légkörében keresett új lehetőségeket. A francia fővárosban fokozatosan, kitartó munkával emelkedett a legelőkelőbb éttermek főpincéri posztjára. E közben számos értékes kapcsolatot alakított ki, nemcsak a szállodaipar berkeiben, hanem a felső tízezer és a művészvilág elitjében is. Kapcsolati hálója az 1873-as bécsi világkiállítás idején tovább bővült, amikor több uralkodócsalád tagja is szorosabbra fűzte a viszonyát vele.

A 19. század utolsó harmada a turizmus kialakulásának izgalmas időszaka volt. Ekkoriban az európai társadalmi elit tagjai gyakran vándoroltak szállodáról szállodára, élvezve a különböző éghajlatok kínálta lehetőségeket: télen a napfényes francia Riviérán, nyáron pedig a hűs svájci hegyekben pihentek. Ritz 1873 telén csatlakozott ehhez az életmódhoz, amikor a nizzai Grand Hôtel éttermének menedzsereként vállalta a kihívásokat, majd a nyári hónapokat egy svájci szálloda igazgatójaként töltötte el, hozzájárulva a korabeli turizmus virágzásához.

Ekkor kezdett igazán megmutatkozni az a kreativitás és elkötelezettség, amely elengedhetetlen egy elegáns szálloda vezetőjének: egy hideg téli napon, amikor a fűtésért felelős kazán cserbenhagyta az épületet, tűzön átmelegített téglákkal és virágcserepekkel oldotta meg a fűtési problémát. Az egész helyzethez olyan színes és lebilincselő keretet varázsolt, hogy a vendégek nem csupán kényelmetlenségként, hanem izgalmas kalandként élték meg az eseményeket.

A fenti időszakban a luzerni Grand Hotel vendégeként tartózkodott a szálloda tulajdonosa, aki 1878-ban felkérte a hotel igazgatói posztjára. Ekkor Monacóban is megkeresték, hogy a hasonló nevű szállodát vezesse. Mindkét szálloda gyorsan a kontinens legnevesebb intézményei közé emelkedett. Ritz nemcsak a bevételek növelésében jeleskedett, hanem a munkatársak motivációját fokozó innovatív rendszereivel is hozzájárult a hatékonysághoz. Az 1880-as évek során egyre több lehetőséget kapott, és idővel tucatnyi luxusszálloda irányítását látta el Európa-szerte. Élete folyamán folyamatosan úton volt, hiszen egy-egy helyszínen csupán néhány napot töltött, mindent bőröndből irányítva.

Ekkor már volt saját étterme és szállodája is, de ahhoz, hogy a maga elképzeléseit egy minden igényt kielégítő luxusszállodában valósíthassa meg, külső befektetőre is szüksége volt, aki Alfred Beit dél-afrikai milliomos képében érkezett meg. Első saját tervezésű hotelje Rómában nyílt meg, és rögtön átírta mindazt, amit a vendégek egy luxusszállodától elvártak: ez volt például az első hotel, amelyben minden szobához saját fürdőszoba tartozott, de Ritz a berendezést, a grandiózus közösségi tereket is elképesztő gondossággal tervezte meg, ahogy arra is odafigyelt, hogy az étteremben az éppen legdivatosabbnak számító gasztronómiai trendek szerint állítsák össze az étlapot.

A következő évek során folyamatosan nyíltak meg az újabb Ritz szállodák Európa városaiban: 1898-ban Párizsban, 1905-ben Londonban, majd 1906-ban Madridban, mindegyik helyszín a lenyűgöző eleganciájával és páratlan luxusával felülmúlta a versenytársakat. A Ritz sikerének titka azonban nem csupán a fényűző megjelenésben rejlik, hanem abban az alapvető hozzáállásban, amely a vendégek iránti elkötelezettséget tükrözi.

Mindig légy nyitott a vendégek kéréseire, még akkor is, ha azok a legmerészebb álmokba vezetnek, mint például a Hold megszerzése! A próbálkozás mindig értékes, és bőven lesz időd később megosztani velük, miért voltak a kérések talán túlságosan ambiciózusak.

- szól egyik mondása, de ő volt az, aki először tudatosan megfogalmazta azt az alapelvet, miszerint "A vevőnek mindig igaza van!" Jelentős újítása abban rejlett, hogy észrevette, vendégei a nagy jólét közepette gyakran unatkoznak, ezért különféle programokat, kirándulásokat, bálokat és piknikeket szervezett számukra. Képes volt egyszerre odaadó tisztelettel hajbókolni, szinte uralkodóknak kijáró módon, miközben ügyesen manipulálta őket, mint egy hisztis kisgyereket, akit könnyen meg lehet győzni a kedvéért.

César Ritz rendkívül érzékeny volt a tisztaság és a higiénia iránt, és elvárta alkalmazottaitól, hogy minden apró részletre figyeljenek, még a legeldugottabb sarkokat is alaposan kitakarítsák. Főnökként sokkal szigorúbb volt, mint vendéglátóként, és a 20. század első éveiben a hatalmas nyomás alatt a helyzet csak tovább romlott: perfekcionizmusa mániákus vonásokká fejlődött. Végül ő maga sem bírta elviselni azt az ütemet, amit diktált, és miután idegösszeomlása következett be, 1902-től fokozatosan visszavonult a vállalat és a szállodák irányításából. Halála előtt, 1918-ban, az utolsó tíz évét már Svájcban töltötte, sosem hagyva el az országot. Cége, számos szállodája és az általa bevezetett új normák azonban túléltek, és már életében is "a szállodások királya, a királyok szállodása" néven vált ismertté.