"Teljesen biztos vagyok benne, hogy kiemelkedő teljesítményt nyújtok." - Ezt mondta az Emily Párizsban című sorozat sztárjával folytatott beszélgetésünk során.

Camille Razat az archetipikus francia lányt játssza nagy sikerrel az Emily Párizsban című sikersorozatban. Ő azonban nem fér a beskatulyázástól, és el is árulta, hogy miért. Párizsban beszélgettem a párizsi lánnyal, és új filmje, a Bámulatosak másik főszereplőjével, a Camille-ra feltűnően hasonlító Mélanie Roberttel.

Egy párizsi hotelszobában, ahol a légkör csípős hidegét csak fokozza a friss levegő beengedése, találkozom Camille Razattal és barátnőjével, Mélanie Roberttel. Éppen a szoba szellőztetésével küzdenek, hogy eltüntessék a dohányzás nyomait. Az erkélyen pihenő cigarettafüst, akármennyire is igyekeztek, a szél játékaként mégis visszavándorolt a szobába. Nagykabátba burkolózva kezdjük el a beszélgetést, amely elsősorban az "Emily Párizsban" című sorozatról szól, de hamar átcsap a legújabb filmjük, a "Bámulatosak" izgalmas részleteire is. Ebben a különleges alkotásban a két fiatal színésznő egy zongorista ikerpárt formál meg, ami még inkább felerősíti a kettőség és az összetartozás tematikáját.

Az egész történet még izgalmasabb, hiszen a forgatás előtt csak néhány hónappal egyik testvér sem tudta, hogyan kell zongorázni. De a cselekmény még ennél is bonyolultabb: a film valós eseményeken alapul, és két zongorista ikertestvér életét követi, akik egy genetikai betegség következtében fokozatosan elveszítették zenei tehetségüket, amelyre eddigi életüket építették. Ám ahelyett, hogy feladták volna, született egy zseniális ötletük: a kétszólamú darabokat négykezes zongorázásra alakították át, és olyan varázslatos harmóniákat teremtettek, amelyek ritkán hallhatóak az életben.

Bár nem vagytok ikrek, a filmben mégis ikerpárost játszotok, és a hasonlóságotok igazán szembetűnő!

Camille Razat: Amikor engem választottak ki először, izgalmas volt látni, hogy kit keresnek mellém, aki hasonlóan illik hozzám. Ez a folyamat különösen érdekes volt, mert lehetőséget kaptam arra, hogy részt vegyek mások meghallgatásain is. Rengeteg lányt megnéztünk, de sajnos nem találtunk senkit, akivel igazán működött volna a dolog. Különösen Mélanie-val van egy különleges kapcsolatunk, hiszen már több mint tíz éve ismerjük egymást. Ezt a fajta összhangot nem lehet néhány perc alatt kialakítani valakivel, akit egyáltalán nem ismersz. Úgy érzem, hogy a köztünk lévő kémia a kamerák előtt is megmutatkozott. Persze, nem vagyunk teljesen egyformák; Mélanie vörös hajjal rendelkezik, míg én barna vagyok, végül engem is vörösre festettek, hogy jobban illeszkedjek hozzá.

A hajfestésen kívül semmi mást nem csináltak veletek a sminkesek, hogy jobban hasonlítsatok egymásra?

Camille Razat: Nem, ennyi volt az egész történet.

Mélanie Robert: A smink terén is történtek apróbb változtatások az arcunkon, de ezek valóban csak szinte észrevétlenül érvényesültek.

Camille Razat: Az én ajkaim picit teltebbek, így a sminkesek Mélanienak teltebb ajkakat varázsoltak. És az arcunk csontossága is különbözik, amin szintén sminkkel próbáltak finomítani.

Mélanie Robert: A kontaktlencséket és az arcprotéziseket teljesen elkerültük.

Szóval már több mint egy évtizede ismeritek egymást. Camille, te ott ültél a meghallgatáson, amikor hirtelen belépett az ajtón a régi barátnőd, Mélanie?

Mélanie Robert: A dolgok nem pontosan így zajlottak. Mindketten Toulouse-ból érkezünk, és a város közéletében ismerős körökben mozogtunk, számos közös barátunk és ismerősünk akadt. Aztán Camille Párizsba költözött, hogy egy színiakadémián folytassa tanulmányait. Én is hasonló tervekkel bírtam, ezért amikor elérkezett az idő, felhívtam őt, hogy kérjem a tanácsát.

