Rózsa György hirtelen rosszul lett, miközben a Balaton hűsítő vízében pihent. A művész stroke-ot kapott, ami miatt sürgősen kórházba szállították. A helyzet komolysága miatt mindenki aggódik érte. A hírek szerint orvosi ellátásban részesül, és a családja

Rózsa György nyaralás közben kapott stroke-ot, éppen amikor a Balaton vizében fürdött. Szerencsére többen is meghallották a segélykiáltását, és a mentők is gyorsan kiértek.
Rózsa György a Story magazinnak mesélte el, hogy néhány hónappal ezelőtt súlyos stroke-ot szenvedett el, miközben lányával és unokájával együtt pihent a Balaton partján.
"Csilla mondta, hogy a kisfiával kimennek a partra, én viszont még a vízben maradtam. Olyan 50-60 centiméteres lehetett a víz, kicsit hullámzott, de jólesett üldögélni benne, viszont amikor fel szerettem volna állni, visszaestem, nem tartott meg a lábam. Megpróbáltam még egyszer, újból visszaestem, és ekkor már ittam is a vízből. Nem értettem, miért nem tart meg a lábam" - emlékezett vissza a 77 éves műsorvezető.
"Többször is megpróbáltam, de mindig visszaestem, és mindig vizet nyeltem. Annyi erőm még maradt, hogy odakiabáltam partra a lányomnak, hogy "Csilla, segíts!". Ő azonnal beugrott a vízbe, segítségért kiáltott, így azok is észlelték a bajt, akik közel voltak hozzám, és kihúztak a vízből. Köhögtem, és sok víz is visszajött."
A mentők tíz perc alatt a helyszínre értek, és a kaposvári kórházba szállították.
"Azonnal készítettek egy koponya CT-t, kiderült, hogy enyhe stroke-t kaptam. Azonnal megoperáltak, elkezdték oldani az elzáródást, stentet, azaz kis acél hálót kaptam a nyaki verőerembe" - mondta. Két napot töltött az intenzív osztályon, majd még kettőt a neurológián.
A gyors beavatkozásnak köszönhetően maradandó károsodás nélkül, rövid idő alatt felépült.
A stroke az agy körülírt területeinek hirtelen kialakuló, átmenetileg fennálló vagy kedvezőtlen esetben véglegessé váló funkciókárosodása, amely úgy jön létre, hogy a kérdéses agyi régió vérátáramlása (perfúzió) és ilyen módon a szövetek oxigén- és tápanyagellátása valamilyen okból kifolyólag jelentősen lecsökken, vagy megszakad. Ennek leggyakoribb oka, ha az agyi erekben valamilyen akadály, például vérrög képződik.