Philippe Legrain: Európa nem halogathatja tovább a cselekvést, és így lehetősége van a fegyverkezésének finanszírozására.

Üdvözöljük az "On the Other Hand" rovatban, ahol az egyedi nézőpontok találkoznak! Itt a szerzők eltérő véleményeit ismerheti meg, amelyek nem mindig tükrözik a Portfolio szerkesztőségének hivatalos álláspontját. Ha szeretné megosztani gondolatait a témával kapcsolatban, bátran küldje el írását a [email protected] e-mail címre. A megjelent írásokat itt találja meg.

Amennyiben a helyzet így alakul, a kulcsfontosságú kérdés az, miként teremtik elő a forrást a katonai fejlesztések növeléséhez, különösen egy olyan időszakban, amikor Európa gazdasága hullámvölgyben van, az állami költségvetés feszített, és számos választópolgár nem szívesen támogatná az egyéb közkiadások csökkentését.

A kihívás mértéke valóban ijesztő. Oroszország gazdasága háborús alapokon áll, hadserege harcedzett, és a nukleáris fegyverek hatalmas készletével rendelkezik. Bár Oroszország gazdasága eltörpül Európáé mellett, a Stratégiai Tanulmányok Nemzetközi Intézetének nemrégiben készült jelentése szerint Oroszország tavalyi katonai kiadásai (462 milliárd dollár) magasabbak voltak, mint Európáé (457 milliárd dollár) a vásárlóerővel kiigazított adatok szerint.

Európa nagyhatalmai nehezen tudták teljesíteni a NATO korábban elfogadott, békeidőszakra vonatkozó célkitűzését, miszerint a GDP legalább 2%-át védelmi célokra kell költeni. Franciaország és Németország tavaly ennél alig többet tudott teljesíteni, míg az Egyesült Királyság a GDP 2,3%-át fordította erre a célra. Ezek a számok szánalmasan elégtelenek egy olyan időszakban, amikor újra háború van a kontinensen, és Európának saját biztonságáról kellene gondoskodnia.

Trump azt kívánja, hogy a NATO európai tagjai a bruttó hazai termékük 5%-át fordítsák védelmi költségeikre. Eközben Mark Rutte, a NATO főtitkára hangsúlyozta, hogy a szükséges védelmi kiadások "3%-nál jelentősen magasabbak" kell, hogy legyenek.

Lengyelország már a GDP 4%-át meghaladó összeget fordít katonai kiadásaira, és ambiciózus célja, hogy ezt az arányt 5%-ra növelje. Más, a frontvonalhoz közeli országok, mint például Észtország és Litvánia, szintén jelentős lépéseket tesznek ezen a téren. Most itt az idő, hogy Európa többi része is kövesse a példájukat, és prioritásként kezelje a védelmi költségeket.

De hogyan finanszírozzák ezt? Mivel az európai gazdaságok stagnálnak, és sok európai küzd anyagi gondokkal, a kormányok nem szívesen emelnek adót vagy csökkentik a jóléti kiadásokat. Bár ilyen intézkedésekre végül mégis szükség lehet, a politikailag kézenfekvő megoldásnak egyelőre a hitelfelvétel számít. Ennek gazdasági értelme is lenne, hiszen a magasabb védelmi kiadások valójában Európa jövőjébe való befektetést is jelentik.

Valóban, a magas államadósság, az uniós költségvetési keretek és a belpolitikai akadályok számos ország számára megnehezítik a hitelfelvétel növelését. Azonban létezik legalább három lehetőség, amelyekkel enyhíthetjük ezeket a korlátozásokat. Az első javaslat az lenne, hogy a védelmi célú beruházások ne essenek az EU költségvetési szabályainak hatálya alá, amelyek általában a GDP 3%-ára korlátozzák a kormányzati eladósodást. Tavaly az Európai Bizottság túllépési eljárást indított Lengyelország ellen, amely jogosan hivatkozott arra, hogy a megnövelt hitelfelvétel elengedhetetlen volt az ország, valamint Európa védelméhez a fokozódó orosz fenyegetésekkel szemben.

Örömmel tapasztalhatjuk, hogy Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke, úgy tűnik, hajlandó figyelembe venni a lengyel álláspontot.

Azt javasolják, hogy aktiválják a Stabilitási és Növekedési Paktum különleges záradékát, amely lehetővé teszi a magasabb hitelfelvételt válsághelyzetekben, hogy támogathassák a védelmi beruházások növelését. Bár Németország és más, költségvetési szempontból mérsékelt országok korábban ellenálltak az ilyen irányú rugalmasság bevezetésének, a február 23-i német választások után ez a hozzáállás megváltozhat, mivel az ország késlekedve ismerte fel a sebezhetőségeit.

Mivel Németországban alacsony az államadósság és költségvetési hiány mértéke, az EU fiskális szabályai nem akadályoznák meg abban, hogy több hitelt vegyen fel gyenge védelmi képességeinek korszerűsítésére. A saját alkotmányos adósságféke azonban megbénítja, amelyet 2009-ben Angela Merkel akkori kancellár vezetett be, és amelyet az ország nagyhatalmú alkotmánybírósága agresszívan be is tartat. A választások után azonban nagyobb nyitottság mutatkozhat ezen intézkedés módosítására is.