Emellett hatalmas rajongója vagyok, folyamatosan nyomon követem a karrierjét, és lenyűgözve figyelem, milyen csodálatos dolgokat valósít meg. Ráadásul most is csak öt perc gyaloglásra lakunk egymástól, így gyakran összefutunk. Az egyik legmesésebb élményem az volt, amikor értesültem róla, hogy ikreket alakíthatunk a Bámulatosak című projektben. Az emberek sokszor megjegyzik, hogy hasonlítunk egymásra, de számomra ez nem is annyira lényeges. Sokkal fontosabb, hogy egy hullámhosszon rezgünk, megértjük egymást, és igazán szoros a kapcsolatunk.

Ez szép és jó, de hogy kerültél a film castingjára? Camille tudott róla, hogy te is megméretteted magad?

Camille Razat: Természetesen tudtam róla! (mosolyog) Amikor a film rendezői nehezen találták meg az ikertestvéremet a vásznon, említettem nekik, hogy van egy barátnőm, akiről többen is azt mondták, hogy hasonlítunk. Persze, nem árultam el, hogy mi nagyon jó barátnők vagyunk. De az biztos, hogy nem nekem köszönheti a szerepet, hanem annak, hogy lenyűgöző teljesítményt nyújtott a meghallgatáson.

És Melanie-t felhívtad a meghallgatás előtt? Adtál neki tanácsot?

Camille Razat: Tudtam, hogy másnap reggelre hívták be Mélanie-t, így előző délután felhívtam, hogy mit csinál este, ráér-e egy italra. Mondta, hogy nem igazán jó neki, mert egy film castingjára készül, ami másnap reggel lesz. Nem tudta, hogy én játszom benne. Szóval sok szerencsét kívántam a castinghoz. Másnap én nem voltam bent, de a casting után Mélanie felhívott, hogy elújságolja: nagyon jól sikerült a dolog. Én pedig hozzátettem, hogy "Tegyél is ki magadért, mert ha sikerül, velem játszod a főszerepet". (nevet)

Mélanie Robert: Camille nagyon jól tette, hogy korábban nem szólt nekem arról, hogy vele szerepelhetnék a filmben. Így a meghallgatás stresszes volt - minden meghallgatás stresszes - ugyan, de nem szuperstresszes. A második kör azonban már együtt volt: akkor nézték meg a rendezők, mennyire passzolunk össze. Csak miután ez sikerült, mondtuk el a rendezőinknek, hogy mi amúgy barátok vagyunk. Mondták is, hogy kissé furcsának találták, hogy rögtön ennyire megvolt köztünk az összhang, de most már értik. (nevet)

A Bámulatosak egy igaz történeten - Audrey és Diane Pleynet sztoriján - alapul, de mégsem az ő sztorijukat meséli el. A karaktereiteket másképp hívják, és a történet nem a múltban, hanem a mában játszódik. Mennyire próbáltátok a játékotokat a Pleynet testvérekhez igazítani?

Mélanie Robert: Ez egy valós történet, és így is közelítettünk hozzá. A szereplőink nevei természetesen eltérnek a valóságtól, és a cselekményt a jelenkorba helyeztük, de a filmben látott eseményekben nem sok a kitaláció. A szüleik is nagyon hasonlóak voltak ahhoz, amit a vásznon bemutatunk. Valóban a pincéjükben gyakoroltak a zongorán. Az egyetlen jelentős eltérés a zongoratanárukkal való kapcsolatuk, amelyet erősen fikcionalizáltunk; a film többi része viszont hűen tükrözi a valóságot. A Pleynet lányok is ugyanezekkel a betegségekkel és fájdalmakkal néztek szembe, mint a mi karaktereink.

Úgy tudom, egyikőtök sem zongorázott a film előtt. Még amatőrként sem, nemhogy profin. Megtanultatok zongorázni?

Camille Razat: Szerencsére a casting után kaptunk némi időt a felkészülésre, így nem kellett azonnal a forgatásba csöppenünk. Nyolc hónapon keresztül dolgozhattunk a szerepünkön. Természetesen nem volt reális elvárás, hogy profikká váljunk, de a célunk az volt, hogy a zongorázásunk egyfajta koreográfiaként jelenjen meg, és ezt hitelesen tudjuk megvalósítani. Ez a nyolc hónapnyi intenzív tréning rendkívül kihívásokkal teli volt, de hozzá kell tennem, hogy ez a munka egyik legszebb aspektusa. Az ilyen élmények miatt vágyik az ember arra, hogy színész legyen. Mélanieval közösen készültünk, és igazi öröm volt, hogy sok időt tölthettünk együtt. A lakásomban állítottuk fel a zongorát, ő pedig rendszeresen átjárt, és együtt gyakoroltunk.

Kaptatok egy zongorát a produkciótól?

