Az Országház felújítására ötmilliárd forintot terveznek elkölteni, ami már most 7,6%-os állapotban van.


Idén megkezdődik az Országház átfogó belső felújítása. A kormányhatározat értelmében az épület modernizálásra szoruló elektronikus, informatikai, fűtési és szellőztetési rendszereit fogják korszerűsíteni. A felújítás idejére a parlament a Kossuth téri Agrárminisztérium épületébe költözik. Itt kap helyet Mukácsy Mihály híres Honfoglalás című festménye is, amely hosszú távon is itt marad, hogy a nagyközönség szabadon megcsodálhassa. A felújítás során a Szent Korona elhelyezésének kérdése is előtérbe kerül, emellett a látogatási lehetőségek modernizálása is célként szerepel.

Mindezen munkákat a Steindl Imre Program keretében végzik majd el. A tervezett költség az idén és jövőre is 2,5-2,5 milliárd forint a Steindl Imre Programban, emellett 1,3-1,3 milliárd forint is jut évente az Országgyűlési Hivatalnak is. Így a teljes felújítás, cihelődés, ide-oda költözés és miegymás a tervek szerint 7,6 milliárd forint lesz. Már ha marad ennyi, ami meglepő lenne.

Az Országház felújítása 2022 novemberében került a figyelem középpontjába, amikor Lázár János minisztériuma előtt állt a kérdés: valóban szükséges-e az épület modernizálása? Azóta a várakozásoknak megfelelően megszületett a döntés, amely irányt mutat a jövőre nézve.

Related posts