A költségvetési szabályok mellett más tényezők is korlátozzák a gazdasági mozgásteret, különösen a kötvénypiacok helyzete. Franciaország államadóssága már most a GDP 110%-át túllépi, és a párizsi kisebbségi kormány számára nehézséget okozott egy olyan költségvetés elfogadása, amely a jelenlegi 6,1%-os jelentős költségvetési hiányt csökkenteni tudná. Az ország politikai instabilitása tovább súlyosbította a helyzetet, megnövelve a német állampapírokhoz képest fizetendő felárat. Érdekesség, hogy a francia államadósság kamata tavaly rövid időre még Görögországét is meghaladta.

A második opció a megnövelt hitelfelvétel előtti akadályok leküzdésére az, ha az európai országok közösen vesznek fel hitelt a védelmi kapacitásokba történő egyszeri beruházás finanszírozására, ahogyan azt Emmanuel Macron francia elnök javasolta. Erre már van precedens: az EU 750 milliárd eurós (782 milliárd dollár), a Covid utáni helyreállítást célzó alapja.

Egy újabb, 500 milliárd eurós (az EU GDP-jének 3%-át képviselő) közös hitelfelvétel jelentős támogatást nyújthatna a tagállamok védelmi költségvetéseihez. Ez a lépés elősegíthetné az európai védelmi beszerzések hatékonyabbá tételét, és potenciálisan hozzájárulhatna az európai védelmi ipar megerősítéséhez is.

A bökkenő az, hogy Orbán Viktor magyar miniszterelnök nyíltan Putyin-párti, míg négy másik EU-tagállam (Ausztria, Írország, Ciprus és Málta) hivatalosan semleges maradt Oroszországgal szemben. Ráadásul a költségvetési szempontból takarékos észak-európai országok eddig vonakodtak attól, hogy további uniós hitelfelvételt engedélyezzenek.

Egy lehetséges alternatíva az lehetne, hogy a cselekvésre kész kormányok egy olyan koalíciót alakítanának, amely létrehozna egy különleges célú pénzügyi eszközt, függetlenül az EU-tól. Ez az eszköz közös kötvények kibocsátására lenne hivatott, amelyek mögött a részt vevő államok garanciái állnának. Ez a megoldás nemcsak az EU-n belüli ellenálló tagállamokat kerülné meg, hanem lehetőséget adna a nem EU-tag védelmi partnerek, mint Norvégia és az Egyesült Királyság részvételére is. A viszonylag új brit munkáspárti kormány különösen vonzónak találhatná ezt a megoldást, figyelembe véve a hazai költségvetési korlátait.

A hitelfelvételüket megnövelni kívánó szereplők előtt álló harmadik lehetőség a hitelkörnyezet bővítése lehet, amelyet az Európai Beruházási Bank (EIB) nyújthat. Jelenleg az EIB már finanszíroz olyan kettős felhasználású projekteket, mint a drón- és műholdgyártás, de most 19 uniós kormány állásfoglalása alapján felmerült az igény arra, hogy az EIB kapjon zöld utat a teljesen katonai célú fejlesztések, például harckocsik és lőszerek előállításának támogatására is.

Bárhogyan is oldják meg a finanszírozás kérdését, Európának most kell újrafegyverkeznie.

A védelmi költségek emelése Ukrajna vereségének megakadályozása és az orosz agresszió szélesebb spektrumának visszaszorítása érdekében sokkal gazdaságosabb megoldás, mint egy teljes körű háború kirobbantása.

Ellenkező esetben, ahogy Rutte figyelmeztet, az európaiaknak meg kell tanulniuk oroszul, vagy Új-Zélandra kell költözniük.

Philippe Legrain egy neves közgazdász és író, aki elsősorban a globális gazdaság és a bevándorlás témáira összpontosít. Munkássága során számos fontos kérdést vetett fel a gazdasági politikák és a társadalmi hatások összefüggéseivel kapcsolatban. Legrain érvei gyakran kihívást jelentenek a hagyományos nézeteknek, és arra ösztönöznek, hogy új szemszögből vizsgáljuk meg a gazdasági folyamatokat. Munkái nemcsak tudományos körökben, hanem a szélesebb közönség számára is elérhetők, hiszen stílusa világos és érthető, ami lehetővé teszi, hogy komplex témákat is könnyedén feldolgozzon.

Közgazdászként a London School of Economics Európai Intézetének vezető vendégkutatójaként tevékenykedik. Emellett ő az Open Political Economy Network (OPEN) nemzetközi gondolkodóközösség alapítója is. 2011 és 2014 között az Európai Bizottság elnökének gazdasági tanácsadójaként dolgozott, ahol kulcsszerepet játszott a gazdasági stratégiák kidolgozásában. Kutatásai elsősorban az európai politikai gazdaságtan, a migráció és a globalizáció kihívásainak mélyebb megértésére irányulnak.