A város megbénult, mert a lakói nem tettek hűségesküt Károly király előtt.


A Kanada északnyugati részén, Yukonban található Dawson City megköveteli a polgármestertől és a tanácstagoktól, hogy eskütételkor hűséget fogadjanak az uralkodónak, jelen esetben Károly királynak. Amíg az eskütétel meg nem történik, az újonnan választott tisztviselők nem hozhatnak hivatalos döntéseket, így Yukon második legnagyobb településének kormányzása megrekedt. Ha 40 napon belül nem teszik le az esküt, akkor a győzelmüket "semmisnek kell tekinteni".

A Sky News a figyelemfelkeltő eset kapcsán hangsúlyozza, hogy a városi választásokra október 17-én, tehát 37 nappal ezelőtt került sor. Ennek fényében a győztes testületnek mindössze 3 nap áll rendelkezésére, hogy revideálják eddigi álláspontjukat.

Az új tanács hivatalos döntéseket csak akkor hozhat, amikor a helyzet végre tisztázódik.

A kanadai Global News úgy tudja, a város megválasztott polgármestere, Stephen Johnson a The Canadian Pressnek elmondta, hogy az eskü elutasítása egy őslakos tanácstag melletti szolidaritásból történt.

Johnson elmondta, hogy ő és három másik tanácstag megtagadta az eskütételt, szolidaritásból egy negyedik tanácstaggal, Darwyn Lynnnel, aki a beiktatási ceremónia reggelén bizonytalanságát fejezte ki.

Johnson kifejtette, hogy Lynn a Tr'ondek Hwech'in First Nation tagja, amely a Dawson városának otthont adó őslakos nép. A Yukon Statisztikai Hivatal adatai szerint Dawson City népessége körülbelül 2400 főre tehető. A közösség hivatalos weboldala hangsúlyozza, hogy a település az 1896-ban kezdődött, világszerte ismert Klondike-aranyláz középpontjában helyezkedik el. E nép történetében komoly fordulatot jelentett, amikor közel 17 000 új telepes érkezett, hogy részesedjen a Klondike folyó mentén felfedezett, több millió dollár értékű arany kincsek bányászatából, ami a Tr'ondek Hwech'in nép kitelepítéséhez vezetett.

"Lynn kifejezte, hogy nem tölti el jó érzéssel az, hogy hűséget fogadjon a koronának az őslakos népekkel kapcsolatos történelme miatt, és a tanács úgy döntött, hogy támogatja őt" - fejtette ki a megválasztott polgármester.

„Amit teszünk, az nem Károly király őfelsége iránti tiszteletlenségből ered. Nem is a korona elhagyása a célunk. Ezzel csupán azt kívánjuk kifejezni, hogy a város minden lakosát képviseljük” – nyilatkozta a polgármester, magyarázatot adva arra, miért nem tesznek esküt a király mellett.

A tanács felvette a kapcsolatot a yukoni hatóságokkal, érdeklődve arról, lehetőség van-e alternatív eskü tételére. Jelen pillanatban azonban a hatóságok még nem adtak hivatalos visszajelzést a kérdésre.

Related posts