Amerikában egy diákot öt kilométeres mélységből kellett megmenteni.

Május 2-án éjszakai kutatóútra indult egy diák egy Tennessee-i barlangba, ám nagyjából öt kilométer mélyen olyannyira rosszul lett, hogy nem tudott kijönni egyedül a mélyből - írja a Futurism a helyi mentőalakulatok jelentése alapján.
A Vanderbilt magánegyetem diákjai péntek délután elindultak egy geokémiai terepgyakorlatra a Tennessee állambeli White megyében található Blue Springs-barlanghoz. Az expedíció során azonban egy hallgató eltűnt, és nem tért vissza a csoporthoz. Az első segélyhívás szombaton, nem sokkal 11 óra előtt érkezett a helyi mentőszolgálatokhoz, jelezve a sürgős helyzetet.
A közös mentőakció végül közel kilenc órán át tartott, és legalább 12 mentőszolgálat vett részt benne.
A Hamilton megyei mentőszolgálat szóvivője elárulta, hogy kezdetben arra számítottak, hogy a mentési folyamat több napot is igénybe vehet. Miután azonban több mint három kilométeres mélységbe hatoltak, a mentőknek közel 600 méternyi keskeny és kanyargós járaton kellett átkelniük, hogy elérjék a bajba jutott barlangászt. Az orvosi csapat, miután rátaláltak a diákra, azonnal elsősegélyt nyújtott, és kidolgozták a mentési tervet, miközben folyamatosan kapcsolatban álltak a felszínen lévő személyzettel egy vezetékes telefon segítségével.
Bár kezdetben azt feltételezték, hogy a diákot hordágyon kell majd elszállítani, végül mégis saját lábán, némi támogatással sikerült kijutnia a barlang mélyéről.
A Blue Springs-barlang Tennessee állam leghosszabb barlangja a maga közel 60 kilométeres hosszával, amivel a 9. leghosszabb feltérképezett barlanghálózat az Egyesült Államokban.
Ez nem az első alkalom, hogy halálközeli élménye volt valakinek a Blue Springs-barlangban: 1998-ban egy barlangász megcsúszott, miközben áthaladt a Hanson's Crossing kötélhídon, amely egy lenyűgöző, 45 méteres vízesés szomszédságában helyezkedik el. Társai gyorsan reagáltak, és sikerült kimenteniük őt, mivel a barlangász a kötélhídba kapaszkodva meg tudta őrizni az egyensúlyát. A legutóbbi kutató viszont, szerencsére, nem került ilyen veszélyes helyzetbe a barlangrendszer mélyén.