Európa tele van Putyin rejtett hírvivőivel.
Shaun Walker legújabb műve az orosz alvóügynökök rejtélyes univerzuma elé tárja az olvasókat. Ezek az illegális kémek évtizedeken keresztül, hamis identitások mögé bújva éltek és dolgoztak Nyugat-Európában. Nem csupán hírszerzési eszközök ők, hanem az orosz hazafiság és nemzeti identitás élő szimbólumai is, akik a háttérben, szinte láthatatlanul gyűjtik az információkat Oroszország javára.
Shaun Walker, a Guardian elismert újságírója legújabb könyvében az orosz "illegálisok" rejtett világát tárja fel - azokét a fedett ügynökökét, akik hamis identitással, éveken, sőt évtizedeken át éltek a Nyugat szívében. A kötet egyik központi esettanulmánya Artyom és Anna Dultseva története, akiket 2022-ben Szlovéniában tartóztattak le, miután öt éven keresztül argentin állampolgárként, gyermekeikkel együtt bujkáltak Ljubljanában. 2024-ben - a hidegháború óta a legnagyobb orosz-nyugati fogolycsere keretében - térhettek vissza Moszkvába, ahol maga Vlagyimir Putyin fogadta őket díszvacsorán, ünnepélyes hangulatban.
Walker könyve izgalmasan reflektál a múlt ikonikus eseményeire, például a 2010-es amerikai letartóztatási hullámra. Ekkor a Massachusetts állambeli Boston külvárosában az FBI akcióba lépett, és letartóztatott egy házaspárt, akik évtizedek óta kanadai állampolgárként éltek az Egyesült Államokban. Ez az eset nemcsak a jogi kereteket, hanem a migrációval és identitással kapcsolatos kérdéseket is a középpontba helyezte.
A házaspár két fia csak ekkor szembesült azzal, hogy szüleik valódi neve Andrej Bezrukov és Jelena Vavilova, és életük nem más volt, mint egy kivételes precizitással felépített fedősztori.
A szerző a francia L'Expressnek adott interjújában kifejtette, hogy e történeteket nem csupán kémregények izgalmas epizódjai miatt elemzi, hanem azért is, mert ezek az "illegálisok" olyan idealizált, önfeláldozó hazaszeretetet szimbolizálnak, amely napjainkban is kulcsszerepet játszik az orosz politikai diskurzusban és a propagandisztikus önkép kialakításában.
A kiképzés éveken át tartott: nyelvi és kulturális beépülés, pszichológiai betörés és technikai tréning jellemezte. A cél az volt, hogy az ügynök teljesen elhitelesítse fedőtörténetét, még a saját családja előtt is. Walker beszámolt arról is, hogy a kiképzés gyakran szektaszerű módszerekkel történt, amelyekben a jelöltek megtanulták, hogy a KGB minden lépésüket figyeli.
A program annyira kifinomult volt, hogy egyes "illegálisokat" diplomáciai posztokra is eljuttattak - például egy szovjet ügynök éveken át Costa Rica római nagyköveteként tevékenykedett.
Walker megállapítása szerint a biometrikus azonosítás és a digitális adatkezelés korában sokan azt feltételezték, hogy az ilyen jellegű kémkedés háttérbe szorult, de Oroszország nem mondott le erről a gyakorlatról. Az Ukrajna ellen indított háború kitörését követően Európából több száz "diplomatát" küldtek el, ami miatt Moszkva új, alternatív módszerekhez folyamodott, beleértve illegális hálózatok létrehozását is.
Az utóbbi évek során számos ilyen ügynököt sikerült leleplezni, köztük egy "brazil kutatót", aki Norvégiában tevékenykedett, valamint egy másik személyt, aki a hágai Nemzetközi Büntetőbíróságon szeretett volna szakmai gyakorlatot végezni.
Walker szerint az ügynökök nem csupán hírszerzési feladatokat látnak el, hanem stratégiai eszközökként is funkcionálnak. Míg a hagyományos végrehajtók – mint például a pénzért dolgozó gyújtogató civilek – könnyen pótolhatók, az "illegális ügynökök" elfogása mindig összetett diplomáciai alkuk sorát vonja maga után. E program, noha költséges és időigényes, kulcsszerepet tölt be Oroszország geopolitikai terveiben, és Putyin személyesen is gyakran hivatkozik rá, mint az orosz nemzeti erő egyik szimbólumára.