Camille Razat: Bizony. A francia filmekben nagyon ritkán kap egy színész ennyi időt a felkészülésre, ami luxus, de közben nyolc hónap alatt a nulláról megtanulni zongorázni egészen őrült dolog.

Milyen zongoraképességekkel bírnak most? Képesek lennétek előadni nekem egy darabot, ha itt lenne egy zongora?

Camille Razat: Ki van zárva. (nagyon nevetnek) Neeem, kicsit viccelek. Bizonyos melódiákat el tudnék játszani. A filmben olykor a mi kezeinket látod zongorajáték közben, de amikor kizárólag kezeket látsz, azok sokszor nem a mi kezeink. Voltak dublőreink, de ettől még sokat láthatsz minket zongorajáték közben, mivel olyan sokat készültünk rá.

Melyik jelenetet találtad a legnagyobb kihívásnak a forgatás során?

Mélanie Robert kifejtette: Volt néhány igazán összetett jelenet az elkészítés során, de a film végén zajló hatalmas koncert mindent felülmúlt. A zeneszerzőnk viszonylag későn küldte el a zeneszámokat, ezért mindössze három hetünk maradt a mozdulatsor elsajátítására. Ennek következtében sokat hibáztunk, a felvételek elhúzódtak, és az éjszaka mélyébe nyúltak, amikor a legfáradtabbak voltunk, éppen akkor rögzítették az arcunkat. Ráadásul szükségünk lett volna két zongorára, de egy logisztikai hiba miatt végül csak egy érkezett. Így az egyikünk mindig a zongora mellett volt látható, míg a másikunk egy igencsak improvizált faeszköz mellett ült, ami talán távolról hasonlított a zongorára. Borzalmasan nehéz volt olyan kameraállásokat találni, amelyek működtek volna. Egy kicsit belefáradtunk ebbe a jelenetbe, de annyira elkötelezettek voltunk, hogy ez sem számított.

A film a komolyzenei világot egy rendkívül rivalizáló környezetként ábrázolja, ahol a zenészek szinte bármit megtennének, hogy a reflektorfénybe kerüljenek. A színészi pályán is észlelhető ez a fajta versenyszellem? Ha ennyire hasonlóan működtök, nem előfordul, hogy időnként ugyanarra a szerepre pályáztok?

Camille Razat: Belőlem ez teljesen hiányzik. Úgy vagyok vele, hogy amennyiben nem kapok meg egy munkát, akkor nagyon örülök annak, ha Mélanie az, aki megkapja helyettem. Szerintem a nők között versengést abba kéne hagyni: haszontalan és nem vezet semmire. Nyilvánvaló, hogy egy szerepet mindig csak egy ember kaphat meg, de ez szerintem csak arról szól, hogy mindenki beleteszi a legjobbját, aztán kiválasztják vagy nem. Ha nem, azzal sincs semmi baj, nem szabad emiatt haragudni a másikra. Majd egy másik munkánál talán másképp alakul.

Mélanie Robert: Camille-al együtt jártunk iskolába, és már akkor sem tapasztaltam semmiféle versenyszellemet. Sőt, a szakmán belül inkább azt figyeltem meg, hogy mi, nők, segítjük egymást. Többször is előfordult, hogy egy színésznő ismerősöm felhívott, hogy részt vett egy meghallgatáson, és úgy érezte, nekem is érdemes lenne megpróbálnom. Nem titkolom, néha vannak kellemetlen pillanatok. Amikor tudod, hogy fantasztikusan teljesítettél egy meghallgatáson, de végül mégsem te nyered el a szerepet, mert egy ismertebb színésznőre esett a választás, az valóban frusztráló tud lenni. De nem engedem, hogy ez az érzés magával ragadjon.

Camille, az „Emily Párizsban” című sorozatban te vagy a megtestesült PÁRIZSI LÁNY, tele szenvedéllyel és eleganciával. Nem félsz attól, hogy ez a cím egy olyan skatulyát jelenthet, amiből nehezen szabadulhatsz?

Camille Razat: Az igazság az, hogy nem igazán foglalkoztat a dolog. Az „Emily Párizsban” számomra hatalmas lehetőséget kínál, hogy színészként világszerte ismertté váljak. Az ilyen lehetőségeket pedig érdemes megragadni, főleg franciaként. Nagyon hálás vagyok a sorozatért, és örömmel dolgozom benne, de emellett rengeteg más projekt is vár rám, ahol megmutathatom, milyen sokoldalú színésznő vagyok.

Nem félek attól, hogy az Emily... miatt az emberek ne tartanának komolyan a drámai szerepeimben. Meggyőződésem, hogy tehetséges vagyok, és ez a tudat erőt ad nekem.