Szomorú hír érkezett Amerikából: ha a pletykák valóra válnak, úgy tűnik, hogy a háború még jó ideig nem ér véget.
Oroszország hivatalosan a tárgyalások iránti szándékát hangoztatja Ukrajnával, azonban Moszkva olyan irreális előfeltételeket támaszt, amelyek megnehezítik a diplomáciai folyamat elindítását. Az amerikai Institute for the Study of War (ISW) legújabb elemzése szerint ennek mögött az a valódi szándék áll, hogy az orosz fél nem a kompromisszumos békére törekszik, hanem Kijev teljes behódolását szeretné elérni.
Az amerikai think-tank friss elemzésében Szergej Lavrov orosz külügyminiszter szavait veszi górcső alá, aki szerintük azt mondta egy interjúban, hogy Moszkva nem fog tárgyalni Ukrajnával, amíg Kijev fel nem adja azon célját, hogy visszaszerezze teljes területét az 1991-es határain belül.
Az ISW elemzése szerint Oroszország "ultimátumként" kezeli ezt a célt és irreális, nemzetközi jogot sértő előfeltételeket szab a tárgyaláshoz, kifejezetten azzal a céllal, hogy ellehetetlenítse a diplomáciát.
Az amerikai agytröszt véleménye szerint az oroszok ezzel a lépéssel arra akarják ösztönözni a nyugati országokat, hogy legitimálják az ukrajnai területek orosz megszállását, ami csupán Moszkva érdekeit szolgálja.
A ISW kitér arra: Lavrov és más orosz tisztviselők is beszéltek arról korábban, hogy nem fogadják el legitim tárgyalási kiindulópontnak azt, hogy Ukrajna vissza akarja állítani területi egységét.
Az amerikai agytröszt elemzései alapján arra a következtetésre jutottak, hogy Oroszország célja Ukrajna teljes körű kapitulációjának elérése, és hajlandóságot mutat bármilyen kompromisszumra.
Lavrov a TASZSZ-nak adott interjújában kifejtette, hogy más orosz tisztviselőkhöz hasonlóan ő is úgy véli, hogy Ukrajna nem tudja visszaszerezni a megszállt vagy "annektált" területeit. Azonban nem tett említést arról, hogy Moszkva célja a teljes ukrán terület megszállása, illetve arról sem, hogy hajlandók lennének tárgyalásokra, amíg Ukrajna nem adja meg magát. Közben a Kreml az utóbbi hetekben egyre inkább azt sugallja, hogy csökken az érdeklődésük Donald Trump béketervei iránt. Ez alapján valószínű, hogy Ukrajna haderejének gyengülése miatt az orosz fél nagyobb területeket kívánna megszerezni, mint csupán az eddig "annektált" öt ukrán megyét.